Vízügyi Közlemények, 1963 (45. évfolyam)

4. füzet - IV. Kolin László: Az ivóvíz ózonos kezelése

Az ivóvíz ózonos kezelése 459 gyűjtő terület szűrőképessége egyre csökkent, s a víz bakteriológiai és biológiai szempontból egyre inkább kifogásolhatóvá vált. Ezért többször felmerült szűrőés fertőtlenítő-telep létesítésének a gondolata. Kezdetben klórral fertőtlenítettek, majd 1932-ben ezt még ammóniákos kezeléssel egészítették ki. Bár csak igen kis klóradagof&ssal dolgoztak, az volt a tapasztalat, hogy 0,10—0,15 g/m

3 klóradagoláson felül már kellemetlen íz és szaghatások jelentkeznek a hálózati vízben. A vízadó terület egyre romló talajszűrése miatt a klóradagolást emelni kellett, s így a panaszok és reklamációk állandóvá váltak a víz rossz ízére és kellemetlen szagára. Ezért 1953-ban elhatározták új szűrőtelep létesítését és azt, hogy áttérnek az ózonos kezelésre. 1954—55-ben 1000m

3/órateljesítményű nyílt gyorsszűrő berendezést építettek, 10 db 2 X 8 m alapterületű szűrőmedencével, melyeken a szűrési sebesség 6,25 m/ó. Az ózon berendezés tervezése és építése előtt 1953-ban kiterjedt kísérletet folytattak az ózonfejlesztő berendezés típusának és a gazdaságos bekeverési módszer kiválasztására. Végül az egész Bern-Kőnizberg-i ózonos berendezés úgy épült meg, hogy lényegében nagyüzemi kísérleti telepet alkot, a kísérleti telep számos előnyével, de egyben annak gazdasági hátrányaival is. Az ózon előállítására két rendszert választottak ki, mindegyik rendszer a fél vízmennyiség 500—500 m

3/ó kezelésére alkalmas. Az egyik berendezést a Welsbach (Philadelphia) cég szállította, 3 egységből áll és 15 000 V feszültség mellett 50 Hz periódussal működik. A másik berendezést a Degrémont (Párizs) cég szállította, ugyancsak 3 egységből áll, de 7600 V feszültséggel és 500 Hz periódussal. Elsősorban az volt a cél a kétfajta berendezés alkalmazásánál, hogy az üzemi körülményeket, energiafogyasztást tanulmányozhassák, s az így nyert tapasztalatokat a többi vízműnél felhasználhassák. E cél érdekében mindkét berendezést azonos vízmennyiség kezelésére, azonosan 380 g 0

3/óra teljesítményre rendelték. Az üzem során azonban kiderült, hogy a két berendezés teljesítménye között lényeges eltérés van : a Welsbach készülék (68 ózoncsővel) 324 g 0

3/óra a Degrémont készülék (63 ózoncsővel) 570 g 0

3/óra teljesítményre képes, s emiatt nem lehetett tökéletes összehasonlítási számításokat végezni. Mindkét berendezést 10 g 0

3/ levegő m

3 koncentrációjú ózon-levegő elegy produkcióval tartják üzemben. Mindkét ózonfejlesztő részsie közös levegőelőkészítő berendezés szolgáltatja a levegőt. A berendezést a Caiba ( Bern ) cég szállította, s óránként 120 m

3 levegő szárítására alkalmas. A levegőt 5 at.-ra komprimálva és —30 —40 C°-ra lehűtve szárítják. Ezzel a levegő nedvességtartalmát 0,03—0,05 g/l 1 kg levegő értékre szállítják le. Ezt az igen szigorú értéket a Welsbach cég kívánta meg az ózonfej-lesztő berendezés elektródáinak védelme érdekében. Természetesen a levegőnek ez a túlzott szárítása nagyon megdrágítja az üzemet. Kihasználatlanul hagyott lehetőség itt az is, hogy a hűtés során a levegő komprimálására fordított energiát nem hasznosítják, mert a választott beadagolási mód olyan, hogy csak atmoszférás ózon-levegő elegyet igényel. Az ózont is kétféle rendszerrel juttatják a vízbe . A Chlorator (

Grötzingen) cég által szállított injektorokkal közvetett bekeverési módszert alkalmaznak. 3 db injektor készült, kettő egyenként 66 m

3/ó, egy pedig 132 m

3/ó teljesítményre. így az injektorok üzembehelyezésének variálásával az ózonnal kezelt víz és a kezeletlen víz arányát 1 : 2—1 : 6 között változtatni lehet a kísérlet céljának megfelelően. Az injektorok előtt 12 m vízoszlopnyomás szükséges. Az ózonnal kezelt vízrész keverőmedencébe jut, ahol ellenáramban találkozik a szűrőkről idevezetett ózon-