Vízügyi Közlemények, 1955 (37. évfolyam)

1-2. füzet - III. Kniška Gyula: Szlovákiai tapasztalatok a dunai árvízzel kapcsolatban

36 KniSka Gyula A töltések magasságának kérdése Az 1899. évi árvíz után elődeink mindent megtettek az ilyen nagyvizek elleni biztonság érdekében, és elvégezték a dunai töltések megerősítését is. A töltések magassága azonban, főleg a Vaj ka— Palkovicsovo (Szap) szakaszon elégtelennek bizonyult. A többi szakaszon csekély volt ugyan a biztonság, de mégis csak megvolt. A Vajka—Palkovicsovo szakasz már çvek óta sok gondot okoz az illetékeseknek. A legfőbb oka ennek a mederfenék és vele a vízszín állandó emelkedése ezen a szakaszon. Jellemző, hogy Pozsonyban és Komáromban, ahol a Duna medre összeszűkül, az árvíz levonulása nagyjából ugyanúgy alakult, mint 1899-ben. Vajka és Palkovicsovo között viszont az árvízszín lényegesen emelkedett, amit valamilyen módon meg kellene szüntetni. A változásban az eséstörésen kívül alighanem a számos mellékágnak is része van. Természetesen nagy hatása lelretett az árvízszín alakulására ezen a szakaszon annak is, hogy az árhullám nyáron jelentkezett, amikor a hullámtéren dús növényzet akadályozta, sőt helyenként teljesen meg is akadályozta a vízlefolyást. A hidrológusok számításaikban nyilván a hullámtéren is feltételeztek bizonyos vízlefolyást, amiről azonban ebben az esetben nem volt szó. A légi szemlék alatt helyenként igen szépen lehetett látni, hogy miképpen terelte az erdő a vizet egyenesen a töltés és az erdő közé (pl. Vajkánál), ahol a megtorlódó víz helyi duzzasztást okozott és súlyosbította a helyzetet. Az erdőkitermelés megfelelő irányításával és a hullámtéri erdősítés helyes megoldásával számos helyen a vízgazdálkodási követelményeknek megfelelően lehelne javítani a le folyási viszonyokon. Kitűnt az is, hogy egyes dunai mellékágak elzárása — különösen a széles hullámterű szakaszokon — nem kielégítő. Igaz ugyan, hogy az anyamederből való kiágazása helyén elzárták a mellékágakat, azonban a hullámtéren keresztül sok víz került bele és ott, ahol nincsenek további elzárások, a víz jelentős sebességgel folyt. Ennek következtében a mellékág nem hogy feltöltődött volna, hanem még a partjai is megrongálódtak és helyenként a meder kiszélesedését is megfigyelhettük. Ezzel természetesen csökkent a főmeder vízhozama és a víz elragadó ereje is. Ebben az irányban — úgy gondolom — kutatóinknak még sok tisztázni valójuk ván. A szivárgások és a buzgárok kérdése Amíg a töltések koronáját ott, ahol a biztonság nem elegendő, a védekezés során meg lehet emelni, a váratlan hevességgel jelentkező szivárgások és buzgárok — kellő felkészültséggel végrehajtott beavatkozás nélkül — katasztrofális következményekkel járhatnak. Néha még a gyorsaság és felkészültség sem elegendő, és beáll a katasztrófa. Az árvíz ebben a tekintetben is tanulságos volt, és remélem, hogy a szerzett tapasztalatokat teljes mértékben felhasználjuk a gátak megerősítésénél. A töltéseken való közvetlen átszivárgások okai a féreglyukak, vakondjáratok. Legnagyobb részben a jó töltésanyagban jelentkeztek. Eltömésük viszonylag gyors, és gyakran egyszerű volt. Jól beváltak a vízfelőli oldalon alkalmazott betonlemezek (előregyártott elemek).