Vízügyi Közlemények, 1966 (48. évfolyam)

2. füzet - Horváth Sándor: A magyar víziúthálózat fejlesztésének irányai

A rriagyar víziúthálózat 253 Jelentősége — a csatlakozó ágazatok közül — elsősorban a hajózásnál emelkedik ki a legnagyobb mértékben, mivel a felső-dunai rossz, valamint a többi vízlépcső által érintett gázlós szakaszok hajózási viszonyait nagy mértékben megjavítva, lehetővé teszi a víziutak fejlesztésében előírt kívánalmak kielégítését. A vízlépcsők által biztosított vízszintek lehetővé teszik a hajózás biztonságának megtartása mellett a fejlesztésben előirányzott vízmennyiségek öntözésre és a tiszai vízpótlás céljára való kivételét éppen úgy, mint az ipari vízigények kiszolgáltatását. Az öntözés kezdeményezi a Tisza és a Körösök csatornázását, mivel hazánk legaszályosabb területei a mezőgazdaságilag igénybevehető Alföldön és a Duna-Tisza közén vannak. A Tisza csatornázása és nagyobb távlatban vízpótlás nélkül a mezőgazdasági termelésnek szükséges és előirányzott növekedése nem oldható meg. A létesített, illetve létesítendő vízlépcsők lehetőséget adnak az energiatermelésre is. A kialakított tározók segítik elő és teszik lehetővé az ipari vízellátás, különösen a nagy hűtővízigényű hőerőművek kielégítését. A hajózás kezdeményezi a Sajóvölgyi-csatorna létesítését, mivel enélkül a felsőmagyarországi iparvidék bekapcsolása a víziúthálózatba nem oldható meg. A csatorna kihatása a vízgazdálkodás egyéb ágazataira alárendelt jelentőségű. Az érintett vízgazdálkodási ágazatok közül az ipari vízellátás és az öntözés említhető meg, míg az energiatermelésre a reverzibilis szivattyútelepek révén csak minimális a lehetőség, az is csupán időszakosan és elhanyagolható kis hasznosítást jelent. Közös érdekű vízhasznosítások Ebbe a második csoportba tartozó csatornák és vízfolyások kiépítését bár az ágazatok közös érdeke indokolja, és csak az igények együttes jellépésével, összehangolásával és kielégítésével oldható meg gazdaságosan, mégis jellemző, hogy a közös igények kielégítése közül általában mindenütt az öntözés súlya a legnagyobb, így van ez a Duna—Tisza-csatorna és a Keleti Főcsatorna esetében, míg a Siócsatorna létesítését és kiépítésének mértékét nagy távlatban a Balaton üdülési szempontból szükséges vízszinszabálvozása határozza meg. A Duna—Tisza-csatorna létesítése az öntözés, a hajózás, a vízerőhasznosítás és az ipari vízellátás céljait közösen szolgálja. Az öntözési idényben, nagy távlatban a tiszai vízhiány pótlása jelentkezik nagyobb súllyal, ami egyúttal a vízerőhasznosítás részesedési arányát is emeli. A Keleti-Főcsatorna teljes kiépítésével lehetővé válik a Körösökbe való vízátvezetés, ami az öntözési igények kielégítése mellett, a tiszai víziútrendszer összekötésével lehetővé teszi annak teljes kihasználását. Emellett jelentősége a belvízvédelem szempontjából is számottevő. A Sió csatornázása a három létesítmény közül a legkomplexebb. A nagy távlatokban szükségszerűen igen szűk határok közé szorított balatoni vízszintszabályozás mellett jelentős szerepe van az öntözés, a hajózás és kisebb mértékben a vízerőhasznosítás és az árvízmentesítés ágazataiban is. V. táblázatunkban fő víziútjaink adatait általában az egyes vízlépcsők által megszabott szakaszokra bontva tüntettük fel. Az adatokból megállapítható, hogy a távlatban minden folyószakasz csatornázva lesz, tehát a duzzasztott folyók