Vízügyi Közlemények, 1963 (45. évfolyam)

4. füzet - IV. Kolin László: Az ivóvíz ózonos kezelése

456 Kolin László 5. Ózonos vízkezeléssel működő nayyohb külföldi víztisztító berendezések ismertetése Az elmúlt másfél évtizedben több nagy külföldi víztisztítómüvet szereltek fel ózonos vízkezelő berendezéssel. Az ózonos berendezés tervezését és építését rendszerint huzamos kísérlet előzte meg, s magukat az üzemelő víztisztító berendezéseket is úgy állították össze, hogy azokon — tapasztalatszerzés céljára — az ózonos kezelés különböző módjait, gazdaságosságát lehetőleg több változatban tanulmányozni lehessen. így ezek a vízművek, mintegy nagyüzmi kísérletek, nagyon sok értékes adatot és hasznos tapasztalatot nyújthatnak új, korszerű ózonos kezeléssel működő vízmüvek tervezéséhez. a) Franciaország, Párizs, Saint-Maur-i víztisztító berendezés [11] Párizsnak ez a nagy víztisztító telepe a Marne folyóból felszíni vizet tisztít ivóvíz céljára. A folyót ipari üzemekből, cukorgyárakból, lepárlóüzemekből, keményítőgyárakból és papírgyárból származó szennyvizek terhelik. A párizsi fogyasztók igen érzékenyek a víz ízére. A víznek a klóros kezelésből eredő kellemetlen ízét és szagát rögtön kifogásolják, s a méltatlankodók telefonon tiltakoznak a vízműveknél és az illetékes hatóságoknál. Részint ez a magyarázata annak, hogy Franciaországban az ózonos vízkezelés már régen elterjedt. Saint-Maur-ban a múlt század végén létesített első berendezést 1914 — 18 között 90 000 m

3/nap kapacitásra bővítették és korszerűsítették. Az ózonos vízkezelő berendezés fő feladata volt, hogy a víz rossz ízét megszüntesse és a víz színén is javítson. Egyik kellemetlen jelenség volt ugyanis ezen a telepen, hogy a szűrt víz zöldes-sárga színű volt, s ezen akartak segíteni az ózon által nyújtott kellemes kékes színnel. A Saint-Mauri-i telep 1933-ban már napi 200 000 m

3 teljesítménnyel dolgozott, s ekkor a további fejlődés igényeit felmérve tervbevették a 300 000 m

3-es kapacitásra való bővítést. E tervek végrehajtását a második világháború megakadályozta, s végül csak 1953-ban tudták a bővített vízművet üzembehelyezni. A vízmű ismertetője külön felhívja a figyelmet arra. hogy e telepen a korábbi adottságok miatt nem lehetett a legkorszerűbb megoldásokat alkalmazni, s így egyes részeiben az ózonos berendezés nem a leggazdaságosabban üzemel. Az előző ózonos berendezések tapasztalatait felhasználva az új berendezésnél az áramfogyasztás legmesszebbmenő csökkentését tűzték ki célul, s ezt az ózonkihozatal növelésével, a betáplált levegő hőmérsékletének és víztartalmának csökkentésével. valamint a keverőoszlopból kiváló levegő-ózon keverék visszatáplálásával igyekeztek megoldani. Az egész telepet a szállítandó vízmennyiség szempontjából minél rugalmasabban kellett kialakítani. E célból az ózonfejlesztő berendezést is 12 önálló egységből állították össze, mely egyenként 25 000 m

3/nap vízmennyiséget képes kezelni, s így adódik ki a 300 000 m

3/nap maximális teljesítmény. Biztonság céljából még további 4 egységet is beépítettek, s így összesen 16 egység áll rendelkezésre. Részint kísérleti, részint biztonsági célból kétféle rendszerű ózonfejlesztő berendezést építettek be, mindegyiket 150 000 m

3/nap vízmennyiség kezelésére. Az egyik típust a Compagnie des Eaux et de l'Ozone cég szállította, M. P. Otto féle lemezes készülékkel, s a másikat a la Sté Traitigaz cég Van der Made féle csöves készülékkel. Mindkét típusú berendezés 500 Hz frekvenciájú árammal működik, a csöves készülékek 10 000 V, a lemezes készülékek 18 —20 000 V feszültség mellett.