Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

3. füzet - Kienitz Gábor: A síkvidéki vízrendezés időszerű kutatási feladatai

A síkvidéki vízrendezés 373 ben tározott vízmsnnyiségsknek a rendszeres számbavételére, a változások nyomon követésére is. Ez lehetőséget ad a lefolyási, felszíni tározási, valamint csatornatározási folyamatok egymás-közti kapcsolatának vizsgálatára. A Fehértó-Majsai (4) Kísérleti Vízgyűjtő a Dana—Tisza köze déli részére» annak sajátos problémáira jellemző. E terület életében a talajvíz — amelynek szintje igen magasan fekhet —- lényeges szerepet játszik. Felszíni többlet-víz problémák a hosszúkás völgyeletekben keletkeznek, többnyire a felszín fölé emelkedő talajvíz folytán. E vízgyűjtő-típusokban a probléma a jelentkező vizeknek magukban a völgyeletekben való visszatartása. Az eddigi kutatások felderítették azokat a megelőző körülményeket, amslyek ismeretében a víztömegek tárolását elő lehet irányozni (a talajvízszint magasságának ismerete adott időpontokban lehetővé teszi a télutói időszakban várható többlet-víztömegek előrejelzését.) 2. A belvíz és mezőgazdaság kölcsönhatásainak, illetve a belvíz általános gazdasági hatásainak kutatása a) A mezőgazdasági művelés hatása a belvíz-jelentkezésre E témánál tulajdonképpen a belvíz-jelentkezés kulcskérdésével állunk szemben. A kérdés ugyanis az, hogyan léphetünk közbe a felszíni víz keletkezésénél oly módon, hogy annak mennyiségét a lehető legkisebbre csökkentsük, illetve a talajban a lehető legtöbb vizet tartsuk vissza későbbi felhasználás céljából; vagyis, hogy a mezőgazdaság számára hasznossá változtassuk azt, ami különben káros lenne. Ez az oka annak, hogy most, amikor mezőgazdaságunk mezőgazdasági nagyüzemre történő átszervezése és korszerű agrotechnikai eljárások bevezetése folyik, e probléma az érdeklődés előterében áll. Az egyes kísérleti területeken ezzel kapcsolatban a következő kutatások folynak. A Kondorosvölgyi (1 ) Kísérleti Vízgyűjtőben az észlelések megindulása idején kisüzemi gazdálkodás folyt, sekélyen szántott keskeny parcellák voltak az egész területen. A közös gazdálkodás bevezetése módot adott a nagyüzemi termelési módszerek fokozatos bevezetésére. A megfigyelésekkel a mezőgazdasági művelésben végbemenő változásokat is gondosan nyomon követték. E változások folyományaképpen 1963-ban már majdnem az egyész területen nagyüzemi táblákon folyt a gazdálkodás, és a terület 63%-án a korábbi sekély, 13—18 cm mélységű szántásról 30 cm-es mélyszántásra tértek át. Ezzel egyrészt megnövelték a felső talajréteg vízfelvevő-képességét, másrészt — az évszázados sekély szántás során kialakult eketalp feltörésével — megnyitották az utat a mélyebb rétegek felé történő szivárgás számára is. Megállapították, hogy pl. egy agyagtalaj felső, 30 cm mély rétegének pórustérfogata 43%-ról 49%-ra növekedett háromszori mélyszántás következtében. De a bekövetkezett változások legjobban a következő számadatokkal jellemezhetők. 1950 okt. 1. és dec. 31. között lehullott 243 mm csapadék, mely 0,30—0,38 közötti lefolyási tényező mellett 22—25 l/s km

2-es legnagyobb fajlagos vízhozammal folyt le, míg a területnek mintegy 15%-a el volt öntve. 1960-ban, az évnek ugyanabban a szakában, nagyjából ugyanolyan meteorológiai viszonyok között, 223 mm csapadék hullott le (ami különben az 50 éves átlag 163%-a). Ekkor már a terület 64%-án nagy táblákon folyt a gazdálkodás, és a terület 35%-a kapott legalább egyszeri mélyszántást. Noha a csapadék ha-