Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

1. füzet - Kovács György: A vízkészletmegosztás és hidrológiai kérdései

34 Kovács György visszamaradó vízhozam nem lehet kevesebb a hajózás fenntartásához szükséges előbb említett határértéknél. A magyarországi részletes vízminőségi kutatások arra az eredményre vezettek, hogy — a Dunának, mint nemzetközi hajóútnak a kivételével — az említett négy szempont közül a biológiai élet fenntartása és a közegészségügyi érdek az, ami jelenleg a mederben tartandó vízhozamot leginkább befolyásolja. A mederben hagyandó vízhozam szükségességének és megkívánt mértékének meghatározása után, második feladatként az ezen felül megmaradó vízhozamok megosztási arányával kell foglalkoznunk. Az így meghatározott megosztási elv szabja meg a vízgyűjtő hidrológiailag különálló, vagy országhatárok által széttagolt területegységeinek részesedését a mederben hagyandó készlet levonása után rendelkezésünkre álló vízhozamokból. Az említett két kérdéscsoport tárgyalása során a Vízügyi Tervező Irodában készült tanulmányt használtuk fel alapanyagként [13]. 1. A mederben hagyandó vízhozam szükségességének és mértékének vizsgálata A mederben hagyandó vízhozam vizsgálatával hazánkban először az első Vízgazdálkodási Keretterv-vázlat készítése során foglalkozott egy akadémiai szakbizottság Jolánkai Gy. vezetésével [16]. Ez a bizottság megállapította, hogy a Tiszán elsősorban a víz élettani jellegének a megőrzése, élővízforgalmának biztosítása érdekében szükséges meghatározott vízkészlet lekötése. Ennek nagyságát részletesebb vizsgálatok hiányában a csatornázott folyószakaszon első közelítésként 50 m

3/s-ra javasolta felvenni, míg a nem duzzasztott szakaszokon egyéb érdekek (pl. hajózás) figyelembevételével 80 m

3/s vízhozam biztosítását tartotta szükségesnek. Ezt a munkát követte annak elemzése, hogy a folyónak melyek azok a fizikaiés gazdaságföldrajzi adottságai, amelyek a mederben hagyandó vízhozammértékét megszabják és ezek hogyan befolyásolják a keresett hozamot [7]. Ennek alapján kísérletet tettünk arra, hogy a Tisza Csongrád alatti szakaszát részletesen vizsgálva a szegedi és makói szelvényben szükséges mederben hagyandó hozamnak számszerű értékét biztosabb alapokon meghatározzuk [12]. A munkához felhasználtuk a VITUKI (Szebellédy L-né) tanulmányát [17], amely szerint a Maros élővízforgalmának biztosításához szükséges minimális vízhozam 6 m

3/s. Végeredményül arra a következtetésre jutottunk, hogy a mederben hagyandó hozamot döntő módon az élővíz biztosításának a szükségessége szabja meg, értéke pedig elsősorban a folyó szennyvízzel való terhelésétől függ. Az egyéb vízhasználatok közül csak a hajózás igényli a már említett értékkel nagyságrendileg azonos vagy még nagyobb mennyiségű vízhozam mederben tartását. A folyó csatornázása azonban ezt az igényt megszünteti. Ezeket az eredményeket figyelembe véve a most készítés alatt levő Országos Vízgazdálkodási Keretterv programba vette a szükséges élővízforgalom fokozottabb vizsgálatát. Ennek első eredménye a VITUKI-пак (Darab K., Szebelédy L- né) az a tanulmánya [18] amely az oxigénfogyasztás értékének változását vizsgálva megállapítja, hogy pl. a Tisza jelenlegi szennyezettsége mellett kívánatos volna 60—100 m

3/s-os élővízforgalom biztosítása. Bessenyői I. vizsgálatai szerint [15] ennek az értéknek jelentős — 25—30 m

3/s-ra való — csökkentésekor sem növekedne lényegesen a csatornázott Tiszán a szennyezett szakaszok hossza a jelen-