Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)
1. füzet - I. A települések és ipartelepek vízgazdálkodási üzemei és a regionális vízgazdálkodás
Ipartelepek vízgazdálkodása 53 hálózatot kell létesíteni. De arra, hogy ez mégiscsak kifizetődhetik, csupán egy szélsőséges példát kívánok megemlíteni. A hatalmas Kaiser [Steel Co. Fontana-i telepén az összes vízféleségeket visszaforgatják; a már vissza nem vezethető, betöményedett vizeket kisebb minőségi igényű helyekre viszik. Öt ilyen fokozat van, mind külön vezetékhálózattal. Enélkül az üzemnek a ténylegesnél 43-szor nagyobb vízfogyasztása lenne [44]. Mint különleges, de máshol is alkalmazhatót, említem meg azt a lehetőséget, melyre sörgyárainknál végzett vízgazdálkodási vizsgálat alkalmával hívtam fel a figyelmet. Az ún. hűtőbárkák mosása nagy mennyiségű vizet igényel. Élelmezési iparról lévén szó, erre is ivóvíztisztítású vizet használtak. Ha azonban a mosást a palackhűtő, csupán sörrel szennyezett vizével végzik és utána a tisztavízzel leöblítik a bárkákat, 90%-os vízmegtakarítás érhető el [45]. Végül meg kell említeni az elhasznált vizek továbbadását. Ez természetesen mindig a helyi adottságoktól függ. A legnagyobb lehetőségek a felmelegedett hűtővizek esetében adódnak, melyeknek melegét lehet értékesíteni. Nálunk is több vállalat él ezzel és közeli lakótelepet, vagy fürdőt lát el meleg vízzel. Előszeretettel használják fürdők táplálására a nagyolvasztók salakgranulálási vizét. Sok esetben a szennyvízben levő anyagok értékesítése indokolja az átadást (pirokatechin a gázvízben, vitaminok a penicillingyári és a városi szennyvizekben). Több külföldi üzem a vasgyári savas pácvizeket vízműveknek adja át, ahol aztán a vizet klórral kezelik és a vaskloridos vizet ivóvízderítésre használják [46]. 7. Üzem- és vízgazdálkodás Az üzem során adódó víztakarékossági lehetőségek mutatják a legnagyobb változatosságot. Visszaforgatásokból, anyagvisszanyerésből, különféle gyártási fogásokból, munkafegyelmi intézkedésekből állnak. Ki kell hangsúlyozni a szerelvények és berendezések karbantartását, mert az elcsorgásokból származó vízveszteségek hanyag üzembentartás mellett óriási mennyiségekre rúghatnak. A kihasználható lehetőségeket és elérhető eredményeket a következő néhány, kiragadott példa érzékelteti. Egy tejüzemben, mely évi 10 millió liter tejet dolgozott lel, az elcsepegéssel veszendőbe ment tej mennyiségét 4000 literrel tudták csökkenteni csupán azzal, hogy a kannák kiürítéséhez a kicsepegtetési időt 15 másodpercről 30-ra növelték. További 85%-kal csökkent a veszteség annak a fogásnak alkalmazásával, hogy a csepegtetés végén kevés vizet porlasztottak a kannákba. A visszanyert tej értékesíthető, a szenyvíz pedig lényegesen hígabb lett [47]. Egy tejporgyárban a szárítás folyamán keletkező párákat szeparátoron vezetve át, a feldolgozott tej 0,21— 0,26%-a volt megmenthető és a párák visszanyerhetőkké váltak [48]. Az egyik amerikai galvanizáló üzemben, mint sok más helyen is, a legtakarékosabb permetezéssel öblítik a galvanizált darabokat; itt azonban még tovább mennek és a permetezés után levegővel még lefújják a darabokon tapadva maradt vizet. E vizeket forró levegővel betöményítve visszaviszik a galvanizáló kádakba, amivel az azelőtti krómveszteséget l/ 1 0—y 2 0-ára sikerült csökkenteni [49]. Egy másik hasonló üzemben az öblítő vízzel való pazarlás megszüntetésére fojtócsapokat alkalmaztak, melyek csak akkor nyithatók, mikor a készülékek üzemben vannak [50]. Másutt ugyanilyen elgondolásból kiindulva az összes felületkezelő fürdőkben vezetőképességmérő cellák vezénylik szolenoid-csapok útján a be-
