Vízügyi Közlemények, Kivonatok, 1965

2. Az 1965. évi árvíz és árvízvédelem a Magyarországhoz csatlakozó Dunaszakaszokon

Az 1965. évi árvíz 2 j az egyébként ritkán előforduló helyzet következett be a legmagasabb, hatodik dunai árhullám levonulásával egyidejűleg, június 8—12-e között. A Vág rendkívüli árvize ekkor mintegy 20%-kal, 1500 m

3/s-mal növelte a Duna amúgy is nagy vízhozamát. A Morva, a Vág és az Ipoly együttes vízhozama az árhullámok sorozatának különösen kritikus időszakában — március 20.—június vége között — 9,8 km

3-rel, 8%-kal, a március és augusztus közötti 6 hónapot tekintve pedig 10,5 km

3-rel, 14,1%-kal növelte az árvíz tömegét. Különösen a Vág áradása okozott váratlan, nagyon súlyos, nehezen kivédhető helyzetet Komáromnál, ahol a dunai vízállás már a Vág és a Duna árhullámának találkozását megelőzően meghaladta az 1954. évi (754 cm-es) maximumot. Ebben az időszakban következtek be a csehszlovák oldalon Zsitvatőnél és Csicsónál a gátszakadások, amelyeken kiömlő 1000—1200 millió m

3 víztömeg, mintegy 20—25 cm-rel csökkentette a szakadások alatti Dunaszakaszon egyébként várható vízállásokat. A dunai árhullámoknak és a mellékfolyók árvizeinek egybeesésével kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy az április végi gyors hóolvadás és intenzív esőzés hatására tulajdonképpen a nyugat-dunántúli vízfolyásokon levonult árvízzel kezdődött az 1965. évi rendkívüli árvizek sorozata és az ellenük folytatott rendkívüli méretű védekezés. A nyugatdunántúli vízfolyások vízgyűjtőjének jelentős része Ausztria területén, az Alpok keleti, dél-keleti lejtcin fekszik. Itt az április elején lehullott csapadék már telítette a talajt. Erre a területre április 18—23 között, az Alpok keleti oldalán 70—150 mm, Magyarország nyugati területein 100—130 mm esőmennyiség hullott, mely a két hónapi átlagot is elérte, s rendkívül heves, nagymértékű árvizet okozott. A Rába vízrendszeréhez tartozó vízfolyások nagy esésű osztrák szakaszain kialakult árhullámok, a magyar területen eredő mellékágak vízhozamával is növekedve, rövid ideig tartó, de jelentős területre kiterjedő elöntést okoztak az árterületre települt mélyebb fekvésű községekben és mezőgazdasági területeken. Hasonló rendkívüli árhullám vonult le az Ikván és a Lajtán is. A Rába vízgyűjtő területén — a vízfolyások torrens jellegénél fogva — a csapadék lehullása rövidesen érezteti hatását a vízrendszer medreiben levonuló vízhozamokban. A Rába vízállásának rohamos emelkedésére jellemző, hogy vízszintje Szentgotthárdnál április 21-én 12 órától, 22~én 24 óráig, tehát 36 óra alatt 324 cm-rel emelkedett. Az árhullám tetőpontjának haladási sebessége a Szentgotthárd—körmendi 30 km-es szakaszon 4,3 km/óra volt. A folyó árvize teljes szélességében elárasztotta a töltésekkel nem védett völgyeket. Tetőzése Szentgotthárdnál az 1910. évi eddigi maximális vízállás alatt maradt 45 cm-rel, Körmenden azonban az eddigi maximumnál 15 cm-rel magasabban, 505 cm-rel tetőzött. Különösen nehéz helyzet alakult ki a Rába völgyében Sárvárnál, ahol a levonuló víz helyi torlódását még a völgyet keresztező vasút töl. tései, a hullámteret sűrűn benőtt erdők is növelték. A szűk nyílású hidak és átereszek általában akadályozták a víz levonulását és helyi duzzasztásokat okoztak. Sárvár alatt- ahol már mindkét oldalon -árvíz-