Vízügyi Közlemények, 1961 (43. évfolyam)

1. füzet - III. Joó Ottó: Részletek a Szovjetunió mezőgazdasági vízgazdálkodásából

Részletek a Szovjetunió vízgazdálkodásából 55 A rizstermesztők nem veszik szívesen, ha telepeiket haltenyésztésre is használják. A haltenyésztés szerintük bonyolulttá, nehézkessé teszi a rizstermesztést. Egyes telepeken a rizs kalászba szökkenéséig, továbbá a rizs learatása után kacsákat tartanak. A régi telepek tereprendezés nélkül készültek. A kalitkák átlagterülete 1,2 ha volt. Voltak azonban 0,2 ha területek is. A levezetőhálózat is kevésnek bizonyult, a táblásítás áttekinthetetlen volt. A kalitkáról kalitkára árasztás — levezetés és a rossz hatásfokkal gépesíthető munkák a telepek korszerűsítését követelték. A rendezett rizstelepeken az öntözőművek anyagárok nélkül, a műterep víz- _ szintesre, a közbenső gátak 1 :4 rézsűvel át járhatóra készülnek. Törekednek a kalitkák egymástól független elárasztására is. Egy rizsőr 40—50 ha vízellátására ügyel. A nagy táblák a gépesítés hatásfokát, lehetőségeit növelik. Az átjárható gátakon a gépek keresztül mennek. Igaz, el is rongálják azokat. Az idő folyamán az egyszer már rendezett terület is romlik. Ezeket a hibákat a gazdaságok folyamatosan javítják kisebb földmunkagépek alkalmazásával. A korszerűsítések után a rizs termésátlagai 30—35 q/ha-ra növekedtek. Megkísérelték a rizstelepek közbenső gátjainak évenkénti létesítését és szétbontását is a gépi munkaviszonyok további javítása érdekében. Ez a kísérlet nem vezetett a kívánt eredményre. A kubáni rizstelepeken ezért ideiglenes gátakat nem alkalmaznak. A szántóföldi növényeket főleg a kolhozokban öntözik. Az ilyen felületi öntözés céljaira épülő öntözőtelepek felszínét a tereprendezés során esésben alakítják ki. Az öntözőcsatornák szivárgási veszteségeire vonatkozólag módszeres mérésekkel nem találkoztunk. A helyenként elvégzett mérések és szakirodalom szivárgási képletei alapján 20—25% veszteséggel számolnak csatorna-kilométerenként. 3. Öntözések Grúziában A Kaukázus hegyei között, a szovjet-török határ környékén terül el az ősi kultúrájáról hires Grúz szövi etköztársaság. A terület éghajlati szempontból nem egységes. A nyugati részen, a Feketetenger mellékén, éghajlata mediterrán jellegű. Az évi csapadék 1200 mm. A keleli terület szárazföldi éghajlatú. Az egy év alatt lehulló 400—500 mm csapadékból a vegetációs időre jóformán semmi sem jut. Az átlagos évi középhőmérséklet + 12 C°. Télen —10 C°-os hidegek, nyáron +35 C°-os melegek is előfordulnak. A tenyészidő átlag-hőmérséklete +20 és +25 C° között van. Az évi összes hőmennyiség 2200—2400 C°-ra tehető. Ebből a tenyészidőre 1800—2000 C° esik. Az év 240—250 napján napi 10—11 óra napsütéssel lehet számolni. így a napfény tartam évente 2400—2900 órára adódik. Az erős északnyugati száraz szelek és a nagy kiterjedésű fedetlen terület folytán a levegő relatív páratartalma a tenyészidő alatt 18%-ra is lecsökken. A keleti területen, melyet közelebbről vizsgálunk, a talaj változatos. Szolonyeces, karbonátos, erősen kötött, továbbá erodált, kavicsos, a folyóvölgyekben hordalékos talajokkal találkozunk. Grúzia vízgazdálkodásában döntő szerepe van a talajelsodrás elleni védekezésnek. A keleli területek kopár, erodált jellegűek. Ez az egykori perzsa uralom alatti erdőkiirtások következménye. Folyói hegyi jellegűek, gyors folyásúak, hordalékosak. A természetes mélyedésekben fekvő tározók, valamint az öntözőrendszerek vízkivételeinek hordalékmentesítése nagy gondot okoz. A köztársaság összterülete 8 millió ha. Ebből 2 millió lia mezőgazdasági művelés alatt áll. Az öntözött terület 350 000 ha körül mozog. Jelentős szőlő- és