Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)
1. szám
18 Pichler János éspedig a feltalaj helyes művelésével, morzsalékos talajszerkezet kialakításával,, füves vetésforgóval, mélyszántással, altalajporhanyítással, tehát a talaj kultúrállapotának javításával lenne elvégzendő. Ez a mezőgazdaság feladata. Ugyancsak fontos a csapadékvíz természetes visszatartása érdekében a vízgyűjtőterület befásítása és szélvédő erdősávok létesítése a belvízárterek kiszáradása ellen. Ez erdőgazdálkodási feladat. Az erdősávok szélfogó hatása jelentős a finomabb szemcséjű anyaggal borított területeken a csatornák beporosodás elleni védelme szempontjából is. Szárazabb időben, pl. 1948-ban, a szélviharok a Nyírségen a finom homokkal jóformán betemették a csatornákat, amelyeket nagy költséggel majdnem újra kellett kiásni. A második lépés a csapadékvizek visszatartása, a felszíni lefolyás késleltetése abból a célból, hogy a talaj víztározó képessége optimálisan legyen kihasználva, továbbá, hogy a víznek ideje legyen a talajba szivárogni. Nagy vízkapacitású talajokon — ahol a vízvezetőképesség is nagy —, amint már előbb említettem, ritkán fordul elő belvíz. Ellenben csekély vízkapacitású talajokon, pl. a szikeseken, hamar és nagy tömegben gyülemlik össze a belvíz. A késleltetésre mezőgazdasági vonalon a szintvonalakkal párhuzamosan történő szántás, kultúrtechnikai vonalon a sáncolás és skatulyázás szolgál. A talaj vízbefogadóképességének növelése csak a kisebb belvizek előfordulásának gyakoriságát csökkenti. A nagyobb, a belvízvédelem szempontjából mértékadó belvizek keletkezésére azonban nem döntő, mert — mint már előbb említettem — a komoly belvizek esetében a talaj vagy fagyott állapotban van (mint 1940-ben), vagy csapadékkal van telítve (mint 1952-ben), avagy talajvízzel (mint 1941 és 1942-ben). A belvízvédelem a csapadékvizek visszatartását és a befogadóba való bevezetésének késleltetését legelők övgátolásával, völgyeletek duzzasztóval való elzárásával y holtmedrekben és mélyedésekben való tárolással igyekszik végrehajtani. A belvízrendezés keretében már eddig is jelentős övgálolási munkák folytak a Szeged-körnvéki külvízártérben,a Sebes-Körös mentén, a hódmezővásárhelyi pusztai fennsíkon, a' Kurca vízgyűjtőjében, a pankotai, fertői és ecseri szikes legelőkön, a Hortobágyon. A vízvisszatartásnak egy másik megoldása a Szeged-környéki fennsík tiszai lejtőjén vonuló völgyeleteknek duzzasztózsilippel való elzárása. A fehértó —majsai, dorozsma—halasi, széksóstói stb. völgyeletekben már eddig is 50 duzzasztózsilippel 4 millió m 3 vizet tartunk vissza, amely 1500 kat. holdnyi rét- és legelőterület tavaszi öntözését szolgálja. Fejlesztési terveinkben a szegedi ártér 4000 kat. holdnyi árterületén 12 millió m 3 víz tározása szerepel a völgyeletek duízasztóműveinek kiépítésével. A belvíztározásra a legnagyobb mértékben a folyók szabályozása idején készült, átvágásokkal lemetszett holtmedrek szolgálnak. Ilyen pl. a Bodrogközben a Füzesér, a Taktaközben a régi Taktameder, a szegedi öblözetben az atkai, az örvény-abádi öblözetben a cserőközi holtág stb. Jelentős az a megoldás, ahol a holtmeder kiegyenlítő medencéül szolgál. Ilyenkor a vízgyűjtőterületről levezető főcsatorna a holtmederbe torkollik és a holtmedernek vízfolyás szerinti alsó végénél van elhelyezve a vizeket a folyóba emelő szivattyútelep. A holtmeder tárolóképességének megfelelően meghosszabbítható a szivattyúzás időtartama, így a csúcsterhelés csökken és a szivattyútelep működése egyenletesebb lesz.
