Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)
1. füzet - IV. Sulyok Béla: Gyümölcsösöntözés a növekedésgörbe alapján különös tekintettel a téli almafára
92 Sulyok Béla biztosító rügyek ún. berakodását is, tehát káros behatása évekre kihat. Ez a kétágú folyamat nem korlátozódik egyes élesen szembeszökő napokra, mert ëzek „csúcsai" eltompulnak, e napok egymásba fonódnak, egymásba nyúlnak s átívelik a mi klímánk alatt június egész időtartamát. Ennek folytán június hónap teljes egészében kritikusnak minősül. Megemlítem, hogy Frölich— Blasse— Vogel és Kühle [70] téli almára vonatkozólag a németroszági klimatikus viszonyok mellett is szintén egész júniust tartják erősen nedvességigényesnek, de ez a periódus ott hosszabb, mert áthúzódik július hónapra is. Muravski és Peichl [39] tapasztalatai ezzel egybevágnak — szintén a német klímára vonatkozólag — azzal, hogy ezen túlmenőleg a július 1—10 közötti időszakot tartják a legveszélyesebbnek, öntözés szempontjából a legfontosabb időnek. E hivatkozások egybevágnak teljesen más utakon nyert megállapításaimmal igazolva a leszűrt törvényszerűségek egyetemes érvényességét. Május közepéig, esetleg végéig — szélsőséges időjárástól eltekintve — az őszi- téli nedvesség úgyszólván mindig elegendő, vagyis ez a hónap nem minősül kritikusnak, ami nem jelenti azt, hogy pl. ha május száraz jellegű, az ábra szerinti első öntözés időpontját V. 25.-öt rögzítettnek kell tekinteni, hanem ellenkezőleg azt időben előbbre kell hozni, esetleg május közepéig is, de legfeljebb a virágzás befejeztéig, illetőleg a kötődés kezdeti időpontjáig. (A virágzás alatt sohasem volt szükségem öntözésre, még ha az május közepéig is elhúzódott. A magyar klíma alatt egészen szélsőséges esettől eltekintve — amiről eddig nem tudok — a télialmafa a virágzás alatt öntözést nem igényel.) Az előadottak igazolják tehát azt, hogy a téli almafa kritikus időszaka, illetőleg kritikus időpontja beleesik a rohamos ütemü növekedés szakaszába, illetőleg annak időtartamával legnagyobbrészt egybeesik. Az öntözés erőszakos beavatkozás a természet .munkájába s akkor a legveszélytelenebb — mint már említettem — ha a növény a talajban levő víztartályból nap-nap mellett saját maga biztosíthatja kellő mértékű víz- illetve nedvességszükségletét (pl. természetes altalaj öntözésnél). Általánosságban helytálló az a megállapítás, hogy minél inkább simid időben és mennyiségben a felhasznált nedvesség pótlása a nedvességszükségletet okozta hiány megszüntetéséhez, minél inkább sarkában jár annak, annál veszélytelenebbé válik az öntözés processusa. A szokványos öntözőberendezésekkel ezt csak megközelíteni, de elérni nem lehet, s minél nagyobb időközökben történnek az egyes öntözések, annál inkább fogja nélkülözni az utánpótlás a folyamatosságot és egyenletességet. A későbbiekben ismertetett 11. ábra sűrűn egymást követő öntözéseket mutat nagy vízmennyiségekkel mert itt a maximális terméshozam elérésére törekedtünk. Mi történik' azonban akkor, ha a rendelkezésre álló vízvagyon korlátozott s nem haladja meg a növekedési időtartam alatt pl. a 300 mm-t, ami közismerten a szántóföldi öntözések között a kukorica szokványos öntözővíz mennyiségének felel meg. (Kereken 1600 m 3/kli öntözési norma.) Ez esetben az öntözést а /V. táblázat szerinti program alapján bonyolítjuk le. Megemlítem, hogy a vízoszlop változó magassága a változó párolgás, illetve változó nedvességigényben leli magyarázatát. A talaj minősége — miként erről már szó volt — a növekedési időtartam némileg változó hosszában bizonyos fokig kifejezésre jut, s az öntözések időpontja ennek függvénye lévén ez a tényezőváltozás figyelembe vehető, ám a leszűrt
