Vízügyi Közlemények, 1959 (41. évfolyam)

1. füzet - II. Hock Károly: A gazdaságosság szerepe a műszaki gyakorlatban

22 Hock Károly Duna-Tisza csatorna vagy az árvízvédelmi töltéseink építése. Ha ezeknél a tervező gondolkozás nélkül arra a felszerelésre alapítja munkáját, ami a kijelölt kivitelezőnek véletlenül éppen rendelkezésére áll, akkor biztosan gazdaságtalan tervet fog készíteni. Ilyen építéseknél még azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a költségvetési normákban levő gépi földmunka egységárakat általában kisebb építések viszonyaiból vezették le és ezért nagy, különleges földmunkáknál gyakran ésszerűtlenül magasak. Ilyenkor a helytelen egységárnak az adott építésnél való megváltoztatását kell kezdeményezni. Lehetséges az is, hogy az ilyen építés csak úgy végezhető el gazdaságosan, ha annak érdekében külön gépeket szereznek be. A tervezőnek a gazdaságosság érdekében mindezzel kellő részletességgel kell foglalkoznia és ilyenkor nem maradhat el a külföldi hasonló építéseknél elért földmunka egységárak kellő óvatossággal mérlegelt vizsgálata. A földmunka egységárak vizsgálatánál — miután a földmunka költsége a köbtartalom és az egységár szorzata -— a két tényező közül azt kell gondosabban vizsgálni, amelynél nagyobb eltérés lehetséges. A földmunka mennyiségénél a különböző tervezések között legfeljebb 10% eltérés lehet, míg az egységáraknál 100% különbség is előfordulhat. Az építés idejének tervezésénél nem szabad az építési időnek elhúzódását előirányozni. Itt nincs is általában hiba, mert a rövidebb építési idő drágább felvonulási épületeket követel s ezért az ilyenek tervezése a tervező részére biztosabb és így kényelmesebb. Ha valamelyik terv elkészítésénél különböző szakú tervezők dolgoznak, előfordulhat, hogy a leggazdaságosabb megoldást azért nem találják meg, mert hibás a különböző szakú tervezők közti együttműködés. Ez a hiba elsősorban a nagy összetett építéseknél fordul elő és ezért az ebből eredő károk is nagyok lehetnek. Például az egyik cementgyár rekonstrukciós tervezésénél a gyártási szakértő megállapította, hogy milyen vízmennyiség szükséges közvetlenül a cement gyártásához, a másik szakértő megállapította, hogy körülbelül ugyanilyen mennyiség szükséges a gépek hűtéséhez, és a harmadik — a vízügyi — szakértő pedig tervet készített olyan víznyerő létesítményre, amely a két vízszükséglet összegét kellő biztonsággal szolgáltatni tudja. Hosszú idő múlva, amikor már az építés is megkezdődött, véletlenül derült ki, hogy a gépek hűtésére használt felmelegedett víz a cement gyártásához kitűnően felhasználható és ezért csak a fele vízmennyiségre van szükség. Ez a hiba azért érdemel különös figyelmet, mert egyrészt a legkorszerűbb. nagymértékben specializált tervezés velejárója, másrészt pedig, amint a felhozott példából látható, előfordulhat akkor is, ha személy szerint senki sem követ el hibát. Előfordulhat azonban ez a hiba kisebb és egyszerűnek látszó építéseknél is. Például annál a sztálinvárosi lakótelep építésénél, amelyet már példának említettem, a beépítési tervet készítő tervező nem volt figyelemmel arra, hogy ott a csatornaépítés különösen drága. Olyan tervet készített, amely a szokásosnál nagyobb csatorna hosszat tett szükségessé. A csatornázás tervét készítő tervező viszont nem vizsgálta azt, hogy milyen a beépítési terv — nem is dolga ez —, és a helytelen beépítési terv alapján elkészített csatornázási terv így nem lehetett gazdaságos. A vízügyi gyakorlatban a sokat vitatott, úgynevezett „építészeti túlzások" kérdése a városrendezési tervekkel kapcsolatban, merül fel. Az épületek, építmények és városok célja nem a szépség, bár kétségtelen, hogy lehet ezeket szebben vagy