Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)

1. füzet - IV. Sulyok Béla: Gyümölcsösöntözés a növekedésgörbe alapján különös tekintettel a téli almafára

90 Sulyok Béla = 41 mm mennyiségben egyetlen alkalommal kiöntözhetünk. A 2 m rétegvastagság tehát valóban minimumnak tekinthető. Az előadottak alapján 4,00 m-től 2,00 méterig pl. 10 cm-es csökkenésekkel kiszámíthatók és táblázatokba foglalhatók mindazok a számadatok, melyeket az előzőkben 4 m talaj rétegvastagságra vonatkozólag ismertettem. A táblázat a tervezés munkáját a minimumra csökkenti, úgyszólván csak a táblázat figyelmes nyomonkövetése szükséges. Ha a gyümölcsfa életkora delelője előtt, illetőleg már az után van, az öntöző vízmennyiségeket csökkenteni kell. A csökkentés mértéke s az életkor között összefüggés van, melynek tárgyalása azonban meghaladja e tanulmány kereteit. A „mikor és mennyit öntözzünk" kérdését, mely szószerint vált közkeletűvé, tehát helyes értelmezés mellett — legalább gondolatban — ki kell egészíteni az öntözendő gyümölcsfa (tehát évelő növény) korának, a talaj rétegvastagságának és nemének tényezőivel. (Ï. Az öntözővíz összmennyiségének valószínű és egyben reális maximuma Láttuk, hogy a tározó öntözéssel korlátozva van a talajba bevihető nedvesség-mennyiség. Ám a tenyészidő tartama alatt nem forogván fenn a talaj teljes feltöltéséből származó kockázat veszélye, az öntözővíz mennyisége fokozható. (Feltételezem, hogy talajrombolás nem következik be, tehát ez a korlátozó ok nem érvényesül.) lia a talajban a hasznos víz mennyisége állandó lenne, úgy a növény ebből, mint egy víztartályból a mindenkori szükségletének megfelelően „meríthetne", s lia a termesztes összes többi tényezője optimális szinten van, úgy a növény annyi vizet fog „kimeríteni", ami ezen optimális szinttel összhangban van, vagyis azt az optimális víz-, illetőleg nedvesség mennyiséget, melyet tovább fokozni már nem indokolt. Kísérleteim helye egy, a Holt-Körös kanyarja által szegélyezett félszigeten volt. Ennek átlagos szélessége mintegy 150 m a holtmederé pedig a vízállástól függően mintegy 50—70 méterre tehető. Ezen adottságból folyik, hogy a keskeny félsziget alatti talajvíz szintmagassága nagyjából a holtmeder vízszintjével megegyezik s inkább csak a félsziget közepe táján van depressio. 1938 őszén a holtmederbe annyi belvizet engedtek, hogy a félsziget terep alatti talajvízszintje a normális 3 méter körüli átlagról felemelkedett 1,50 m-re. 1939 tavaszán a fölös vizeket a holtágból kiszivattyúzták. Az őszi és téli csapadék normális volt s leszivárogva az alulról származó nedvességgel „összeért". így tehát egy ősztől tavaszig terjedő időtartamú korlátozott altalajöntözés történt, melynek egyik következményét figyelemre méltónak találom. Egyik parcellán technikai okok miatt 1939-ben nem lehetett öntözni. Az itt telepített törpealmafák fánkénti termése, mely öntözés nélkül kb. 15—20 kg-ra rúgott (ÉM IX alanyú fák), ebben az évben 40 sőt 60 kg-ra emelkedett úgy, hogy körülbelül megháromszorozódott. Mivel a csapadék normális volt, a többlettermés a természetes altalaj öntözésnek tudható be. A 10. ábra szerint a szárazgazdálkodással szemben a termés megháromszorozódik, ha a vízmennyiséget 2,2-szeresére emeljük. Ugyanis az átlagcsapadékból előálló 261 mm 130 q termésével szemben 581 mm és 390 q termés áll. Az a nedr vességmennyiség tehát amit a fa az altalaj öntözéssel telített talajrétegekből,