Vízügyi Közlemények, 1947 (29. évfolyam)

1-4. szám - II. Mosonyi Emil: Hegyvidéki nagyobb víztározó medencék hidrológiai méretezése. (Első közlemény)

90 MOSONYI ICMIL с) A hajózás igényei. A víziközlekedés és а vízi szállítás, azaz a hajózás, a tutajozás és a faúsztatás fenntartása érdekében, az e szempontokból előirányzott vagy szóbajöhető időszakokban, egy meghatározott legalacsonyabb vízállás, illetőleg az ehhez tartozó vízmennyiség biztosítása szükséges, amelyet a vizsgált folyószakasz legsekélyebb szelvényei határoznak meg. A folyó természetes vízhozamait tehát a hajózási időszakban ki kell egészíteni egy megadott legkisebb értékre, a hajózási (tutajozási, faúsztatási) vízmennyiségre. A feladat, s egyben a követendő eljárás teljesen egyezik a vízerőhasznosításnak, továbbá az öntözővízellátásnak fent ismertetett azokkal az eseteivel, amelyekben a természetes vízhozameloszlásnak egy állandó értékre való kiegészítését tűztük ki feladatul. A határérték tekintetében ugyancsak a 10. ábrával kapcsolatban elmondottak érvényesek, azzal a megjegyzéssel, hogy a kiegészítés ideje a hajózási időszak, a tározó vízgyűjtőjének hozamát pedig az egész esztendőre kell összegezni. Olvan vízfolyáson, amelyen a befagyás veszélyétől nem kell tartani, hajózási időszakként az egész esztendőt is figyelembe lehet venni. A tiszai hajózási viszonyok javítása érdekében végzett vizsgálatoknál például a március 1-től december l-ig terjedő 275 napos időszakot vettük figyelembe. A tározás révén vízzel feltétlenül ellátandó hajózási időszak megállapítását elsősorban gazdaságossági szempontok szerint kell elbírálni, azaz meg kell határozni a személyés teherforgalom feltételezhető sűrűsége és megoszlása alapján azt az időszakot, amelyben a hajózás, illetve szállítás érdekében a tározott víz felhasználása érdemesnek, gazdaságosnak látszik. A tározó vize nemcsak természetes vízfolyás, hanem csatornázott folyó, vagy hajózócsatorna táplálására is szolgálhat. A tutajozás és a faúsztatás érdekében nem tartós vízállás, illetve vízhozam biztosítása szokásos, hanem az összegyülekezett tutajokat és rönköket egy-egy mesterségesen keltett árhullám, segítségével továbbítják. Itt ügyelni kell arra, hogy az árhullámmal úszó tutaj sebessége többnyire nagyobb az árhullám haladási sebességénél — amint mondani szokás: „a tutaj előresiet" —, s ezért az árhullám tartamát és a tutaj indítási időpontját akképen kell megválasztani, hogy a tutaj a rendeltetési helyig ,,ki ne fusson a hullámból", mert a követő árhullám ismét megemeli és továbbviszi ugyan, de a többszöri fennakadás ós ütközés a faanyag nagymértékű értékcsökkenésével jár. d) Az ár védelem érdekében szükséges tározótér. Az árhullám visszatartásának hatását két szempontból kell elbírálni, a szerint, hogy közvetlenül a tározó alatt lévó folyószakaszt, vagy az egész befogadó vízfolyást, ill. vízrendszert vesszük szemügyre. Az árhullám tarozásának és a tározott víz későbbi, továbbá kiegyenlítettebb lebocsátásának hatása a közvetlenül csatlakozó szakaszon mindenképen az árhullám ellapulásában, azaz a legmagasabb árvízszint csökkenésében és a nagyvíz időtartamának megnövekedésében mutatkozik. Közvetlenül csatlakozó szakaszon a vízfolyásnak azt a szakaszát értem, amelyhez tartozó legnagyobb vízgyűjtőterületnek zömét a tározó vízgyűjtője teszi. Az al s óbb folyószakaszon, vagy a befogadó vízrendszeren már nem mindig ez a helyzet, mert ezeken a legmagasabb árvízszint kialakulása a mellékvizekről összefutó árhullámok tetözési időpontjának egymáshoz való viszonyától is függ. így előfordulhat, hogy a tározó segítségével visszatartott árvízmennyiség későbbi és kiegyenlített levonulása során éppen találkozik az alsó szakasz, vagy valamelyik mellékvíz később tetőző árhullámával, s éppen ebből a víztömeghalmozódásból származik a legmagasabb, vagy katasztrófális árvízszint. A kérdés elbírálásakor tehát alaposan meg kell vizsgálni a befogadó vízrendszer egyéb mellékvizein előfordult árvizek tetőzési időpontjait és levonulási időtar-