Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)
2. szám - III. Dr. Lászlóffy Woldemár: A bukógáttal való vízhozammérés
A képletek érvényességét befolyásoló tényezők 77 megfigyelése alapján bizonyos esetekben kétségtelenül megállapíthatja, hogy a felszíni vagy a fenéksebességek feltűnően nagyok. De bizonyosnak látszik, hogy ránézéssel nem lehet megállapítani 4—5% nagyságrendű különbségeket, amelyek azonos átbukási magasságnál csupán az eltérő sebességeloszlásból adódnak" (Lásd [19], 1461. oldal.) Más helyen pedig felhívja a figyelmet arra, hogy „A gyakorlati kérdés ez : milyen mértékben /> sikerül úgy kialakítani a bukógátat és a hozzávezető csatornát, és milyen irányítólemezekkel és csillapítóberendezéssel, hogy a lefolyási kép megfeleljen a képletekben kifejezésre jutó viszonyoknak, ha olyan képletről van szó, amely nem veszi tekintetbe a sebességeloszlásban mutatkozó különbségeket." (Lásd [19], 1433. oldal.) Végül a tanulmányban feldolgozott 2438 mérési eredményből (amelyeket az e — = 0,15 —2,3 m,h = 0,004 — 0,84 m és s = 0,27 —1,3 m határok jellemeznek) arra a következtetésre jut Schoder, hogy az oldalszűkítés nélküli élesszélű bukóval végzett vízhozammérésről csak akkor állíthatnák, hogy 2, sőt 1%-ra pontos, ha a gát előtti sebességeloszlást is figyelembe vennők. „A hozzávezető • csatornában uralkodó sebességi viszonyokat bizonyos mértékben meg kellene határozni azokra az esetekre, amelyekben könnyen ellenőrizni tudjuk őket. Ha ez megtörténnék, valószínűleg megengedhető lenne olyan képletek használata, amelyekben csupán az átbukási magasság, a gát magassága és a gátkorona hossza szerepel." Szigorúan véve, mindez csak a szabatos mérésre vonatkozik. De utal arra, hogy a bukóméréssel elérhető pontosságot a gyakorlatban általában túlbecsülik, és nyomatékosan rátereli a figyelmet a 9. ábra. Különféle terelő és vízcsendesítő berendezések. Dillmann kísérletei. Figure 9. Dispositifs d'amortissement dans le canal d'accès étudiés par O. Dillmann.