Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

3. füzet - Alföldi László: Budapest hévízkutatási kérdései

Budapest hévízkutatása 307 és Margilsziget I. artézi kút. A két adat összevetése alapján nyilván a fúrások akkori ellenzői bizonyítottnak látták aggályaikat. A látszat mellettük is szólt, csakhogy 1913 után újra növekedett a hozam, pedig a két fúrás változatlanul üzemben volt. Vagy vegyünk egy másik példát. 1819-ben a Malomtavat lecsapolták. Szabó József szerint akkor a Császár-, Lukács- és Király-fürdő forrásainak egy része elapadt. Ugyanerről tanúskodnak 1858 és 1896-ban végzett lecsapolásról szóló közlések (Kalecsinszky). Ezzel szemben Vigli Gyula már 1933-ban kétségbe vonta ezeket az adatokat, pedig azokat még ma is érvként használják. 1927-ben ugyanis a Malomtó lecsapolásánál beigazolódott, hogy csak a magasabb szinten fakadó langyos források vize apadt el, ugyanakkor az 53—65 C°-os források semmi változást nem mutattak. Ezt erősítette meg Horváth József későbbi megfigyelése is. A Császár-fiirdő Nádor forrásának hozama az 1851. évi 631,7 m

3/nap-ról 1926-ra 90,78 m

3/napra csökkent. Csak éppen azt nem tudjuk, hogy a Duna vízállása a két mérés között mennyi volt. Tegyük fel, hogy azonos, akkor a hozamcsökkenés 540,9 m

3/nap volt. Gondoljunk ismét a közben lemélyített városligeti fúrásra. A Császár-fiirdő többi forrásának a hozama a két mérési időszakban lényegében azonos volt, kivéve az Ivó forrást, ahol az 1851. évi 315,8 m

3/nap hozamról 1926-ban 881,3 m

3/napra növekedett a termelés, vagyis 565,5 m

3/nap többlet mutatkozik. Ha a Nádor-forrás hozamcsökkenését az Ivó forrás hozamnövekedésével kiegyenlítjük, még 24.6 m

3/nap többlet marad. Nem kétséges, hogy különösen a kis területen fakadó források közös csatornából táplálkoznak, azért hozamalakulásuk csak együttesen értékelhető. A természetes és megbolygatott forrásjáralok azonban egyáltalán nem stabil vízvezető rendszerek, szennyeződhetnek, eltömődhetnek, sőt el is záródhatnak. 1932ben az Attila, Juventus és Park források megnyitása után a Szt. Imre fürdő igazgatósága ellenezte az üzembehelyezést, mondván, hogy megnyitásuk óta az Imre fürdő forrásainak hozama jelentősen csökkent. Az akkori összefüggést vizsgáló bizottság javaslatára a források hozzáférhető járatait kitisztították és a hozam megduplázódott. Papp Ferenc 1952-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a Császár fürdő kútjainak vízhozamát a talajvízszint is befolyásolja és a források hidegvíz hozzáfolyást is kapnak, melyek rendszeres hőfokméréssel ellenőrizhetők. Felhívja a figyelmet az elfolyó csatornák rossz állapotára, ahol viszont a forrásvíz elszökik. Sorolhatnánk tovább a példákat, akár közelmúltban is, amikor a margitszigeti és a városligeti fúrás felújítása lényeges hozamnövelést eredményezett. A források hozama tehát önmagában nem jellemző érték és az számos tényező függvényében sohasem konstans, hanem változó. Sajnos egyes forráscsoportok adathalmaza sem irányadó, csak akkor, ha több évtizedes megfigyelési sor áll rendelkezésre. Nézzük a Gellért fürdő I. forrását, ahol 1942-ben 755 l/p átlaghozammal termeltek. 1963-ban viszont 1324 l/p évi átlaggal. Ezek szerint a forrás hozama jelentősen növekedett volna. Csakhogy az üzemi szint nem azonos. IIa azonos szintre redukáljuk, akkor 1942-ben 1231 l/p, 1963-ban viszont 1098 l/p volt az évi átlag, vagyis a hozam csökkent. A két távoli érték önmagában semmit sem mond, mert egyetlen közbülső értékkel cáfolható. 1950-ben ugyanis 1315 l/p átlaghozamhoz 1502 l/p redukált hozam tartozik. Csökkenő tendenciáról tehát nem beszélhetünk.