Vízügyi Közlemények, 1947 (29. évfolyam)

1-4. szám - II. Mosonyi Emil: Hegyvidéki nagyobb víztározó medencék hidrológiai méretezése. (Első közlemény)

72 MOSONYI ICMIL ség következtében. Ha az alföldi és dombvidéki vízfolyásokkal és sekélyvizű tavakkal hasonlítjuk össze a hegyvidéki tározókat, akkor ez utóbbiaknak előnye a párolgás szempontjából még az is, hogy a nagy vízmélység következtében a medence talajfelszíne és a tározott víztömeg a meleg időszak tartama alatt nem képes nagymértékben felmelegedni. A VÍZ1ERŐÜGYI HIVATAL, a Visóvölgyének petrovai medencéjében (Petrin a községben) a METEOROLÓGIAI INTÉZET közreműködésével éghajlatkutató állomást létesített,, amelynek célja többek között a hegyvidéki párolgási viszonyok tanulmányozása volt. Az 1943 júniusától 1944 májusáig terjedő 12 hónapos meleg és száraz időszakban a zárt Wild-féle párolgásmérőn 300 mm, a szabad felállítású Wild-féle műszeren pedig 579 mm párolgást észleltünk. A tófelszín párolgását természetesen jobban megközelíti a szabad felállítású műszeren észlelt párolgás, noha még ez sem ad pontos értéket, mert a széltől korbácsolt, hullámzó vízfelszín párolgása még ennél is lényegesen nagyobb lehet. A levegőtől körüljárt, kistérfogatú párolgásmérő edény és víztartalma a nyári hónapokban jobban felmelegszik, mint a medence és a tározott víztömeg: ebből a körülményből viszont a tó viszonylagosan kisebb párolgása következik. Az évi párolgást tehát — csak egy kissé megnövelve a szabad felállítású műszer észlelési eredményét — kereken 600 mm-nek vehetjük. A visóvölgyi medence közepes teltségéhez — 350 millió m

3 — 14 km

2 vízfelszín tartozik, azaz az évi párolgás 8-4 millió m

3, amely a szóbanforgó száraz időszak 824 millió m

3 évi hozamának kereken 1%-a. Még hatekintetbe is vesszük, hogy az észlelési időszak nem volt az előforduló legmelegebb és legszárazabb 12 hónapos periódus, vízhozamösszege pedig nem a legkisebb évi érték, akkor sem valószínű, hogy tározó megvalósítása esetén az évi párolgási veszteség az 1-5%-ot meghaladja. A tározó szivárgási vesztesége a medence nedvesített felületén és a völgyzárógát testén elszivárgó vízmennyiségekből tevődik össze. A gáttesten átszivárgó vízmennyiség a tározott víztömeghez képest elhanyagolható, s számításának, illetőleg az építés utáni gondos ellenőrzésének csak a gát statikai viszonyai és tartóssága tekintetében van nagyobb jelentősége. Viszont a medence szivárgási vesztesége akkora lehet, hogy a tározó vízgazdálkodását lényegesen befolyásolhatja, sőt a tározást egyáltalán, vagy legalább egy meghatározott szinten felül lehetetlenné teszi. A vízveszteség kétféleképen keletkezik, a kőzet pórusain való tulajdonképeni átszivárgás, és a kőzetek repedésein, továbbá a kőzethatárokon lévő hasadékokon való átfolyás révén. A fentiekkel kapcsolataban a körülményeket esetenkint kell mérlegelni, mert általános geológiai tétel a medencék szivárgási viszonyaira nem állítható fel. Legfeljebb annyit lehet megjegyezni, hogy leginkább mészkőből, dolomitból, vagy lágy, hasadékos homokkövekből felépített medencék esetében lehet nagyobb mértékű szivárgási veszteségre számítani, úgyhogy a geológiai vizsgálatokat ilyen medencékben a legnagyobb körültekintéssel és alapossággal kell elvégezni. A mészkőben előfordulható kedvezőtlen körülmenyekre jellemző példa az olasz MuroLveano tározó; ennél a medence és a szorulat utólagos tömítési munkálatai majdnem 10 évig tartottak, amíg végül is körülbelül egymillió pengő költséggel el lehetett érni, hogy a 6'5 hm

3 befogadóképességű medence napi 140.000 m

3-re rúgó vesztesége elhanyagolható értékre csökkent le. b) A tározó domborzati viszonyai. -4 medencének és а völgyzárásra alkalmas szorulatnak a domborzati viszonyai kétféle szempontból befolyásolhatják a tározó méretezését, mégpedig azzal, hogy egyrészt a domborzatilag egyáltalán lehetséges legnagyobb, másrészt a gazdaságosan létesíthető legnagyobb tározótérfogatot határozzák meg. A létesíthető legnagyobb befogadóképességet a medencét övező hegyek gerincmagassága szabja meg,