Vízügyi Közlemények, 1963 (45. évfolyam)

4. füzet - IV. Kolin László: Az ivóvíz ózonos kezelése

460 Kolin László nal nem kezelt vízzel. A keverőmedencében a víz lO'-t tartózkodik, majd kilevegőztető bukó után jut a tározómedencébe (14. ábra). A másik keverőberendezést a Kerag (Richterswil) cég szállította, ez 3 db azonos méretű gázosító rotorból áll. Ezeken a teljes vízmennyiséget át kell vezetni, a víz a rotorok mellett gyorsan telítődik ózonnal, s ezután 10' tartózkodású medencébe, kerül. Ez a vízrész is kilevegőztetés után jut a tározómedencébe (15. ábra). Az adagolandó ózon mennyiségét úgy határozták meg, hogy a 10' tartózkodású keverőmedencéből való kilépés után a vízben a maradék ózon 0,25—0,35 mg/l legyen. A maradék ózonnak ezzel a mennyiségével elérték azt, hogy a víz biztonságosan csíramentes volt, íz és szag szempontjából megfelelt és a tározómedence után már ózon nem volt a vízben. Mindehhez az adagolt ózon mennyisége 0,3 — 0,75 g/m

3 értékek között változott, éves átlagban 0,5 g/m

3 víz volt. Az ózonos berendezés energiafelvétele 1 g adagolt ózonra vonatkoztatva az alábbi : Welsbach Chlorator Degrémont készülék Kerag készülék W/l g o„ W/l g 0

3 Levegőelőkészítés 21 21 Ózonfejlesztés 17 28 Ózon bekeverés 27 13 Segédberendezés .

4 2 2 67 64 Átlagértéket véve az egész vízműre, az ózonos kezelés költsége kb. 66 W/l g adagolt 0

3. Ez a viszonylag magas érték részint a berendezés kísérleti jellegével magyarázható, részint azzal, hogy a levegőelőkészítés kedvező adottságait nem kihasználva igen drága bekeverési módot választottak. Ez a példa is bizonyítja, hogy a helyes bekeverési mód megválasztása milyen döntő fontosságú. d.) Svájc: St. G cille n-i ózonos vízkezelő berendezés [3, 17] Szent Gallen városa 1895 óta ivóvizét a Bodeni tóból nyeri, és egészen a közel" múltig lassúszűrőkön való kezelés után juttatták a vizet a hálózatra. A vízigények rohamos növekedésével a tisztítóberendezést bővíteni kellett, s kb. 20 000 m

3/nap kapacitású nyílt gyorsszűrőberendezést építettek és ez után klórozással biztosították az ivóvíz csíramentességét. A berendezést 1951 nyarán helyezték üzembe és kifogástalanul működött. Az őszi és téli hónapokban azonban a víz íze és szaga kellemetlen lett, a jodoformra emlékeztető szag és íz klórfenolok jelenlétére utalt, holott eddig nem tudtak arról, hogy a Badeni tó vizében fenol lett volna. Alaposabb vizsgálattal azonban megállapították, hogy a víz valóban tartalmaz fenolt. Ez a fenolos vízréteg nyáron a tó felszínén helyezkedik el és nem jut be a mélyebb szinten elhelyezett szívócsövekbe. Ősszel és télen azonban, mikor a felsőbb rétegek lehűlése következtében megindul a tóban a függőleges irányú vízcsere, a fenolos vizek bejutnak a vízkivételi mű szívócsövébe. Midőn kétségtelenül megbizonyosodott, hogy fenol van a tó vizében, az egyszerű klórozásról kombinált klóros-ammóniás kezelésre tértek át, de ennek ellenére a kellemetlen szag és íz megmaradt. Ezután döntöttek úgy, hogy bevezetik az ivóvíz ózonos kezelését. Az ózonos vízkezelő berendezés megtervezése és megépítése előtt kísérleteket végeztek, melynek célja egyrészt a Bodeni tó vizéhez szükséges ózonadagolás mér-