Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - VII. Ubell Károly: A víztartó rétegek vízadóképességének meghatározására szolgáló módszerek összehasonlítása

198 Ubell Károly számíthatunk olyan tényezőket és összefüggéseket, melyek elősegítik a víztartó réteg vízadóképességének megbízható meghatározását. A vizsgálatok eredményét a következőkben foglaljuk össze : 1. Gyors szivattyúzási módszereket, amelyek főleg a szivattyúzott kútban mért adatokra támaszkodnak, csak tájékoztató adatgyűjtésre lehet használni. 2. Megbízható adatok meghatározása végett a szivattyúzott kúttól különböző távolságban elhelyezett észlelőkutakban kell a szivattyúzás megkezdése után eleinte rövidebb, majd hosszabb időszakokban észlelni a talajvízszint süllyedését. A képletekben alkalmazott feltételezéseket jól megközelíthetjük, ha a szivattyúzott kúton átmenő egyenes mentén legalább két irányban (vagy még célszerűbben tengelykereszt mentén, négy irányban) egyenlő távolságra helyezzük el az észlelőkutakat, és a számításokhoz a különböző irányokban egyenlő távolságra elhelyezett kutak észlelési adatainak átlagát használjuk fél. 3. Több lépcsőben, különböző vízmennyiségek tartós kivételével végezve a szivattyúzást, a Thiem-féle egyensúly képlel és Theis egyensúly hiány-képletének együltes alkalmazásával képet kaphatunk arról, hogy milyen talaj vízáramlás állott elő. A két módszer együttes alkalmazását több szivattyúzás eredményének feldolgozásánál használtuk, s minden esetben a következő eredményeket kaptuk : a) Feltételezve, hogy a víztartó réteg teljes vastagságában egyenletes talajvízáramlás áll elő, és csak azokra a kutakra alkalmazva az egyensúlyképletet, amelyeknél az egyensúly már beállott, ugyanazon vízmennyiség szivattyúzásakor — a kisebb szórásoktól eltekintve — állandó к tényezőt kapunk, de jelentékeny növekedést tapasztalunk nagyobb vízkivétel esetén. b) Az előbbiekhez hasonló feltételezésekkel a szivárgási tényezőnek ugyanazon értékeit kapjuk az egyensúlyhiány-képlettel is. A szivárgási tényező növekedésével szemben azonban azt tapasztaljuk, hogy a tárolási tényező nem növekszik. Ha nagyobb vízkivétel esetén a tárolási tényező is növekedne, meglenne a magyarázata a szivárgási tényező növekedésének. Mivel a számítások állandó tárolási tényezőt adtak, felvetődött az a gondolat, hogy vájjon ténylegesen előáll-e a feltélelezéssel megegyezően a víztartó réteg teljes vastagságában a talajvízáramlás. Számításaink során az észlelési adatokból arra a következtetésre jutottunk, hogy a képlelek alkalmazásánál használt határfeltételek nem helytállóak. Megállapításainkat egy számítás eredményeinek ismertetésével közöljük. A bemutatott példa a kecskeméti kísérleti telepen végrehajtott szivattyúzás eredményeit tartalmazza. A szivattyúzást három lépcsőben végeztük (Q = 0,30, 0,40, ill. 0,50 liter/s) és a vízszintsüllyedéseket a szivattyúzott kút tengelyétől tengelykereszt mentén 2,5, 5, 10,15 és 35 méterre elhelyezett négy-négy észlelőkút adatainak átlagaként határoztuk meg. Az egyensúlyhiány-képlet feltételezi, hogy a szivárgási tényező állandó és hogy a talajvízszint leszállása révén, a nyomás csökkenésekor a tárolt készletből a víz kiömlése teljes mértékben azonnal megindul. A felételezéssel ellentétben a valóságban ez nem következik be. A log r

2// függvényében felrakott log s értékek megtört görbét határoznak meg. A szivattyúzás kezdeti időszakában (r

2/t nagy értékei), mégpedig a szivattyúzott kút közelében nagy mértékben, majd távolodva fokozatosan csökkenve, erős vízszintsüllyedés áll elő, mert a szabad hézagtérfogatnak csak kicsiny hánya'dából szabadul el a víz. Valamennyi észlelőkútnak a szivattyúzás későbbi időszakára eső pontjai viszont egyazon folyamatos görbe mentén helyezkednek el (7. ábra). Az egyensúlyhiány-képlet segítségével számítani tudjuk a tárolási tényezőt, és az áramlási magasság előzetes feltételezése nélkül megtudjuk állapítani a km szorzatot, ahol к a szivárgási tényező és m az áramlásban résztvevő vízvezetőréteg vas-