Vízügyi Közlemények, 1945 (27. évfolyam)

1-4. szám - VIII. Szakirodalom

MASKJEVICS: HOSSZÚIDEJŰ HIDROLÓGIAI ELŐREJELZÉSEK 85 76, illetve 100%-ában meghaladott értékeket (szélsőségek, átlagok, felső- illetve alsó-negyedelők) és ezzel az öt jellemző értékkel négy szakaszba soroljuk az előfordult eseteket. (Fáradságos, de sokkal tökéletesebb jellemzés, mint a középértékek használata.) Az időjárási elemek menetét a túlságosan durva képet adó havi értékek helyett 10-n а p о s (dekád) közepe kkel illetve összegekkel jellemzi a szerző, és így szerencsés középutat talál a havi- és az 5-napos (pentád) értékekkel való számítás között. A különböző hidrológiai elemek közötti kapcsolatok vizsgálata egy független változó esetében az észlelési adatok felrakása alapján, a grafikonba behúzható középvonal és a burkológörbék segítségével történik. Több változó esetén в kapcsolat-számításhoz folyamodik a szerző: lineáris kollerációs egyenleteket állít fel. Céljának elérése érdekében a szerző először minden hidrológiai elemet önmagában vizsgál. Statisztikai módszerekkel kielemzi nagyság- és időszerinti változásaiknak minden jellegzetességét. A következő lépésként a különböző hidrológiai elemek egymásközti kapcsolatát vizsgálja. Feltéve, hogy sem az időjárásban, sem a mederviszonyokban nem következik be egyirányú eltolódás, az átlag 40 — 50 éves adatsorok alapján levezetett összefügg sek a jövőre, vagyis előrejelzési célokra is alkalmazhatók. Az így megállapított előrejelzési képletek és eljárások általában elég kedvező eredményeket adnak — a múltra, vagyis azokra az adatokra, amelyeknek kiegyenlítésével levezették őket. Semmi biztosítékunk sincs azonban azirányban, hogy hosszabb-rövidebb éghajlati kilengések a levezetett összefüggéseket a jövőre meg ne változtassák, vagyis sohasem tudhatjuk, hogy a múltnak a jövőre Vítítése mennyire helytálló. Ha tehát tapasztalati képletek használatánál mindig szem előtt kell tartani érvényességi határaikat (gépies alkalmazásuk során sajnos gyakran megfeledkeznek róla!), még fokozottabban kell ügyelni a statisztikai jellegű előrejelzési képletekkel, amelyeket évről-évre ellenőrizni, simítani kell. Bevezetőben a szerző rövid áttekintést ad a Moszkva-medence vízrajzáról, majd sorra veszi és elemzi a vízállások és időjárási adatok nagyság- és időszerinti változásait (léghőmérséklet, csapadékmennyiség, a hótakaró vastagsága és víztartalma, a levegő rel. nedvessége és páratartalma, a párolgás, és a talaj hőmérséklete.) A gondos statisztikai osztályozás arra vezet, hogy már valamely hónap csapadékösszegéből, középhőmérsékletéböl, párolgásából, rel. nedvességéből és csapadékos napjainak számából elég nagy valószínűséggel következtethetünk a következő hónap vízjárásának általános jellegére. Ha ugyanis a felsorolt öt időjárási elem tényleges értékét — a szerint, hogy a gyakorisági megoszlás melyik negyedébe esik — 1 — 4 egységgel veszi számításba a szerző, végeredményben a következő havi vízjárás jellegének megítélésére alkalmas számhoz jut, vagyis megállapíthatja, hogy a vízállás havi középértéke a gyakorisági megoszlás négy negyede szerint magas, normális, de az átlag fölötti, illetve alatti, vagy alacsony lesz-e. A csapadék mennyisége, a csapadékos napok száma és a levegő páratartalma az időjárás jellegének megítélésénél természetesen ellenkező értelemben szerepel, mint a havi középhőmérséklet és — bizonyos fokig — a párolgás. (A nedves időjárás hűvös, és fordítva.) A könyv példaképen a május—júniusi adatokat sorolja fel az 1892—1933 közti 41 évről. A májusi időjárási elemek az esetek 80%-ában pontosan megadják a júniusi vízjárás jellegét, gyakorlati szempontból tehát az ismertetett egyszerű eljárás is figyelemreméltó. A végből, hogy az árvizek előrejelzésével foglalkozhassunk, mindenekelőtt meg kell ismernünk magukat az árvizeket: időpontjukat, magasságukat és jellegzetes alakjaikat, továbbá az ezeket az adatokat befolyásoló hidrológiai tényezők jellemző értékeit. MASKJEVICS e célból a jellemző vízállások táblázatait és diagrammjait állítja össze. De nem elégszik meg a régebben szokásos 3 adattal (havi és évi NV, KÖV és KV), vagy a nálunk újabban használatos 5 adattal (NV, KNV, KÖV, KKV és KV), hanem mind a nagy-, mind a közép- és kisvizekre megadja a vizsgált öt évtized közepes és szélsőséges értékeit, vagyis középértékük mellett ingadozásaik határaival is jellemzi őket. (Összesen 9 adat.) Ezekből az adatokból világosan kitűnik, hogy a tárgyalásnál külön kell választani a tavaszi jégzajlásos és hóolvadásos áradásokat, továbbá a nyári és őszi esőzéses árvizeket.