Vízügyi Közlemények, 1958 (40. évfolyam)

2. füzet - III. Szesztay Károly: Tájékoztató a vízfelületek párolgásáról

A vízjelületek párolgása 181 nak. Minthogy az 1. ábrán közölt adatok szerint a nagytömegű víztestekre meg­határozott javítási tényezők átlaga nagyobb a kistömegű víztestekre ajánlható (),70-es értéknél, valószínűnek látszik, hogy a párolgás évi összegének a térképénél is célszerű volna figyelembe venni a hőtározódási viszonyokra utaló méret-hatást. Több helyen kísérleteztek már a kádaknál sokszorosan nagyobb méretű párolgásmérő medencék alkalmazásával is. Kétségtelen, hogy ezeknek a több tíz, sőt több száz m 2 felületű medencéknek az adatai jobban megközelíthetik a kis tömegű természetes víztestek viszonyait, és talán a mérési pontosságot is fokoz­zák bizonyos mértékig, de a mérethatás — tekintve a gyakorlati feladatokban előforduló nagytömegű víztesteket — lényegében természetesen így sem küszö­bölhető ki. Minthogy a nagyméretű medencék előnyei nincsenek arányban az ugrás­szerűen növekedő költségekkel, hazai viszongtatban ezen a téren a kisméretű kádakkal felszerelt, megfelelően sűrű észlelőhálózat kiépítése és a gondos észlelői munka feltételeinek biztosítása a legsürgősebb feladat. A kisméretű kádakon végzett megbízható észlelések adatairól — megfelelő javítási tényezőkkel — éppenúgy át lehet térni a természetes vízfelületek párolgásának jellemzésére, mint a nagyméretű medencéken mért értékekből. 2. Tapasztalati képletek Számos kísérlet történt már arra, hogy a párolgásmérési adatok felhasz­nálásával olyan számítási eljárást dolgozzanak ki, amelynek segítségével az idő­járási elemeknek a meteorológiai állomásokon észlelt adataiból lehessen meghatá­rozni a vízfelületek párolgásának közelítő értékét. Ezeknek a vizsgálatoknak hazai szempontból különösen nagy a jelentőségük, mert — megfelelő mérési adatok hiányában — ez idő szerint elsősorban ilyen közvetett eljárásokra vagyunk utalva. Az ilyen számítási eljárásokat — alapgondolatukat tekintve — célszerű két csoportba sorolni: /. a telítési hiány és a szélsebesség mért adataira felépített tapasztalati képletek és 2. a napsugárzás energia-mérlegének vizsgálatán alapuló számítások. Az utóbbi módszer alkalmazásához a felszínre érkező és az onnan visszavert sugárzási energia ismerete szükséges. Erre vonatkozóan — ritka kivételektől el­tekintve — nincsenek a gyakorlat kívánta részletes adataink. Az eljárás meg­bízhatóságát a víztest és a meder közötti energiacsere számbavételével és az ener­gia-tározódás hatásával kapcsolatos bizonytalanságok eleve korlátozzák. A levegő páratartalmát, a szélsebességet, továbbá a víz és a levegő hő­mérsékletét figyelembe vevő tapasztalati képletek kereken fél évszázados múltra tekintenek vissza, összefoglaló áttekintést találhatunk róluk Ubell Károly mun­kájában [4]. A laboratóriumi mérések és a természetes vízfelületekre vonatkozó adatok alapján kidolgozott számos képlet közül a gyakorlatban leginkább Meyer A. F. P = a[E(t') — e] (1 + bv) (1) képlete terjedt el. (P a havi párolgás milliméterben, E(l') a víz felszíni rétegében mért havi közepes vízhőmérséklethez tartozó telítettségi páranyomás, mm, e a felszínhez közeli levegőrétegben mért havi közepes páranyomás, mm, v a havi közepes szélsebesség, m/s, a és b a levegő páratartalmát és a szélsebességet mérő műszerek elhelyezésének magasságától függő állandók.) Az (1) képlet elterjedését viszonylagosan egyszerű szerkezete, a helyi mérési körülményekhez alkalmazkodóan megadott számállandók és az alkalmazása során szerzett kedvező tapasztalatok magyarázzák. 4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom