Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)
2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
A Keleti Főcsatorna vízszállítása 277 A görbe és a mért adatok között a legnagyobb eltérés az 1,40 m-es nyitásnál jelentkezik, ahol a relatív szórás 7,5%. Más nyitások esetén ez az érték lényegesen kisebb. Ez a körülmény okozta egyébként azt is, hogy a kísérlet során befolyt tényleges vízhozamok (4. ábra) kisebbek, mint a kísérletre tervezett 45 m 3/s érték, mivel a leihasznált kiindulóértékek éppen az 1,40 m-es nyitáshoz tartozó méréseken alapultak. A görbe alapján határoztuk meg a hitelesítési grafikon készítéséhez figyelembe vett vízhozamtényező-értékeket, melyeket a 7. ábra jobb oldalán szintén feltüntettünk. A továbbiakban ezen ц értékek ismeretében állítottuk össze a zsilip emelőkapujának hitelesítési görbéjét. A zsilipre jellemző hitelesítési egyenletek végeredményben a következők: ö = 53,1 • /((a) • a • Y H m 3/s, ha a >0,90 m (4), illetve Q = 29,5-a-fH m 3/s, ha a-=0,90 m (5) A (4) és (5) egyenletek felhasználásával készítettük el a 8. ábrán látható hitelesítési grafikont, mely 0<a-=2,0 és 0,1 < H -=2,4 m értéktartományokra vonatkozóan tartalmazza az átfolyó vízhozamokat. Szaggatott vonallal feltüntettük a fi = const, feltételezés alapján az említett nyitási tartományokra extrapolált görbéket is. A görbék összevetéséből szembetűnően látható, hogy az extrapolálás komoly hibát eredményez és így nem engedhető meg. A grafikon megszerkesztése után a hitelesítés pontosságát állapítottuk meg, melyet a vízhozammérések szórásával jellemeztünk. Meghatároztuk а ЛQ értékeket, majd Gauss képlete segítségével <5 = ^U±l,24m 3/s (6) középhibát számítottunk ki, ahol m a mérések száma. A hitelesítés lehetséges legna gyobb hibája míg a relatív szórás gyobb hibája őmax =й3;=±3)72 m3/S; (7 ) Ô á = ——100= ±3,28=« ±3,3% (8) Oált. I 1,0 Isilipnyitas, ас, m ábra. A beeresztő zsilip hitelesítési görbéi