Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

3. füzet - Kienitz Gábor: A síkvidéki vízrendezés időszerű kutatási feladatai

372 Kienitz Gábor folyási tényező általában 0,01 nagyságrendű volt, csak fagyott talaj, illetve erre hullott eső esetében fordult elő 0,2 nagyságrendű érték. Az utóbbi esetben mérték a legnagyobb előfordult fajlagos lefolyási értéket is, 64 l/s km

2-t (ami a névleges kiépítés többszöröse és természetesen csak kiterjedt elöntések mellett jött létre). Ezek az eredmények megerősítették azt a felfogást, hogy nagyobb síkvidéki vízrendszerek esetében a télutói időszak lefolyásai a mértékadók. Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert a vízgyűjtő kiterjedésének nagyságrendje még megengedte azt a feltevést is, hogy itt a nyári záporokból származó lefolyások lesznek mértékadók. Miután a vízgyűjtőnek egyszerű vízrendszere van, jellegzetes árhullámok alakultak ki, de más jellegűek olvadás, és mások nyári zápor esetén. Az egyszerű, gravitációs lefolyási jelenség lehetővé tette ezen az alföldi viszonyok között aránylag nagy esésű területen az összegyülekezési idő megállapítását is, ami 1—2 nap körüli érték volt. A Peresi (2) Kísérleti Vízgyűjtő jellegzetesen kötött, részben szikes tiszántúli terület, ahol a talajvíz szintje igen mélyen (kb. 6 m) helyezkedik el a felszín alatt. A nagy mértékű felszíni víz-jelentkezés oka részben a felső talajrétegek korlátozott vízfelvevő-képessége, részben pedig a pórusok teljes eltömődése. A vízgyűjtő levezető-rendszere vegyes gravitációs-tározós-átemeléses, és 20 l/s km

2 körüli kiépítése fejlesztésre szorul. Csatorna-sűrűsége 0,5 km/km

2. 9 évi megfigyelés során 44 lefolyási eseteL lehetett elkülöníteni, ezeket vízháztartási egyenletekkel is jellemezték. A lefolyási tényező legnagyobb értéke 0,6 volt (télutói időszak, fagyott talajról történő lefolyás), egyébként a tenyészidőben 0,02—0,05 nagyságrendű maradt. Ezekben az értékekben kifejezésre jutnak a terület kedvezőtlen talajtani adottságai is (összevetve pl. a Kondorosvölgyi területtel). A bonyolult levezetőrendszer és a lefolyás zsilipekkel történő kormányzása miatt teljesen lehetetlen volt összegyülekezési időt megállapítani. Ez igazolja azt a felfogást, hogy összetett síkvidéki vízrendszerek esetében, ahol lefolyás csak mesterséges létesítmények, emberi beavatkozás folytán jön létre, az összegyülekezési időre alapított elméletek nem értelmezhetők, egész egyszerűen azért nem, mert az összegyülekezési jelenség nem természetes módon megy végbe. Az itt végzett megfigyelések egy másik eredménye az a megállapítás, hogy ha egy nagyobb vízgyűjtő-terület egy-két pontján végzünk csak talajnedvesség-méréseket, ezek eredményeit csak tájékoztató-jellegűeknek lehet tekinteni a terület talajainak nedvességi állapotára vonatkozóan, de vizháztartási egyenletben való számítás cáljaira alkalmatlanok. Ezért hálózatban végzett, az egyes előforduló talajfajtákra való tekintettel levő, kiterjedt talajnedvesség-mérésekre lenne valójában szükség, aminek megvalósítása azonban nagyobb területek esetében gyakorlati akadályokba ütközik. A Mirhó-Gyolesi (3) Kísérleti Vízgyűjtőben mind az aránylag magasan fekvő talajvízszin, mind a felső talajrétegek tulajdonságai hozzájárulhatnak a felszíni víz keletkezéséhez (bár az utóbbiak sokkal lényegesebben). Ezen a területen folyik a legtöbb részletre kiterjedő észlelés, nemcsak abban a vonatkozásban, hogy a legtöbb tényezőt észlelik, hanem abban is, hogy nemcsak a vizgyűjtőt magában, de annak rész-vízgyűjtőit külön-külön is megfigyelik. Az észlelési anyag ezért nemcsak részletes elemzések, hanem összehasonlító vizsgálatok céljaira is alkalmas lesz. Ez utóbbi szempont azért lényeges, mert az egyes rész-vízgyűjtők talajai egymástól eltérő jellegűek. 1965-től kezdődően a korábbi típusú észlelések újabbakkal is kiegészültek. A hidrológiai észlelés kiterjed a belvizes időszak elöntési területeinek (illetve felszíni tározásban levő vízmennyiségeinek), valamint a csatorna-rendszer-