Vízügyi Közlemények, 1955 (37. évfolyam)

1-2. füzet - II. Serf Egyed-Sík Jenő: Az 1954. júliusi dunai árvíz lefolyása és a védekezési munkálatok

Az ái v

iz lefolyása 9 árvízszinek burkoló görbéjét kell mértékadónak tekinteni. Mivel valamennyi korábbi, és az 1954. évi jégmentes árvízszin is, kisebb-nagyobb mértékben a jeges árvízszinek alatt fekszik, a védtöltések meglevő, illetve tervezett koronamagassága itt nem szorul korrekcióra. Mindez természetesen nem vonatkozik a védvonal keresztmetszeti méreteinek megállapítására, amelynél a jövőben a rövid ideig tartó jeges tetőzések helyett az 1954. évi árvíz tartósságát kell a töltés és altalaj terherbírása szempontjából figyelembe venni. A fentivel ellentétben egészen lényeges, alapvető változást idézett elő az új árvízszin a Vác feletti, de különösen az Oroszvár—Komárom közti Duna-szakaszon. Itt eddig az 1899. évi árvíz adatai alapján az akkori töltésszakadásokon' kiömlött vízmennyiség figyelembevételével számítással meghatározott vízszin volt a mértékadó, és a Magjar —Csehszlovák Közös Műszaki Bizottság is ezt fogadta el. A védtöltéseknek e fölé a vízszin fölé kellett volna 1,50—1,20 m magassági biztonsággal kiépülniök, ami a magyar parton eddig még nem történhetett meg. A szigetközi rendkívüli árvízszintemelkedés okainak vizsgálata nem tartozik ismertetésünk keretébe. Ezért csak mint tényt rögzítjük le, hogy a dunaremetei vízmércén az 1899. évi eddigi maximumhoz képest 87 cm vízszintemelkedést észleltek. Ez az amúgyis megerősítésre váró védvonal teljes magassági tartalékát felemésztette, és a vízáteresztő altalajban olyan áramlási viszonyokat idézett elő, amelyeket a múltban még nem vizsgáltak és a védvonal állékonysága szempontjából kellően nem értékeltek. Mindezt szükségesnek tartottuk elmondani azért, hogy érthető legyen, miért éppen a Szigetköz Duna-jobbparti védvonala került a védekezés tekintetében a legsúlyosabb helyzetbe, és más helyekkel ellentétben — ahol teljes sikerrel járt a hatalmas arányú erőfeszítés — miért éppen ezen a szakaszon nem lehetett a védvonal átszakadását, 35 800 kat. hold elárasztását és 3559 lakóépület megrongálódását, illetve összeomlását elhárítani? A 416 km hosszú magyar Duna-szakaszon az árvíz elleni tényleges védekezés július 8-án, a szigetközi védvonalon kezdődött meg és augusztus 1-én Mohácsnál ért véget, amikor a víz a töltések lábát elhagyta. A hatalmas árhullám a vízügyi igazgatóságokat nem érte készületlenül, de a győri mozgósítás mértékét kétségkívül hátrányosan befolyásolta az az első figyelmeztetés, amely szerint 90—96%-os vízállásokkal kell számolni, illetve az, hogy pontosabb előrejelzésekre csak az osztrák szakaszon bekövetkezett tetőzések után kerülhetett sor. A háromhetes küzdelem alatt a győri, budapesti, bajai, székesfehérvári és pécsi vízügyi igazgatóság szervezett védekező tevékenysége 697 km saját maguk fenntartotta fő védelmi vonalra, és 23 helyen összesen 125 km hosszú, tanácsi kezelésben levő hullámtéri nyárigátra, továbbá a bevédetlen nyílt ártereken hevenyészett ideiglenes gátakra terjedt ki. Győr és Esztergom városa, továbbá Budapest főváros az árvíz elleni védekezést saját szervezetével és az Országos Árvízvédelmi Kormánybiztosság támogatásával 107 km hosszú vonalon látta el. A védekezésben érdekelt dunai igazgatóságok területi elhatárolását és védvonalaikat a függelékben közölt IV. melléklet szemlélteti. A továbbiakban vízügyi igazgatóságok szerint tagolva adunk rövid összefoglaló ismertetést a védekezés lefolyásáról és a lényegtssbb tapasztalatokról.