Vízügyi Közlemények, Kivonatok, 1965
4. Az 1965. évi dunai árvízvédelem tapasztalatai és a gátak megerősítésének kérdései - 4.2. Ihrig Dénes: A dunai árvédelmi gátak megerősítésének kérdései
A dunai árvédelmi gátak megerősítése 3Z 5 anyaga a töltés anyagánál áteresztőbb, vagy vékony, járatos fedőréteggel fedett. így a töltésen keresztüli átnedvesedéstől függetlenül a nyomás alá kerülő talajvíz a gát testét és így a mentett oldali rézsűt hamarabb eláztatja, mint az csak a töltésen keresztüli átnedvesedés vagy szivárgás hatására bekövetkezne. A meglevő dunai árvédelmi gátjainknak ez a két fő jellemzője magával hozza, hogy a gátak minden egyes szakaszának, minden egyes részének más és más a védőképessége. A védőképességnek ez a gátvonal menti különbözősége pedig azt bizonyítja, hogy a Duna menti régi árvédelmi gátjaink az anyagukkal és méreteikkel nem egyértelműen meghatározott műszaki létesítmények. A töltéstestben és az altalajban kialakuló vízmozgás kétféleképpen gyakorolhat hatást a gát stabilitására: mint szivárgás az áramlási tartományban keletkező áramlási erők, és mint vízerek a koncentrált kimosás révén. Az első esetben, amikor a talajszemcsék között víz áramlik, a talajvázra a víz áramlási erői gyakorolnak hatást. Ismeretes, hogy a vízzel telített talaj térfogategységenkénti S áramlási erejét az S = y v • i kifejezés jellemzi, ahol y v a víz térfogatsúlya, i pedig az adott pontban az áramlás piezometrikus esése [2]. Ezek az áramlási erők a töltés mentett oldali rézsűjének teljes és helyi stabilitását veszélyeztetik. A rézsű teljes stabilitásának megbomlása legtöbbször a kötött talajoknál veszélyes, amikor a rézsűvel határolt töltéstest egy része csúszik meg, a helyi stabilitásnak megbomlása pedig a kötetlen, vagy teljesen átázott, kohézió nélküli talajoknál, amikor a rézsűnek csak egy-egy része csúszik meg. A második esetben pedig — amikor a talajvízáramlásban, melyben a sebességek és nyomások pontról pontra állandóan változnak, az áramlási tartománynak olyan helyei is lehetnek, ahol a vízáramlás csekélyebb ellenállásba ütközik —, a gát testében helyi vízerek keletkeznek, amelyekben a sebesség sokkal nagyobb, mint a szomszédos helyeken. A gátszakadásokat gyakran az ilyen vízerekből kifejlődött koncentrált kimosás idézi elő. Ilyen szempontból — a mechanikai hatásokra kialakult járatokon kívül — a gát gyenge helyeinek tartjuk: a töltésben gyengébben tömörített vagy áteresztőbb átmenő rétegeket, a töltéstest és az alaptömb érintkezési felületét, ha a töltés megfelelő alapozás nélkül épült, és a töltés alatti talajtömb olyan rétegeit, melyek a szivárgó vízmozgással szemben kisebb ellenállást fejtenek ki, mint más rétegek. Míg az áramlási erők elméleti vagy kísérlet-technikai úton meghatározhatók, addig a koncentrált kimosás veszélyének becsléséhez nincs számítási módszerünk, mert ez a jelenség teljesen a helyi viszonyoktól függ. A koncentrált kimosás veszélye legtöbbször hibás vagy kezdetleges építési módokból származó születési hiba, azért a koncentrált kimosás veszélyét már az építésnél kell megelőzni gondos alapozással és tömörítéssel.
