Vízügyi Közlemények, 1957 (39. évfolyam)

3. füzet - I. Molnár Endre: A tiszalöki öntözőrendszer belvízrendezési feladatai

1 GO Molnár Endre főút kereszteződésénél, sorozatos méréssel 35,05 m

3/s vízhozamot mért. A társulat a belvízrendezési munkálatokat az 1920-as években indította meg, azonban csak kisebb részüket hajtotta végre. Az 1941—1942-es években Ágota felett a Hortobágy vízrendszeréhez tartozó területnek több, mint 1/3-át. mintegy 1500 km

2-t árasztottak el tartósan a belvizek. Ebből abban az időben is igen nagy károk származtak. De milyen nagyok lennének a károk ma. amikor a területen nagy költséggel öntözéses gazdálkodásra rendezkedtünk be! A mostani helyzetben egy esetleges belvízjárás a megépített öntözöcsatornák töltéseiben és az öntözőtelepek belső berendezéseiben olyan elhabolásokat okozna, hogy a kár a mélyebb fekvésű területeken a beruházási összegek 50—60°

o-át is elérné. Intő például szolgálhat a volt Öntözésügyi Hivatal által a hortobágyi tározó mellett létesített minta-öntözőtelep, amelyet az 1940-es belvizek elárasztottak és töltéseivel együtt teljesen elmostak. „Csak ott lehet öntözni, ahol a belvízkérdés megoldott" állapította meg az Öntözésügyi Hivatal a Keleti Főcsatorna tervezésének kezdetén. Ezt a megállapítást kiegészíthetjük azzal, hogy belvizektől veszélyeztetett területen nem szabad öntözőműveket létesíteni. mert népgazdaságunk könnyen súlyos kárt szenvedhet. A tiszalöki öntözőrendszerben ez ideig elsősorban azokon a területeken épültek öntözőtelepek, amelyek a 1 lortobágy-Berettyó főcsatorna Ágota feletti vízgyűjtőjéhez tartoznak. Az Ágota alatti, mellékcsatornák által behálózott területeken, a Hamvas és a Sárréti főcsatorna mentén, a Keleti Főcsatorna öntözőcsatornáinak építése még hátra van. Tízeken a területeken az öntözési tervek a belvízi érdekek szem előtt tartásával készülnek. Reméljük, hogy a kivitel is ennek megfelelően történik. A Hortobágy vízrendszer számítolt vízhozama Az első ötéves terv második felében az öntözőfürtök építésének előrehaladása, és az ennek következtében megnövekedett mezőgazdasági igények, parancsolóan követelték a Hortobágy és vízrendszere átfogó rendezési tervének az elkészítését. A tervezet, amint már említettük, 1953-ban készült el. A terv a Hortobágy vízrendszerben levezetendő vízmennyiségeket a Salamin Péd által kidolgozott tervezési irányelvek alapján állapította meg. A tervezet a belvízrendszer csatornáinak átépítésénél a 10 éves gyakoriságú, a műtárgyakra, valamint a tározóterekre vonatkozóan a 25 éves gyakorisággal előforduló vízho/amckat vette figyelembe. A számítások a 10 éves gyakorisággal jelentkező belvizekre a Hortobágy főcsatorna mentén 45.7 l/s • km

2, a Nyugati Főcsatorna mentén 60,5 l/s - km

2, a Keleti Főcsatornától keletre eső területeken pedig 37,3 l/s • km

2 fajlagos értéket adtak. Ezek az értékek alföldi viszonylatban túlzottaknak látszanak. Figyelembe véve azonban, hogy a belvízrendszer nagy költséggel öntözésre berendezett, igen értékes területeket véd, a 10 évenként elért, ill. meghaladott vízmennyiségek elleni védekezés kívánatosnak látszik. A tiszántúli belvízrendezési terv szerint a Keleti és Nyugati Főcsatorna, valamint a hozzátartozó tározóterek megépítése után a Hortobágy max. vízszállítása Ágotánál 60,35 m

3/s lenne, vagyis 20%-kal kevesebb, mint a volt Alsószabolcsi Társulat 1920. évi terve szerint. A főcsatornák belvízterhelése nagy belvízjárások idején a 111. és /V. tábk'izat szerint alakulna.