Vízügyi Közlemények, 1964 (46. évfolyam)
2. füzet - II. Aldobolyi Nagy Miklós-Gulácsi János: Hévízgazdálkodási kérdések a Dél-Alföldön
Hévízgazdálkodási kérdések 231 alátámasztja az a tapasztalás, hogy a felszínközeli néhány 100 m-es vízadórétegek helyenként már a kimerülés jeleit mutatják még ott is, ahol az üledék durvább. A hévízhasznosításban pontos tényezőként szereplő oldott sótartalom néhány fő tényére szintén biztonsággal lehet következtetni az eddigi tapasztalatok alapján. A felszínhez közel található artézi víz gyakorlatilag édesvíz. Általában 500 m alatt van az a határ, ahol — még a legkedvezőbb tiszamenti területeken is — számottevő mennyiségben megjelennek már a szódabikarbóna (NaHC0 3) ionjai, majd az összsótartalomnak ez a része lefelé haladva fokozódik. A szóda (Na 2C0 3) számottevőbben a pannon rétegsorban jelentkezik; mennyisége a mélység növekedtével fokozódik. A felső pannon alsóbb szintjében találjuk a konyhasót (NaCl), majd ott, ahol lejjebb miocénkori sósvízű tengeri lerakódás van, mennyisége gyorsan növekszik. Á felsoroltakon kívül néhol értékes, de mindig csak kis mennyiségű magnézium, valamint bróm, jód és fluor ionokat is tartalmaznak a Dél-Alföld mélyebb rétegeiből feltörő hévizek. Érdekes jelenség, hogy a nagy mélységű termálvizek kalciumhidrokarbonát [Ca(HC0 3) 2] és szabad szénsav tartalma is számottevő s ebből bizonyos nyomás és hőmérséklet alatt a béléscső falára a kalciumhidrokarbonátszénsav egyensúlyi állapotának megbomlása miatt főleg aragonit formájában kristályos mészkő válik ki. Ez ellen, minthogy a bélés-, illetve termelőcső felső szakaszában keresztmetszet-csökkenést okoz, védekezni kell. Nagy gazdasági jelentősége miatt csupán megemlítjük, hogy hévizet kísérő és gyakran számottevő mennyiségű gáz (elsősorban metán) éppúgy az alsópannon anyakőzetből származik, mint az olaj, amely bitumenes-kátrányos szagával, sőt néhol egészen kicsi, de kimutatható mennyiségével is mindenütt megjelenik mélyebb dél-alföldi hévizeinkben. A Szeged-székelysor-i fúrásban pl. a kitermelhető hévíz kalorikus értékén túl annak még további 13%-át hasznosíthatjuk a kísérő kb. 600 l/m 3 gáz elégetése révén. Ezzel a többletenergiával kapcsolatban említjük meg azt a műszaki közvéleményt erősen foglalkoztató kérdést: vajon megteremthetők-e a kutatófúrások tovább mélyítésével a közvetlen energianyerést ideálisan biztosító túlhevített gőzkitermelési lehetőségek területünkön. Ezzel ugyanis az energiaszegény Dél-Alföld iparfejlesztése nagy előnyökhöz juthat. A hévízfeltárás földtani adottságai közt második helyen a geotermikus grádienst említettük. Ez az a méterekben mért mélység, amelyen a kőzet-hőmérséklet változása 1 C°. 3 Ez az érték földi átlagban 33-—35, a Dél-Alföldön azonban csak 19—20 m, sőt a Tótkomlósi-rög területén még ennél is kisebb szám (pl. a tótkomlósi „Viharsarok" m. t. sz. termálkútjában csak 16—17). Ez azt jelenti, hogy 2000 m mélységben már feltétlenül 110 C°-nál magasabb a hévízfúrás talphőmérséklete (a S zeged-székelysor-i 1900 m-es kúté 106 C°). Még ha Miháltz István nyomán a kedvezőtlenebb esetet tételezzük is fel, azt, hogy területünkön ez a jellemző szám a mélységgel együtt általában növekszik, az újszegedihez hasonló geohidrológiai viszonyok közt levő hévízfeltárást 400—500 m-rel továbbfolytatva már akkor is 125—130 C°-ra tehető a talphőmérséklet. Ez természetesen csak ott valósítható meg, ahol megvan a veszélytelenül harántolható és megfelelő víz» A definiált m/l C° dimenziójú értékre a gradiens elnevezés nem helyes, mert a hőmérsékleti grádiens a hosszegységre eső hőmérsékletnövekedés (C°/l m vagy C°/100 m). A cikkben definiált érték a gradiens reciprok értéke. A közhasználat a reciprok gradiens értéket helytelenül nevezi geotermikus grádiensnek. (Szerk.)
