Vízügyi Közlemények, 1955 (37. évfolyam)

1-2. füzet - III. Kniška Gyula: Szlovákiai tapasztalatok a dunai árvízzel kapcsolatban

38 KniSka Gyula A mentett oldali töltésrézsűn készített padka csupán ideiglenes segítségnek minősíthető, a kérdés feltárásáig. A padka létesítésével csökken' ugyan a töltésen keresztüli szivárgás, az altalaj szerkezete és a töltések mögötti buzgárképződés lehetősége azonban semmit sem változik. Csupán a töltéshez legközelebbi buzgár helye tolódik el a padka szélességének megfelelően, tehát itt a nyomáskülönbség kisebb. A buzgárokat csupán a feltárás elvégzése után lehet felszámolni és úgy látszik, hogy egyedül a töltés alatti rétegekbe való beavatkozással. Ennek abban a rétegben kell történnie, amely az állandó vízmozgás következtében az eredeti állapottal szemben megromlott. Az altalajnak természetes úton való megjavítását csak úgy lehetne elérni, ha elősegítenők a hordalékos víznek a mederből a környező altalaj felé irányuló mozgását, és megakadályoznék a talajból a mederbe irányuló áramlást. Ehhez igen hatásos lecsapoló rendszerre volna szükség a töltéstől számított biztonságos távolságban, amely elősegítené, hogy a folyó vizében levő hordalék az altalajban lerakódjék. Természetes, hogy ez a víztelenítés kezdetben igen erős talajvízáramlást okozna, ez azonban az idők folyamán nagy mértékben csökkenne.

6 A talajvízkérdés az árvíz idején úgy jelentkezett, hogy az átszivárgott vizek többezer hektárnyi területet borítottak el. A fakadó vizek kiterjedése mégis kisebb volt, mint 1926-ban, mert időközben megépült a 20 m

3/s teljesítményű aszódi szivattyútelep. Ennek a Ivisduna melletti szivattyútelepnek az a feladata, hogy egy 28 km hosszú csatornán a Csilizközből is levezesse az átszivárgó vizet. A főcsatorna felső végén azonban elégtelen volt a vízemésztés. Kitűnt, hogy bizonyos jellegzetes körzeten kívül a szivattyúzás hatása csak akkor jelentkezik, ha a közelebbi területek káros vizeit már leszivattyúzták, lia a csatornán a folyóméterenkénti hozzáfolyást 1 liter/s-nak vesszük, 28 km-en a főcsatorna közvetlen környezetéből 56 m

3/s-nak kellene összegyülekeznie. Az aszódi csatornán a szivattyútelep hatását 8 — 10 km távolságig lehetett világosan észlelni. Ezen a szakaszon éppen a szivattyútelep teljesítményének megfelelő vízmennyiség gyűlt össze. A többi víz csak később folyhatott le. A csatorna vízszínének esése a szivattyútelep fölötti 10 km-es szakaszon meghaladta a csatorna fenékesését, vagyis teljes szivattyúzásnál a vízszín nem volt párhuzamos a csatornafenékkel. Kérdés tehát, hogy helyesen számították-e a főcsatorna emésztőképességét. Nem kell-e valamiféle újabb feltételezésekből kiindulni a szivattyútelep felé irányuló vízáramlás számításánál, figyelembe véve a sebesség változását? Felmerült továbbá annak a szüksége, hogy valamennyi szivattyútelep főcsatornáját egymással összekössék, hogy így a telepek kölcsönösen segítsenek egymásnak. Az árvíz után úgy tűnik, hogy a Csilizköz belvízrendezésének kérdését csupán a Baka és Medvedov (Medve) között, a dunai töltéstől 2 km távolságban haladó párhuzamos csatorna megépítésével lehet megoldani, Medvedovon létesítendő 25 m

3/s teljesítményű szivattyúteleppel. A szivattyútelep melletti szivárgás elkerülhető, lia a műtárgy alapozását és a csatlakozó csatornát is legalább 50 m hosszon a nyomás alatti víz átszivárgását is megakadályozó tömítéssel látjuk el, és ezzel elérjük, hogy a víz ne mehessen a lege Ezzel a módszerrel a Szigetközben már 1948-ban kísérleteztek, de az eredmény kedvezőt len volt, mert a talaj vízáramlás rendkívüli mértekben megnövekedett. (A szerkesztő.)