Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

1. szám

A belvízrendezés fejlesztése 19. Ilyen pl. a Kurca, amely mint régi Körösmeder, magába fogadja a Veker és Korogy hozta vizeket, és a mindszenti és a szentesi zsilipen át, illetve szivattyútelep útján vezeti be őket a Tiszába. Hasonló megoldást találunk a Körösök mentén egymás után sorakozó peresi, békésszentandrási, fűzfás-zugi, révzugi, siratói és öcsödi holtággal, a Tisza mentén a nagyfai és gyálai régi Tiszamederrel kapcsolatban, amelyeknek a víztárolóképessége 1—2, sőt több esetben 4 — 6 millió m

3. A legutóbbi belvízvédekezésnél, — ameiy főit g a Köziptisza és a Körösök b?lvizárterén folyt le, — 10 000 kat. hold kiterjedésű holtmederben 56 millió m

3 26 000 kat. hold övgátolt területen 18 millió m

3 és 13 000 kat. hold duzzasztóval lezárt völgyeletben 43 millió m

3

, vagyis 49 000 kat. holdon összesen 117 millió m

3 vizet tároltunk. A holt Sebes-Körös tárolómedréhez melléköblözetek csatlakoznak, amelyeknek mélyebben fekvő területeiről a vizét kisebb szivattyúberendezésekkel kell felemelni a holt Sebeskörösbe. Az eddig megépült kis szivattyútelepek száma és teljesítőképessége már oly nagy, hogy szükségessé vált a holtmeder torkolatánál lévő fokközi szivattyútelep bővítése. A holt Sebes-Körös tehermentesítésére szolgál a már épülő begécsi tároló, amely 9 millió m

3 víz befogadására képes. A tárolt víz öntözésre szolgál. Ez a példa világosan mutatja, hogy a tárolás és a szivattyúzás kombinációja hogyan használható fel a belvízrendezésnél. Számos helyen használják fel a halastavakat tárolásra. Így pl. a szegedi Fehértó 10 millió m

3, a biharugrai halastavak 9 millió m

3 -víz befogadására képesek. Megjegyzendő, hogy maguknak a belvízcsatornáknak a tárolóképessége kevésbbé jelentős. Az egész ország többmint 25 000 km-es belvízcsatornahálózata ugyanis mintegy 50 millió m

3 vizet tárol, míg egy nagyobb téli-tavaszi csapadékból 2 milliárd m

3 vizet kell levezetni. A vizek visszatartásának, tárolásának, sőt vezetésének lehetőségét erősen veszélyeztette az utóbbi időkben a régi medrek és mélyebb legelőterületek szántóművelés céljából való feltörése, sőt egyes vízjárásos helyeken a szárazabb évjáratokban lakóházak és egész tanyacsoportok építése is. A belvízrendezéssel kapcsolatban ezért ki kell jelölni azokat a területsávokat, amelyek 1. beépíthetők (lakóházak, települések, ipartelepek), 2. értekesebb mezőgazdasági termelésre használhatók (kertészet, szántóföld), 3. ritkábban előforduló nagyobb belvizek koratavaszi tárolására vehetők igénybe (legelők, rétek) és 4. vízvezetésre és állandó víztárolásra szolgálnak. A belvízrendszerek kialakításánál a fő szempont a magasabban fekvő területek vizeinek, az ú. n. külvizeknek távoltartása a belvízártértől. Ennek megoldása az, hogy a belvízártér szélén, a magasabban fekvő területek alsó határán, övcsatorna» fogja fel a dombok vizét és vezeti gravitációsan a befogadóba. Ilyen övcsatorna a Lónyai-csatorna, amely a nyíri dombokról lefolyó vizeket vezeti a Tiszába, a Dongér főcsatorna, amely a Duna—Tiszaközi hát vizeit fogja fel Kecskemét és Kiskunhalas környékén. Az Eperjesi-hegység vizeit a Taktacsatdína fogja fel. A 30-as években begátolt mintegy százezer kat. hold nagyságú borsodi mély ártér belvízrendezésének kulcsa a Bükk-hegység lejtőiről jövő vízfolyások vizének felfogása a Csincse övcsatornával és a Tiszába vezetése az ártér szélén az Egerpatakon keresztül. Az övcsatorna építése még nincs befejezve, minek következtében az 1952. évi belvizes időszakban 31 m

3/s vízmennyiség zúdult a mélyártérre.