Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

Valkó: A legnagyobb lehetséges csapadék 515 ben. A konvergens áramlásnak megfelelő izobárrendszer a talajmenti szeleknek olyan irányt ad, hogy további nedves meleg levegőt szállíthatnak a zápor-cella centrumába és ezáltal a levegő feláramlása folytonossá válhat. Ilyen zápor-cellát mutat be az 1. ábra. Adott nedvességtartalomnál a csapadékmaximum akkor következik be, ha az említett feláramlás a legerőteljesebb, és az elérhető legnagyobb magasságig tart. A feláramlás nagyméretű konvergenciát, a konvergens áramrendszer jelentős energiamennyiséget igényel, ezt az energiát pedig a hideg és meleg levegőtömegek hőmérséklet- és nedvesség-kontrasztja szolgáltatja. 1. ábra. A kihullható csapadékvíz mennyisegének változása a harmatpont függvényében. Kétoldalt konvergens áramrendszer függőleges metszete Az eddigi vizsgálatok kiderítették, hogy a megfigyelt nagy záporok esetén kialakult hőmérsékleti kontraszt erősen megközelíti a lehető legnagyobbat, így a csapadék meghatározásánál a döntő tényező a levegő teljes vízkészletének a megbecslése, amely a levegőből egyáltalán kicsapódhatna (precipitable water) és csapadék alakjában elérhetné a talajt. A valóságban a fenti értelemben vett kicsapódható vízmennyiség nem alakulhat át teljes egészében csapadékká, mivel (mint az 1. ábra is jelzi) a felfelé tartó áramlásnak magassági határa van. A feláramlás megszűnésének magasságában hideg nedves légáramok indulnak ki a zápor-cella központjából (divergencia-terület), és magukkal viszik a nedvességtartalom egy részét. A csapadék számára ily módon veszendőbe menő vízgőz mennyisége a zápor-cella magasságától, valamint a kiáramló levegőréteg vastagságától függ, és ezek ismeretében kiszámítható. Végeredményben a csapadék meghatározásának alapjául az előbbieknek megfelelően az ún. ténglegesen kihullható csapadékvizet kell figyelembe venni, amit a későbbiekben egyszerűen csak „kihullható csapadékvíz" névvel fogunk jelölni. A levegő nedvességtartalma telített légállapot és pszeudo-adiabatikus hőmérsékleti gradiens esetén, — amint később a számpéldákból kitűnik — a talajszinti harmatpontból egyértelműen meghatározható. így a csapadékmaximumok becsléséhez a harmatpontmaximumokat kell ismernünk, amelyeket a vizsgálandó terület, az éven belüli változás és az időtartam figyelembevételével a meglevő nedveshőmérőadatok feldolgozásával lehet megállapítani. A maximálisan lehetséges harmatpontértékeket az elsőosztályú csapadékmérő állomások megfigyelési anyagából statisztikai úton vezetik le, és ezeket egységesen az 1000 mb-os szintre redukálva, minden hónapra megszerkeszthetők az abszolút maximális harmatpontok izoterma-térképei. Ilyen térképeket az Amerikai Egyesült Államokban 12 óra időtartamra, Ausztráliában pedig 24 órára szerkesztettek. À szélsőséges harmatpontértékek felső határát a tengervíz hőmérséklete szabja meg, amely9 Vízügyi Közlemények — 6|24