Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)
4. füzet - Gálfi János-Korim Kálmán: Harkányfürdő felszín alatti hidrológiai és termikus viszonyai
Harkányfürdő 497 ohmm értekeket kaptunk, egy szomszédos állomás mérésénél azonban már 25 ohmm-es — normális — ellenállásértéket. Az itt meghatározott ellenállásértékek e miatt nem tekinthetők megbízhatónak, így az itt kialakuló minimumnak nem tulajdonítunk jelentőséget. A talajellenállásmérés gyakori és igen jól bevált alkalmazása kis mélységű nagy ellenállású rétegek térképezése, így pl. az alapkőzet kutatása. Mivel azonban a harkányi kutatásnál nem az alapkőzet rög felszínének mélységét kellett meghatározni, hanem a termális vetővonalakat, csupán két helyen végeztünk nagyobb — kb. 100 m mélységre behatoló — vertikális szondázást, egészen AB=400 m-ig. A nyugati területen — a D minimum közvetlen közelében végzett szondázásnál — azt láttuk, hogy az ellenállásértékek a mélységgel arányosan csökkennek, nagy ellenállású réteg (alapkőzet) nem jelentkezett. Valószínűnek tartjuk, hogy ez a mérési hely már a rög nyugati peremén túl van, és itt a mészkő alaphegység meredeken süllyed a mélybe. A déli nagy mélységű szondázás, az E és F minimumok között, A B = 240 m-nél, amint az ellenállásértékek növekedése mutatja, elérte az alapkőzetet, amely tehát itt még 60—80 m mélységben van. E szerint délen még nem értük el a rög peremét. E két mélyszondázással természetesen nem állapíthattuk meg a mészkőrög kiterjedését. A rög határának — különösen a déli peremnek — a felderítése további kutatás tárgya. 3. Gravitációs mérés Kis mélységű sűrű kőzet kutatására — tehát alaphegységkutatásra — a gravitációs módszer igen előnyös, ezért a harkányi terület előzetes tanulmányozása során hasznos adatokat nyertünk a M. Áll. Eötvös Loránd Geofizikai Intézet Harkány környékén végzett graviméteres méréseiből. A graviméteres mérésekből szerkesztett anomáliatérkép világosan mutatja a harkányi rög különállását és azt is, hogy Harkánytól délre még a rög területén vagyunk. Részletes értékelésre — mivel a mérés nagy állomásközzel készült — az anomáliatérkép nem alkalmas, de nagysági becslést kaphatunk, lia a harkányi gravitációs maximum értékét összevetjük a Gordisa—Maty közelében levő nagy gravitációs maximum értékével. Azt a körülményt, hogy a harkányi gravitációs maximum kb. 4-10~ 3 cgs-al kisebb a Gordisa —Maty közelében levőnél — ahol a mészkő alaphegység a felszín közvetlen közelében van — vagy azzal kell magyaráznunk, hogy Harkányban az alapkőzet mélyen, 100 m alatt van, vagy pedig azzal, hogy a rög viszonylag kis tömegű. Mivel az alapkőzet mélysége ismert (kb. 40 m) Harkány területén, a második feltevést kell elfogadnunk és kis tömegű alapkőzetröggel kell számolnunk. Az elszigetelt harkányi alapkőzetrög kiterjedését 0,5—0,7 km 2-re becsülhetjük. 4. Vízkémiai vizsgálatok A hévizet szállító szerkezeti vonalak nyomozására, a vízemeletek vízkémiai megismerésére és a geoelektromos mérési adatok értékeléséhez részben a már meglevő vízelemzési adatokat használtuk fel, részben pedig újabb vízmintákat gyűjtöttünk és vizsgáltunk meg.