Vízügyi Közlemények, 1953 (35. évfolyam)

1. szám - VI. Kisebb közlemények

Debski—Csermák: Vízgazdálkodási tervezés 171 tartalék vízkészletet adja, amely (a párolgás kivételével) megfelelő műszaki létesítmények segítségével még bekapcsolható a termelésbe. Tervszerű vízgazdálkodásban törekedni kell a hasznosítatlan L

0 és P

0 mennyiségek csökkentésére és a retenció növelésére. — A tanulmány ezért — a jövőbeni vízigénytöbblet és a tervkészítés tárgyalása előtt — részletesebben foglalkozik azokkal a tényezőkkel, amelyeknél az emberi beavatkozásnak jelentős hatása lehet. 2. A lefolyó vízkészlet Általában a vízgyűjtőterületről lefolyó teljes (felszíni és felszínalatti) vízmennyiség két részre tagolható: egy része hasznosítatlanul folyik le, a többi — amelynek elvonása károkat okozna — meghatározott gazdasági feladatot tölt be. Ennek az utóbbi hányadnak, vagyis a meghagyandó minimális vízmennyiségnek a meghatározása, — a hajózásnak, alsóbb területek vízigényeinek, stb. érdekein felül, — az aszályos évek tapasztalatai alapján történik. 3. A vízgyűjtőterület retenciója A vízgyűjtő teljes retenciójának a területen visszatartott vízmennyiséget nevezzük. Felosztható a) a tavakban és mesterséges tározókban összegyűlt felszíni vízmennyiségre; b) a völgyekben és folyómedrekben összegyűlt felszíni vízmennyiségre és с) a felszín alatti vízmennyiségre. A retenció fenti három fajtája közül mennyiségi szempontból általában a talajretenció a legjelentősebb. Lehet mozgó, álló és kötött (adszorbciós) talajvíz. A talajban tárolt vizet jelentő talajretenciótól meg kell különböztetni a teljes víztartalékot, amely, — a gyorsan ismét felszínre kerülő talajvizet kivéve, — a felszín alatt lefolyó vízmennyiség hosszúidejű átlagértéke, és a hasznos víztartalékot, amely ennek a száraz időszakokban is hasznosítható része. Természetes, hogy minél áteresztőbb valamely talaj, annál kisebb a retenció és nagyobb a víztartalék. — A talajretenciónak és a talajvíz-tartaléknak fontos szerepe van a felszíni vizek táplálásában és viszont. 4. A víz tározása és hasznosítása Hasznosítható vízkészleten azt a vízmennyiséget kell érteni, amely gazdasági célokra száraz időszakban is rendelkezésre áll. Értéke a természetes állapothoz viszonyítva növelhető felszíni és felszín alatti tározással. A felszíni tarozás lehetőségeit hidrológiai, domborzati és földtani szempontból kell megvizsgálni. A hidrológiai vizsgálatnál a hasznosításon felül általában az árvízvédelem érdekeire is figyelemmel vannak. A felszín alatti tározásra eléggé ritkán nyílik lehetőség (főkövetelmény: vastag víztartó réteg, amelyben a talajvízszint aránylag mélyen helyezkedik el). A földalatti duzzasztógát injektálással készül. így általában sok víz fogható fel, azonban a kitermelése körülményesebb és korlátoltabb, mint felszíni tározók esetében. A hasznosítható vizeket nemcsak mennyiségi, hanem minőségi szempontból is meg kell vizsgálni. Az általános vízgazdálkodási tervezés során elegendő Imhoff módszerével a szerves szennyeződés mértékét meghatározni. Az oxigénfogyasztás szerint az ipari szennyvizeket is lélekszám-egyenértékre lehet átszámítani; ennek alapján állapítható meg és ábrázolható a felszíni vizek szennyvíz-terhelése

1. A legveszélyesebb szennyeződést a bányászat, kohászat, vegyi-, textil-, papír-, bőr-, élelmiszer- és szeszipar, továbbá a városi szennyvizek okozhatják. 5. A vízhasznosítás jövőbeni növekedése A gazdasági fejlődéssel kapcsolatban számítani kell a víz növekvő hasznosítására, elsősorban az ívó- és ipari vízfogyasztók, a mezőgazdaság, az erdészet, a víziközlekedés és a vízerő területén. Az ivó- és ipari vízszükségleti adatokhoz — a szerző szerint — elsősorban statisztikai alapon, ennek hiányában becslés útján lehet jutni. 1 Lásd erről Szabó János ismertetését, Vízügyi Közlemények, 1948/4. szám, 517. old.