Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

118 Szilvássy Zoltán dés) változik, száradáskor zsugorodás folytán növekszik, átázáskor duzzadás folytán csökken. Ezt a következtetést támasztja alá az egy év alatt bekövetkezett tömörödés és a lefelé növekvő tömörség is. A talaj duzzadási hajlamát igazolja a duzzadási vizsgálat alkalmával tapasztalt 21%-os lineáris duzzadás. Fenti megállapítások valószínűsítik a ,,stabil tömörség" állapotának beálltát. Miként az irodalomból ismeretes [2], stabil tömörségen azt a tömörségállapotot értjük, amelyet adott talaj az idők folyamán az őt érő környezeti hatások és a rája ható teher következtében elér. Ebből az állapotból azonban átnedvesedés hatására ásványtani tulajdonságaitól függő sebességgel ismét fellazul és szilárdságát elveszti. Az ilyen tulajdonságokkal rendelkező talajok stabilitása a mesterséges stabilizáláson kívül csak a nedvességtartalom állandóságának biztosítása, vagy ingadozásának — főleg meghatározott érték alá való csökkenésének — megakadályozása révén lehetséges. 3. Az ismételt átnedvesedés és kiszáradás hatására a töltések talajában szerkezeti átalakulások következnek be. Ennek során az agyagásványok kationjai lecserélődnek, a behatoló mész mállási folyamatokat vált ki, az agyagrészecskék diszperz állapotból koagulált, csomós állapotba mennek át, ami az áteresztőképesség megnövekedését vonja maga után. Ez a szerkezeti átalakulás nem jár feltétlenül együtt tömörségváltozással. 4. A tömörség- és szerkezetváltozással együttjáró átalakulások, amelyek a töltések ,,elöregedésében" nyilvánulnak meg, a nedvességtartalom ingadozásainak korlátozása - és elsősorban egy talajnemtől függő küszöbérték alá való csökkenésének megadkadályozása - révén megelőzhetők. Ezzel magyarázható a hidromechanizációs úton beépített homokkal erősített töltések árvíz idején tapasztalható kifogástalan állapota. A hidromechanizáció alkalmával ugyanis a korábban beépített kötött talajok duzzadnak, majd a rájuk kerülő homok súlya alatt kismértékben tömörödnek. A későbbiek során a homokréteg, amely kis kapilláris emelőképessége folytán csak felületén szárad ki, megakadályozza a kötöttebb talaj túlzott kiszáradását és ezzel állapotának további megváltozását. A kötött talaj így árvíz alkalmával kevesebb vizet képes felvenni, kisebb mértékben duzzad, vízzárósága megmarad, a kis menynyiségben átszivárgó vizet pedig a homok elvezeti az altalajba. A kötött talajok tulajdonságaira és viselkedésére vonatkozó ismeretek az elmúlt másfél évtized alatt a tudomány különböző területein működő kutatók munkássága nyomán jelentősen fejlődtek. Legfontosabbnak az a felismerés tekinthető, hogy a kötött talajokat, illetőleg a talajok kötött alkotóelemeit aktív vegyi anyagoknak kell tekinteni, amelyek tulajdonságait a környezet kémiai jellemzői, így pl. a beszivárgó vízben oldott kationok, nagymértékben befolyásolják. A fentiekben ismertetett tömörségi és áteresztőképességi vizsgálatok igazolják azt a megállapítást, hogy ezek a tulajdonságok egy meghatározott állapothoz tartoznak. A további kutatás feladata azoknak a hatásmechanizmusoknak a vizsgálata és felderítése, amelyek kötött talajok állapotjellemzőit és azok időbeli változásait meghatározzák. A kutatások irániját a következő szempontok tűzik ki: a) A jelenleg használatos talajmechanikai jellemzők nem elegendők kötött talajok leírására, ezért állapotjellemzők meghatározása kívánatos, amelyek felvilágosítást nyújtanának a talaj pelyhes vagy diszperz, rendezetlen, vagy orientált állapotára vonatkozóan. b) A vizsgálatokat ki kell terjeszteni a fizikai-kémiai jellemzők meghatározására is. Ezek a kristályrács szerkezete, a kicserélhető ionok fajtája és mennyisége, valamint az elektrolit jellege. c) Vizsgálni kell a fenti jellemzők időbeli változásait, az egyensúly beálltának feltételeit és az egyensúlyi állapothoz tartozó mechanikai jellemzőket. Kötött talajok fizikai-kémiai jellemzőinek ismerete ad csak megbízható alapot ilyen talajokból építendő földművek tervezésére és tulajdonságaiknak az igényeknek megfelelő esetleges módosítására. IRODALOM 1. Szilvássy Z.: Talajok tömörségének mérése radioaktív módszerekkel. Vízügyi Közlemények, 1963. 2. sz. 2. Dhaivan, C. !.. és Bahri, J. C.: Stable Density (Stabil tömörség), IV. Nemzetközi Talajmechanikai és Alapozási Konferencia, London, 1957.