Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)
1. füzet - Kovács György: A vízkészletmegosztás és hidrológiai kérdései
A vízkészletmegosztás 35 legi állapothoz képest, a beömlések helyén azonban erősen szennyezett szelvények alakulnának ki, amely azonban megengedhetetlen. Ezek a vizsgálatok arra figyelmeztetnek, hogy a folyó élővíz jellegét elsősorban nem a mederben hagyandó hozam biztosításával, hanem a szennyezések mértékének csökkentésével kell megoldanunk. Az elmondottak szerint a mederben hagyandó hozam általános meghatározásának egyik reális módja az lehet, hogy a vízfolyás mellett települt ivó és ipari vízkivételek legnagyobb mértékében szabjuk meg az állandóan lebocsátani kívánt hozamot. Ha egymást követően több ilyen vízkivétel van, akkor az alsó legnagyobb fogyasztó igényéhez hozzáadjuk a fölötte levő vízkivételi helyek veszteségértékét, és ezt a mennyiséget alapvízként biztosítjuk a vízfolyás teljes hosszában. Vízpótló rendszerek kiépítése esetében természetesen ezeket a kis mennyiségű vízveszteséggel jellemezhető fogyasztókat is kielégíthetjük a vízpótló rendszerekből. Ezért ezek igénye nem feltétlenül teszi szükségessé a mederben állandó vízhozam biztosítását. Véleményünk szerint azonban ebben az esetben is indokolt és célszerű az említett vízigényeket alapkészletnek tekinteni és fedezésüket olyan módon megoldani, hogy az általuk igényelt vízhozamot a folyón végigfolyatva juttatjuk el a vízkivételi helyekig, nem pedig a közeli vízpótló rendszerekből látjuk el azokat. Ezzel ugyanis fent tudjuk tartani a vízfolyás természetes áramlását anélkül, hogy ez többlet tározóigényt jelentene, mert a különbség mindössze annyi, hogy a vízpótlást egy, a folyón feljebb levő rendszerből kell biztosítanunk. Amennyiben a vízfolyás mentén az említett vízhasználók között egy kiugróan nagy igénnyel jelentkezne, akkor ezt esetleg mértékadónak nem tekintjük. A vízfolyás mentén települt több, közelítően egyenlő nagyságú és közepesen nagy vízhasználó igénye szerint szabjuk meg a mederben hagyandó hozamot. Az ennél nagyobb igényű fogyasztónak a szükséges többletet pedig helyi vízpótló rendszerből biztosítjuk. Összefoglalva, véleményünk az, hogy a vízfolyásokban mindenképpen szükséges meghatározott vízhozam meghagyása. Ez egyúttal élővízforgalmat is biztosít. Mértéke nagyságrendileg a vízfolyás mentén települt legnagyobb ivó vagy ipari vízfogyasztók igényéhez kell, hogy igazodjék. A vizeink tisztaságának megőrzésére hozott rendelkezések életbeléptetése előtt hazánk területén is létesültek olyan, a vízfolyást szennyező létesítmények, amelyeknek szennyvize az előbb említett mértékű hozamnál nagyobb élővíz-forgalom biztosítását tenné szükségessé. Ugyanilyen létesítmények terhelik, és a jövőben még fokozottabban terhelhetik határainkon túl azokat a vízfolyásokat, amelyek nem országunk területén erednek. Ha az ilyen vízfolyásokon szükséges mederben hagyandó hozamot vizsgáljuk és azt a megkívánt élővíz-forgalom biztosítására is elégségessé kívánjuk tenni, értéke a jelenlegi állapotban mindig a már meglevő szennyeződések mértékétől függően állapítható meg. Távlati terveinkben azonban feltétlenül figyelembe kell vennünk ezeknek a szennyezéseknek fokozottabb tisztítását, szélső esetben pedig az erősen szennyező üzemek vagy üzemrészek szennyvizének a kisvízi időszakban történő tározását. így ugyanis elérjük azt, hogy ha a szennyvizeket csak egy meghatározott vízhozam fölött bocsátjuk a befogadóba, lényegesen kisebb tározótérrel (szennyvíztározással) biztosíthatjuk minden időben a megkívánt vízminőséget, mint abban az esetben, ha a megfelelő hígításhoz szükséges vízhozamot kívánjuk a vízfolyások alsó szakaszain a mederben tartani. Természetesen ennek a törekvésnek korlátot szab a szennyvizek tározhatósága. 3*
