Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - II. Bélteky Lajos: A törpe vízművek telepítésének mértékadó szempontjai és gazdaságossága

180 Bélteky Lajos túlságosan nagy utat tenniök a kúthoz. Annál jobb volt tehát a vízellátás, minél kevesebb fogyasztóra jutott egy-egy kút és minél közelebb volt a vízvételi hely hozzájuk. Ebből következik, hogy a vízellátást elsősorban a kúthálózat kiterjesztésével és a kutak sűrítésével lehetett javítani. Ez a célkitűzés vezette az Országos Közegészségügyi Intézetet is, amelynek felügyelete és irányítása alá tartozott a falusi ivóvízellátás az 1932—1949. években. A közkutak sűrítése azonban nem tudott lépést tartani a vízellátás terén mutatkozó mennyiségi, minőségi és kényelmi igények növekedésével. A legfőbb akadály az volt e téren, hogy a szükséges anyagi fedezetet sem az állam, sem a községek nem tudták biztosítani. Azokban a községekben, ahol bővizű pozitív artézi kutak létesítésére megvolt a geológiai adottság, a lakosság úgy igyekezett a saját erejéből javítani a vízellátásán, hogy egy-egy ilyen kút környékének lakói kúttársaságba tömörültek és vízvezetékhálózatot építettek, amelyről ugyan közkifolyókat is ágaztattak le, de főképp a tagok udvarába vezették be az artézi kút vizét. A kúttársaság tulajdonában levő vízmű azonban — amelyet a hazai szakirodalom körzeti vízvezetéknek nevezett el — csak a tehetősebbeket juttatta jó ivóvízhez. A kúttársaság zárt rendszere nem engedte meg a vízellátás fejlődését. Aki a kút és hálózat építésekor nem fizette ki a ráeső költséghányadot, nem vehette igénybe az artézi kút vizét, jóllehet a vízvezetékhálózat mentén lakott. A körzeti vízvezeték nagy haladást jelentett a községek előbbi vízellátásához képest, bár az igényeket csak részben tudta kielégíteni. Azonkívül csak kevés községben lehetett olyan nagyhozamú, legalább 5—6 m-re felemelkedő vizű artézi kutat létesíteni, amely körzeti vízvezeték táplálására alkalmas lett volna. Központi vízmű és vízvezeték építésére a községek legnagyobb részében azért nem lehetett gondolni, mivel a negatív artézi kutak vízhozama a helytelen kútkiképzés miatt általában annyira csekély volt, hogy legfeljebb a kézi szivattyú 20—30 liter percenkénti teljesítményét tudta kielégíteni s nem az egész község vízszükségletét. Akadályozta a falusi vízművek létesítését az is, hogy — főleg a kisebb községekben — hiányzott a szivattyú hajtásához szükséges elektromos áram. Néhány vízmű építését leszámítva, falusi lakosságunk legnagyobb része ásott, vagy mélyfúrású közkutakból fedezi háztartási és ivóvízszükségletét. A közkutas vízellátás hibái azonban az utóbbi években már nagyon kiütköztek. A fokozottabb közegészségügyi ellenőrzés igen sok kútnál mutatott ki olyan szennyeződést, vagy fertőzést, amelyet csak jobb kivitelű és költségesebb kútfej építésével lehet kiküszöbölni. A fogyasztók igényének növekedése a víz minősége tekintetében mélyfúrású kútjainknak kétharmadánál megkívánja a víz vastalanítását. A szétszórtan fekvő közkutak vizének vastalanítását nem lehet gazdaságosan megoldani. A lakosság egyenlő ellátottságának jogos igényét domboldalon települt községeinkben és ott, ahol a kútépítés a nagy mélység, vagy a fúrás nehézségei miatt igen költséges, nem sikerült kielégíteni. Mindezek és még egyéb hibák miatt községeink jó részében a vízellátás korszerűvé fejlesztése zsákutcába jutott. Az utóbbi években a mélyfúrású kutak építésénél alkalmazott helyes béléscsövezés és a minőségi munka eredményeként tudunk már olyan nagy vízhozamú negatív artézi kutakat készíteni, amelyekből községenként egy, vagy legfeljebb