Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)
2. szám - III. Hock Károly: Vízerőink gazdaságossága
196 HOCK KÁROLY A határozott növekedés kétségtelen. Ha ehhez még figyelembevesszük, hogy az egész világon állandóan nő mind a villamos energiaszükséglet, mind az összes energiaszükséglet, akkor biztosan számíthatunk rá, hogy villamos energiaszükségletünk a jövőben is növekedni fog. Magyarország községeinek jelentős része még mindig nincs elektromos árammal ellátva: bekapcsolásuk nyilván növelni fogja a fogyasztást. Ezenkívül azonban az egyes háztartások nagyobb fogyasztása éppen úgy várható, mint az iparban az áramfogyasztás növekedése. A háború alatt a robbanómotorok nyersanyagai csak drágán és nehézségekkel voltak beszerezhetők, ugyanakkor az elektromos áram olcsón és kevés korlátozással állott rendelkezésre. Ezért az iparban, és különösen a kisiparban, a háború alatt jelentős mértékű volt az elektromos üzemre való áttérés, és a háborús körülmények miatt a háztartásokban is sok új elektromos fogyasztás lépett fel. Ez a háborúban bekövetkezett átállás a háborús korlátozások megszűnte után-sem fog teljesen visszaalakulni, mert az elektromos fogyasztás növekedése megfelel az általános fejlődési irányzatnak. Nagyon jelentősen fogja az elektromos áramfogyasztást növelni az elektrokémiai ipar előrelátható fejlődése. Itt hirtelen csak az alumíniumgyártást, magnéziumgyártást és a kötött nitrogéngyártást említem. A szénnel -való takarékoskodás pedig valószínűleg a vasutak villamosítását is elő fogja mozdítani. Végeredményben tehát minden szempont a mellett szól, hogy az elektromos fogyasztás növekedni fog, ez pedig azt jelenti, hogy a jövőben olyan vízerőművek megépítése is megokolttá fog válni, amelyek ma nem látszanak gazdaságosnak. A jövő fejlődés szempontjából meg kell még említeni, hogy a nagy vízimunkálatok és velük kapcsolatban a vízerőkihasználás érdekében szükséges munkák elsőrendűen alkalmasak állami közmunkák céljaira. A foglalkoztatottság kiegyenlítése céljából semilyen állami rendszer sem nélkülözheti a nagy közmunkákat. Az 1929. évi nagy gazdasági válság élénken rámutatott arra, hogy milyen nagy aránytalanság lehet a termelési képesség és a fogyasztás között. Ez az aránytalanság azóta sem szűnt meg, hanem csak ellepleződött azáltal, hogy a termelést a háború, illetve a fegyverkezés és az újjáépítés saját céljaira lekötötte. Ahol a munkanélküliség nem a fegyverkezés vonalán szűnt meg, ott mindenütt sor került nagy közmunkák, éspedig elsősorban vízimunkák alkalmazására. Előreláthatóan tehát, legalábbis kiegyenlítésül, a jövőben is szükség lesz nagy közmunkákra, és ez a fejlődési irányzat szintén a vízerők kiépítésére kedvező. A közgazdasági változásoknak eddigi vizsgálata azt az eredményt adta, hogy a szén fogyása, a munkabérek emelkedése, az elektromos fogyasztás növekedése és az a körülmény, hogy közmunkákra a jövőben is szükség lesz, mind a vízerőművek előnyére szolgál a hőerőművekkel szemben. Mindezek a változások azonban kisebb jelentőségűek talán annál, mint amit a kamatnak a jövőben való változása jelent. Amint a III. táblázatból látható, a példaképen felvett vízerőműveken termelhető áram egységára leginkább attól függ, hogy hogyan fog a jövőben a kamat kialakulni. A III. táblázat szerint a tiszai vízerőműre számított egységár felső határának 74%-a, a dunai vízerőműre kapott egységár felső határának pedig csaknem 90%-a tőkeszolgáltatás, pedig ezenkívül a fenntartási költségben (6. tétel) megújítás címén is van bizonyos tőkeszolgáltatás. Ha azt a kérdést akarjuk vizsgálni, hogy a jövőben a vízerőmű évi költségében a befektetett tőke kamatjára fordítandó rész hogyan fog kialakulni, először is tudnunk kell, hogy az építkezésbe fektetett töke kamatozása пег» azonos a bankkölcsön kamatozásával. Ha valaki pénzét bankba teszi és ezért kamatot kap, akkor ez a kamat részben ellenértéke a tőke elvesztési kockázatának, részben pedig ellenszolgáltatás a tőke felhasználásáról való ideiglenes lemondásért. Hogy a kamatnak mekkora része fedezi a kölcsönadott összeg elvesztésének kockázatát, azt pontosan megmondani nem lehet, de hogy