Vízügyi Közlemények, 1949 (31. évfolyam)

1-2. szám - VI. Szemle

106 Friedkin — László j j y szállított anyagmennyiségek egymáshoz való viszonyától függ. A hatóerők állandóan egyensúlyra törekszenek. Ha a partszaggatás mértéke nagy, a meder kiszélesedik, ezáltal csökken a mélység, vele az elragadó erő, és helyreáll az egyensúly. Ha pedig a part anyaga ellenálló, fokozódik a mélység mindaddig, amíg az ilymódon megnövekedett elragadóerő elég munkát kap. Itt hangsúlyozni kell, hogy kizárólag a kanyarulatról beszélünk, tehát csupán a homorú partról közvetlenül elmosott anyag és a hordalékszállítás egyensúlyáról, mert a felülről érkező fenékhordalék — mint láttuk — a domború oldalon halad. A folyómedrek alakulását úgy is fogalmazhatjuk, hogy a fejlődés a szerint alakul, amint a mederágy egyes helyein — minden egyes felületegységén — az érkező vagy az elragadott hordalék mennyisége van túlsúlyban. Az előbbi esetben feliszapolódik, az utóbbiban kimélyül a meder a kérdéses helyen. Ha pedig az elragadóerő vagy a mederellenállás módosul valamely ponton, mederváltozásnak kell bekövetkeznie, hacsak nem változik egyszerre egyértelműen mind a két tényező. Hiába fokozzuk tehát az esést és vele a keresztszelvényben a sodornak megfelelő részen lefolyó vízmennyiséget azzal a szándékkal, hogy növeljük a sebességet és ezáltal mélyítsük a medret. A sebesebb víz jobban támadja a partot, tehát nem mélyíteni, hanem szélesíteni fogja a medret, a partok ellenállásának és a támadási szög nagyságának megfelelő mértékben. Ha ellenálló a part, vagy burkolattal védjük, a kanyarulatokban keletkező mélység csak a víz támadási szögétől függ. Minél nagyobb ez, annál nagyobb lesz a mélység. Hangsúlyoznunk kell, hogy a partszaggatás növekedése nem jelenti egyúttal a hordalékszállítás ugyanolyan mérvű fokozódását. A part megbontásához ugyanis kisebb erő is elegendő, mint amekkora a hordalék továbbszállításához szükséges. A partszaggatásban az örvénylő vízmozgás játssza a főszerepet. Amíg sima a part, a rombolás alig halad, de mindjárt megélénkül, ha kiöblösödik vagy meg vari bontva. A partszaggatás mértéke nemcsak a hosszszelvény alakját és a mélységek alakulását befolyásolja, hanem az esést is. A kimélyülés mindig az esés csökkenésével jár, mert a folyó egyensúlyi helyzetet keres és igyekszik elragadó erejét csökkenteni, hogy a kimélyülés megszűnjön. Ezt a következő kísérletek igazolják. Két hidraulikailag azonos meder közül az egyiknek az anyagát kevés cementtel ellenállóvá tették, míg a másiké eredeti, laza állapotában maradt. Az ellenálló anyagban a víz kimélyítette medrét, esése pedig ugyanakkor a kezdeti esés felére csökkent. A cementnélküli laza anyagban széles, kanyargós meder képződött, de az ennek következtében hosszabbá vált pálya esése mégis nagyobb volt eredeti esésénél. Egy másik kísérletsorozatban a Mississippi egyik kanyarulatát mintázták meg, az egyik esetben 9% cement hozzáadásával, a másikban 100%-ig homokból. A modellfolyó alsó végén a víz szintjét állandó magasságban tartották, hogy a vízszintesés valóban a mederfejlődésnek megfelelően alakuljon ki. Az eredmény, az eddigiekhez hasonlóan, szűk és mély szelvény és csekély esés volt az ellenálló anyagban, elszélesedés és esésnövekedés a lazában mindaddig, amíg a sodorban tovahaladó hordalék ugyanannyi nem lett, mint a partelmosás folytán képződött hordalék mennyisége. A kísérleti modellfolyók medre azért alakult át mindig gyökeresen, mert a mederméretek és a hidraulikai körülmények nem elégítették ki az adott mederanyag kívánta egyensúlyi követelményeket. A megindult mederfejlődés iránya megmutatta azt is, hogyan módosul az esés és a keresztszelvények alakja a partszaggatás mértékének megfelelően. További kísérletek, amelyeknek során különböző szelvényű volt a kezdeti meder, ugyancsak igazolták, hogy a vízhozam, az esés és a meder anyaga egyértelműen megszabja a mederfejlődést, mert azonos idő alatt mindkét esetben teljesen azonos