Vízügyi Közlemények, 1957 (39. évfolyam)
1-2. füzet - I. Jolánkai Gyula: A Tiszavölgy északi része vízhiányának pótlása a Dunából átvezetett víz dombvidéki tározásával
4 Jolánkai Gyula kodásának történetében -— első alkalommal. A Keretterv a gazdaságossági szempontok legmesszebbmenő figyelembevételével -— az öntözési vízhiány bizonyos gazdaságos mértékű tűrésének elméletét a világirodalomban először kidolgozva és alkalmazva — megállapította, hogy a maximálisan előforduló 2 milliárd m 3/év hiányból 1,6 milliárd m 3/év mennyiséget szükséges és érdemes pótolni, és a vízpótló rendszereket ilyen nagy kapacitásra indokolt kiépíteni. Megállapította a Keretterv azt is, hogy a szóban forgó 1,6 milliárd m 3/év tiszai vízhiánynak a pótlása legcélszerűbben egyrészt 500 millió m 3 víz tározásával, másrészt 90 m 3/s víznek a Duna—Tiszaközi Hajózható, Öntöző és Vízierőtermelő Főcsatornán a Dunavölgyből a Tiszavölgybe való átvezetésével oldható meg. Míg utóbbi tekintetében a Keretterv egyértelmű, az 500 millió m 3 tározás megoldásának mikéntjére a Keretterv nem alakított ki határozott álláspontot. Mint lehetőséget, a Visón, Románia területén létesíthető hegyvidéki tározót, és a hazai területen létesíthető síkvidéki tározókat — a Nagyhortobágyon, Nagyiván község mellett stb. -— vizsgálták meg. A kérdésben még a mai napig sem alakult ki végleges elhatározás. így talán még idejében vethető fel az alább leírt megoldási lehetőség gondolata, hangsúlyozva, hogy ez nem azzal a meggyőződéssel történik, mintha mai tudásunk szerint a legelőnyösebb és ezért megvalósításra elfogadható lenne, hanem csak mert olyan változatnak tekinthető, amely feltétlenül érdemesnek látszik a tüzetesebb — előmunkálatokra támaszkodó — tanulmányozásra, és azután az eddig ismert és már megvizsgált változatokkal történő gazdaságossági összehasonlításra. Az eddig megvizsgált változatoktól eltérő megoldás gondolatának felvetésére az ad lehetőséget, hogy az utóbbi időben mind jobban fejlődik Magyarországon a feszített betonszerkezetek készítésének elmélete és technológiája, és világszerte mindinkább tért hódít a nagy vízmennyiségeket nagy magasságra szállító szíva tytyúk, az ún. tározó-szivattyúk alkalmazása. Mai tudásunk és tapasztalataink szerint biztonsággal állítható, hogy a Gnädig Béla és Thoma József mérnökök által kialakított hazai harántfeszítési eljárást alkalmazva, egyszerű eszközökkel, viszonylag olcsón készíthetünk olyan nagyméretű utófeszített vasbeton nyomócsöveket, amelyek alkalmasak nagy mennyiségű -— 10—20 m 3/s — víznek 8—10 att nyomással való vezetésére. Nem lehet kétséges továbbá az sem, hogy a világszerte elismert — bár anyagi vonatkozásban sajnos mostohán kezelt — vízgépiparunk képes lenne az említett, nagy mennyiségű vizet szállító nagynyomású szivattyúberendezés előállítására. A dolgok ilyen alakulása folytán vízgazdálkodási gondolkodás-módunk megszabadulhat a topográfiai viszonyok eddigi béklyóitól és hazánk helyenként -— szerencsére -— bőséges vízkincsét az eddigieknél merészebben, szabadabban juttathatjuk el vízhiányos területeinkre és oszthatjuk szét az ottani igényeknek megfelelően. Erre a célra fel kell természetesen használnunk, energiagazdálkodási okokból — az olcsó éjjeli szivattyúzás kihasználása miatt — a felszíni víztárolás ismert módszereit. Idényszerű üzemeknél — mint az öntözés is -— ugyancsak a tározás módszerét kell választanunk, mert csak így lehet egész éven át dolgozó kisebb méretű vízemelő berendezést létesíteni az idényszerűen dolgozó, de nagyméretű és ezért igen drága berendezés helyett. Végül, de nem utolsó sorban, be kell vonnunk segítő társként az energiagazdálkodást, amely a szóban forgó tározók nyújtotta lehetőséget csúcsenergiatermelésre használva, lényegesen hozzásegíthet a gazdaságosabb eredmény eléréséhez.
