Vízügyi Közlemények, 1952 (34. évfolyam)

1. szám - I. Horváth Sándor: Gondolatok a Dunaszabályozás általános tervének elkészítéséről

10 Horváth Sándor I 2. A hajózási és egyéb vízgazdálkodási érdekek összhangja A dunai kereskedelmi hajózás teljes szabadságát a múltban számos nemzetközi egyezmény biztosította, és — amint a bevezetőben már említettük —- az 1948. évi Egyezmény ma is biztosítja. A Duna azonban, csupán a hajózással, nincs és nem is lehet gazdaságilag teljesen kihasználva. A folyók gazdasági kihasználása — bár nem a szó szorosan vett értelmében — akkor iezdődik, amikor a partjain lakó népek megkezdik a víz kártételei elleni védekezést és megszüntetésük érdekében különböző természetű munkálatokat végeznek. Ebbe a csoportba sorolandók az árvíz- és belvízmentesítés, a partszakadások megszüntetése stb. Amint a történelem mutatja, gyakran ezekkel a munkálatokkal egyidejűleg — sőt egyes áolyóknál, mint a Dunánál is, azokat megelőzően — a partmenti lakosság megkezdi a víz nyújtotta kedvező gazdasági lehetőségek kihasználását, azäz a szó szoros értelmében vett vízgazdálkodás valamelyik kezdetleges formáját. A vízgazdálkodással szemben támasztott igények a kultúra, a gazdasági élet stb. fejlődésével természetszerűen állandóan növekednek. Ebbe a csoportba tartozik a hajózás, a különféle haszoncélokra (öntözés, ipari- és ivóvízellátás, kenderáztatás stb.) való vízkivételek, a vízienergia kihasználása stb. Ahhoz, hogy valamely folyót gazdaságilag tökéletesen kihasználhassunk, a vízhasznosítás különböző — és tegyük hozzá : sokszor egymással ellentétes — lehetőségei között gondos műszaki és gazdasági mérlegeléssel meg kell találni a viszonylag legjobbat, vagyis a különféle vízhasznosítási lehetőségek olyan kombinációját, amely a népgazdaság számára a legnagyobb hasznot, a legtöbb előnyt biztosítja. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a legtöbb folyónál nem volna célszerű egyik vagy másik vízhasznosítási módot bizonyos határon túl erőltetni, ha azzal valamely más vízhasznosítási módnak nagyobb hátrányát okoznánk, mint az elérhető előny. Könnyen belátható, hogy valamely folyó optimális vízhasznosítási tervének elkészítése még akkor is rendkívül nehéz, hosszas és szerteágazó tudományos vizsgálódást igényelő feladat, ha a folyó teljes vízgyűjtőterülete egyetlen állam fennhatósága alá tartozik. Természetszerűen sokkal nehezebb az optimális vízgazdálkodási terv elkészítése az olyan vízfolyáson, mint amilyen például a Duna is, amelynek vízgyűjtőterülete több állam fennhatósága alá esik. Elegendő itt arra utalni, hogy az egyik vagy másik vízhasznosítási módnak — a partmenti államok eltérő természeti és gazdasági adottságai, valamint különböző fokú gazdasági fejlettsége miatt •— más a súlya az egyik, és más a másik államban. Minthogy a Duna több országot átszelő természetes fővíziút, és a hajózás szabadságát régóta és jelenleg is nemzetközi egyezmény biztosítja, és mert a jelenlegi egyezmény is kötelezi a parti államokat a rendszeres hajózás biztosítása érdekében szükséges vízimunkálatok elvégzésére, meg kell állapítanunk, hogy a Dunán a különféle vízhasznosítási lehetőségek kiaknázásánál a nemzetközi hajózás érdekeire messzemenően tekintettel kell lenni. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a hajózási érdekek védelmében a folyamnak minden másirányú kihasználását eleve kizárjuk. De bizonyos, hogy minden egyéb vízhasznosítási módnál meg kell találni azt a megoldást, amely mellett a hajózás lényeges károsodást nem szenved. Világos továbbá az is, hogy a Dunán nem engedhető meg olyan vízhasznosítás, amely a nagy nemzetközi hajóút teljesítőképességét vagy a hajózás gazdaságosságát jelentékeny mértékben csökkentené. Abban a kérdésben, hogy mennyire kell és mennyire lehet a hajózás érdekei mellett tekintettel lenni az egyes parti államok egyéb vízgazdálkodási érdekeire, csupán az előző pontokban említett kérdések tisztázása után, gondos és kiterjedt műszaki és