Vízügyi Közlemények, 1957 (39. évfolyam)

1-2. füzet - I. Jolánkai Gyula: A Tiszavölgy északi része vízhiányának pótlása a Dunából átvezetett víz dombvidéki tározásával

6 Jolánkai Gyula Az a) pontban említett ún. „váci" megoldás elve, vízkivételi helyét és nyomvonalát tekintve, eddig is ismeretes volt : a Duna—Tisza hajózható csatorna részére ajánlotta a 30-as évek elején Guganovich Máté, 1952—53-ban pedig — az Országos Vízgazdálkodási Keretterv készítése során -— Mosonyi Emil akadémikus is megvizsgáltatta a tiszai vízhiány pótlására való alkalmassága szempontjából. Mindkét esetben nagyméretű csatornáról volt szó, mert az előbbinél a hajózás, az utóbbinál pedig a tározás nélkül számított nagy öntözővízmennyiség ezt követeli meg. Mindkét alkalommal találtak is olcsóbb megoldást. Most, a nyomócsővel, egész éven át történő vízvezetés és a tározás új szemlélete mellett sem ítélhető a „váci" megoldás az előnyösebbnek, mert a „soroksári" megoldással szemben, behatóbb vizsgálat nélkül is, több döntőnek látszó hátránya van : 1. a vízemelés mintegy 40 m-rel magasabb lenne, mint az utóbbi esetben ; 2. a tározó létesítéséhez csaknem 20 m-rel magasabb völgvzárógátra volna szükség és a tározó-tó kis felülete miatt igen nagy lenne a vízjáték. Ez kizárná a tározó tónak üdültetésre történő felhasználását, míg a „soroksári" változatnál ilyen lehetőség is van ; 3. a fővárost messze elkerüli, míg a „soroksári" megoldás a főváros déli, délkeleti elővárosait érinti és ezzel alapja lehet a fővárosi ún. „déli" vízműnek is, amelyet a fővárosi ivóvízmű tehermentesítése céljából a kőbányai, kispesti pestszentlőrinci ipar és e peremvárosok öntözési vízigényének kielégítésére amúgy is előbb-utóbb létesíteni kell. Az alábbiakban — az a) változat felsorolt hátrányai miatt — csupán ab) pontban említett „soroksári" változat megoldási módjával, létesítési költségével és gazdaságosságának kérdésével foglalkozunk. A Soroksárnál kivett dunavíz • a tiszai vízgyűjtőben létesülő nagytározót Gomba községnél éri el. Ezért a továbbiakban a „Soroksár-gombai vízmű" elnevezést használjuk. A víznek a Soroksárgombai vízműből a felhasználás helyére történő elvezetésére részben műcsatornák, részben pedig természetes medrek szolgálhatnak. Nevezzük ezeket a továbbiakban egységesfen „vízelvezető rendszer"-nek. B) A SOROKSÁR-GOMBAI VÍZMŰ KIALAKÍTÁSA Az Országos Vízgazdálkodási Keretterv — amint feljebb már említettük — a tiszai vízhiány egy részének pótlására 500 millió m

3 víz tározását írja elő. A tiszai vízhiánynak ez a része a Tisza folyó Tiszaug feletti szakaszán jelentkezik. A Tiszaug alatti folyószakasz vízhiányát a Duna—Tiszaközi Hajózható Öntöző és Vízierőtermelő Főcsatornán a Dunából a Tiszába átvezetett max. 90 m

3/s vízmennyiség pótolja. Ez az utóbbi vízmennyiség a Tiszavölgy „déli" részének vízhiányát fedezi, míg az előbbi az „északi" rész vízigényeinek kielégítésére szolgál. Az alábbiakban csak a Tiszavölgy „északi" részén szükséges, tározással történő vízpótlásról lesz szó. Egészen természetesnek látszik, hogy a szükséges vízmennyiségnek egy részét a felhasználás helyéhez legközelebb, az öntözött területek közé beékelt silány minőségű legelőkön, mocsaras helyeken, holtmedrekben tároljuk. így ez a tározott víz közvetlenül kéznél van, általa csaknem haszontalan területek válnak hasznothajtókká és végül, de nem utolsósorban, a helyi tározást a csúcsvízigények kielégítésére felhasználva, a távolabb tárolt vizet vezető csatornák és műtárgyaik méreteiben lényeges megtakarítást lehet elérni. A helyi tározás területi igénye azonban igen nagy, mert az Alföld sík területén, lezárható völgyeletek hiányában