Vízügyi Közlemények, 1957 (39. évfolyam)

1-2. füzet - I. Jolánkai Gyula: A Tiszavölgy északi része vízhiányának pótlása a Dunából átvezetett víz dombvidéki tározásával

18 Jolánkai Gyula otthonhoz juttatná, a vízisportolókat és sporthorgászokat is, közöttük nem utolsósorban a vitorlázókat, akik eddig csak a távoli Balatonon hódolhattak nemes sportjuknak. c) Hozzájárulás az ország víziközlekedésének fejlesztéséhez A feljebb vázolt vízlevezető rendszer kiépülése esetén a Zagyván 31 km hosszban víziút létesülne, mindössze 0,5 millió Ft/km létesítési költséggel, mert csupán a szolnoki hajózsilipre felvett 15 millió Ft tekinthető tisztán közlekedési beruházásnak, a többi létesítményre az öntözés miatt mindenképpen szükség van. A tározott víz fajlagos beruházási költségének számításánál azonban még ezt a 15 millió Ft-ot is öntözési beruházásnak vettük. Ezért jogosan mondhatjuk, hogy a vízelvezető rendszer megépítésével ingyen, mellékhaszonként jutunk 31 km hajózóúthoz. Ez a hajózóút a Zagyva mentén elterülő 300—400 km

2 mezőgazdasági terület terményei részére biztosítana olcsó vízi szállítást Szolnok felé, és a szóban forgó terület ugyanekkor Szolnokról olcsón lenne tüzelőanyaggal, műtrágyával és építőanyaggal ellátható. A Szolnok felé irányuló áruk előreláthatólag a következők lennének : cukorrépa a szolnoki curkorgyár részére, gabonaneműek a szolnoki gabonatárház'ak részére, szalma a szolnoki cellulózegyár részére. d) Az öntözéses gazdálkodás lehetőségének nagyobb területre való kiterjesztése Magyarországon igen nagy az öntözés gazdasági jelentősége, mert az öntözés a terméshozamot — hosszú idejű átlagban -— megkétszerezi. Az öntözés kiterjesztésének azonban több körülmény határt szab : az öntözővíz hiánya, az öntözéshez szükséges többletmunkaerő hiánya és a nem megfelelő talajszerkezet. Ezeknek a gátló körülményeknek figyelembevételével állapították meg, távlati célkitűzésként, 1 millió kat. holdban a Tiszavölgyben öntözhető területet. A fentiekben leírt Soroksár—gombai vízmű és a vízlevezető rendszer új nyomvonalon szeli át a csapadékban szegény Duna—Tisza közét és egészen nyilvánvaló, hogy ennek az emberkéz alkotta tónak és folyónak partján idővel éppenúgy ki fog alakulni az öntöző kultúra, mint az ország egyéb helyein. A leírt újszerű vízpótló rendszer tehát az öntözés elterjedése szempontjából potenciális energiatöbbletet jelentene az eddigiekhez képest, míg a hegyvidéki és síkvidéki tározás ilyent azért nem jelentenek, mert a hegyvidéken tárolt víz leérkezésének útja — a Tisza — nem jelent új nyomvonalat, a síkvidéki tározók pedig magán az öntözésekkel átszőtt és erre kiszemelt területen fognak létesülni, illetve létesülhetnének. Nem kis előnye lenne a Soroksár—gombai vízműnek és vízlevezető rendszerének az, hogy — létesülése esetén — Pest déli peremvárosainak, a Gödöllői-halmok déli lejtőjének, az e halmok közé ékelődött gombai tározó környékének és a termékeny Tápióvölgynek népe előtt is megnyílnék az öntözéses gazdálkodás lehetőségének távlata. Könnyen lehetséges, hogy ilyen módon, országos viszonylatban néhány %-kal megnövelhető lenne az öntözések területe. Erre az esetre számítva a fent leírt berendezés méreteit természetesen némileg még növelni is kellene. e) Műszaki-kulturális szempontok Magyarország a vízrendezések és árvédelem terén a világ népei között elől járt. Az ország szántóföldi területének 40%-a volt egykor a belvíz és árvízjárta rész. Széchenyi István és Vásárhelyi Pál nevéhez fűződik a belvizek és árvizek