Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)

1. füzet - IV. Sulyok Béla: Gyümölcsösöntözés a növekedésgörbe alapján különös tekintettel a téli almafára

A gyümölcsöntözés időpontja 91 mintegy tartályból felszívott, a 10. ábra szerint megközelítőleg ugyanannyi volt, mint a csapadékból származó, illetőleg azt kevéssé haladta túl. Bár a leírt processus nem tekinthető programmszerű kísérletnek, eredménye valószínűsíti azt, hogy nem túlzott az átlagcsapadékból származó nedvességmennyiséget öntözéssel annak kb. kétszeresére növelni. Ez a nedvességmennyiség még emelkedett volna, ha az altalaj öntözés állandósul és ennek folytán a gyümölcsfa gyökérzetével közvetlenül szívhatta volna fel a felső rétegek hasznos vizét s nem kényszerült volna a május- -szeptemberi főidényben lefelé húzódó nedvességet követve fokozottabb erőfeszítést igénylő szivattyúzó munkára. A leírtak sejtetni engedik az altalajöntözésben rejlő lehetőségek távlatait, azaz olyan termésmennyiségeket, melyeket a nagy időközökben, nagy vízmennyiségekkel foganasított hagyományos öntöző rendszerekkel elérni nem lehet. 7. Az öntözések időpontjának fontossági sorrendje, a kritikus időszak és a rohamos növekedés időszaka Felmerül a kérdés, hogy a télialmafának a nedvességigény szempontjából van-e „kritikus" időszaka s ha van, az egybe esik-e a rohamos növekedés szakaszával, illetőleg az ezzel azonos öntözési időszakkal? A szántóföldi öntözések gyakorlatában Németh, Hank, illetve Petrasovits [68] szerint közismert, hogy pl. a kukorica címerhányás előtt pár nappal különösen érzékeny a nedvesség hiányára ugyanúgy mint pl. a burgonya bimbózáskor, tehát a virágzás előtti napokban, avagy a cukorrépa a fejlődés megszabta egyelés után. A növényi életnek ezek a feltűnő mozzanatai mint szembeszökő figyelmeztető jeladások kritikus napokként vertek gyökeret a szántóföldi öntözések terminológiájában. A télialmafánál a rügyfakadás és a gyümölcs beérésének (szedési érettségének) időpontja közötti időtartamnak kb. 64%-ában van az a kritikus időpont, mely veszélyesség szempontjából rangelső. Ha ilyenkor csendes és egyben kiadós eső hull alá (pl. egy ún. országos eső) melyet borús, szélcsendes napok követnek, az alma teljesen kifejlődik és beérik s a folyó évre az öntözés gondja — legalább is az őszi tározó öntözések időpontjáig — magas valószínűséggel el van vetve. Ám ha ugyanekkor szárazság van, a termés zöme megsemmisül, lehull, illetőleg apró marad s a termesztőt olykor katasztrofális kár érheti. Különösen fennáll ez a veszély a könnyű, déli fekvésű homoktalajokon, melyekben mélyen húzódik a talajvíz szintje s mélyen fekszenek a kötöttebb talajrétegek is. A mi országunkban ez a kritikus időpont általában július 20.-ára esik. A meleg homok talajokon a beérés hamarább, a kötött hidegebb talajokon később következik be. Ez az időpont július 20.-át néhány nappal megelőzheti illetőleg túlhaladhatja. Ezt az időpontot azonban az öntözéssel értelemszerűleg meg kell előznünk. A megelőzés időtartama más és más, amit mindenkor a termesztőnek kell kipuhatolni, megállapítani. A gyomai öntés talajon 100 mm vízoszlopmagasságú öntözéseknél pl. kb. 10 napot találtam célravezetőnek, viszont Ágasegyháza homokján —- bár ott pontosabb megfigyeléseket nem volt módunkban végezni — ez az időtartam annak kb. felére tehető. Veszélyességi rangsorban ez után a júniusi egyébként természetes gyümölcshullást lényegesen felfokozó nedvességhiány következik. Ennek következménye kettős: nemcsak hogy mértéken felül növeli a hullást tehát csökkenti a folyó év termésmennyiségét, hanem ezen túlmenően gátolja a következő év termését