Vízügyi Közlemények, 1954 (36. évfolyam)

2. szám - VII. Ubell Károly: A víztartó rétegek vízadóképességének meghatározására szolgáló módszerek összehasonlítása

Víztartó rétegek vízadóképességének meghatározása 1 91 rendkívül nagy leszívás állott elő, ami már hatással volt a 2,5 m-nyire lévő észlelőkútra is, és ezért kétféle szivárgási tényezőt kaptunk aszerint, amint ezt a kutat is bevontuk a számításba, vagy sem. Az ismertetett vizsgálati módszerrel megállapíthatjuk a leszívási görbének azt a szakaszát, amelyre a Thiem-féle képletet alkalmazni lehet. Azt találtuk, hogy egy-egy sziváttyúzási fázison belül — a képlet érvényességi határainak korlátozásával és a kisebb szórásoktól eltekintve — а к tényező állandó, azonban jelentősen változik különböző vízmennyiségek szivattyúzása esetén. Általánosságban nagyobb vízkivétel esetén а к tényező növekszik. A szivárgási tényező változásának két magyarázata lehet : vagy az, hogy kisebb igénybevétel esetén csak a felső rétegekben indul meg a talajvízáramlás, vagy az, hogy a pórusokban tározott víznek csak kisebb hányada indul meg a kút felé és csak fokozott igénybevétel esetén szabadul fel a teljes szabad vízkapacitás. Ezeknek a kérdéseknek az eldöntésére az egyensúlyképletek önmagukban nem alkalmasak. Részletesen csak a Dupuil—Thiem képlettel foglalkoztunk. Az irodalomból számos más képlet is ismeretes, amelyek csak lényegtelen módosításokat tartalmaznak, s ezért a módszertani vizsgálatok szempontjából nem kell velük foglalkoznunk. Jaeger [2] a potenciál-áramlás elméletéből kiindulva pontosabb egyensúlyképletet állított fel, amelyben a 77iíem-féle képlet levezetésénél alkalmazott elhanyagolást kiküszöbölte, azonban ennek használata igen nehézkes. Összefoglalva : az egysúlyképletek legnagyobb hiányossága az, hogy az igen bizonytalanul megállapítható depresszióvonalra támaszkodva kell a számításokat elvégezni. EG YENSŰL YH IÁN Y-KÉPLETEK Az egyensúlyhiány-képletek bevezetik az időtényezőt (t) és a vízszínsüllyedés, valamint a szivattyúzás megkezdése óta eltelt idő kapcsolatából határozzák meg a szivárgási tényezőt. Ebbe a csoportba tartoznak a különböző nyelési és visszatöltődési kísérleteken alapuló eljárások, így a nálunk is elterjedt Porc/ieí-eljárás is, amelyeknek célja, hogy megrövidítsék és egyszerűbbé tegyék a vizsgálatokat. Ezek a módszerek csak-nagyságrendi megállapításokra használható megközelítések. A szivattyúzott kútban előálló leszívás csak a kút vízhozamának megítélésére használható fel. A szivárgási tényező megbízható meghatározásához és esetleges változásai törvényszerűségének megállapításához a matematikai megokolással levezetett egyensúlyhiány-képletet kell használni. Az egyensúlyhiány-képletben a szivárgási tényező mellett helyet kap az úgynevezett Idrolási tényező (S) is. A tárolási tényező dimenzió nélküli szám, amely a vízvezető réteg szabad hézagtérfogatát fejezi ki, tehát egyenlő értékű a szivattyúzással víztelenített közeg fajlagos vízadásával. ' Az egyensúlyhiány-képletet a talajvízáramlás és hővezetés közötti analógia alapján 1935-ben határozta meg Theis [3]. Később (1940) Jacob bemutatta a képletnek hidraulikai alapon való levezetését is [4]. Ezt a második levezetést ismertetjük. A 3. ábrán a nyomás alatti vízvezető rétegnek valamely vízszolgáltató kút körüli, hengergyűrűalakú részlete látható. Feltéve, hogy a víztartó réteget felülről és alulról is vízzáró síkok határolják és az áramlás sugaras, a külső és b

plső hengerpaláston 13 Vízügyi közlemények 1954. — 2. — 8-3