Vízügyi Közlemények, 1945 (27. évfolyam)

1-4. szám - VIII. Szakirodalom

82 SZAKIRODALOM A méréshez használt beosztott vékony szelvénykötél egymástól 20 m távolságban elhelyezett úszókra van 2—3 m mélységben felfüggesztve, hogy a hajózást a mérések ne zavarják. A régebbi méréseknél használt vastag acélhuzalt, bár nyúlása gyakorlatilag elhanyagolható, újabban elhagyták, mivel a hurkolások miatt gyakran elpattant, ami tekintve a többkilométeres hosszúságát, súlyos kellemetlenségekkel és anyagi áldozatokkal járt. Ma 2-8 mm átmérőjű huzallal dolgoznak. A nagyobb nyúlást és a mindenképen létrejövő elsodródást a parton felállított műszerrel mérik, és az adatok felrakásánál figyelembe veszik. (A Bieli-tavon a szelvénykötél az egyenesből 60 m-re is kitért. A Bodeni-tavon a leghosszabb szelvény 5040 m volt.) Az elsodródás miatt még 1931-ben kísérletet tettek arra, hogy nem lehetne-e a mérőcsónak helyzetét a partról tisztán optikailag meghatározni. A kísérlet azonban sikertelen volt, mert akkor még nehéz volt az érintkezés a csónak személyzetével. A jövőben — úgy vélik — nagy könnyebbséget fog jelenteni a rövidhullámú rádiókészülék beállítása. A mérőhuzalt tartó úszókul a régebbi bádogdobozok és parafatestek helyett kénsavval átitatott falú disznóhólyagokat használnak. Ezek rövid élettartamúak, de könnyen pótolhatók. Felvétel közben a mérőhuzal a mérőcsónakra szerelt dobon fut át. A mélységet 10 kg-os súllyal megterhelt beosztott kábellel mérik. Amint a súly a fenékre ér, a fenéktapintó áramkört zárva csengőjelet ad. E pillanatban olvassák le a mélységet. A mélységmérő kábelt a nedvesség és a hőmérséklet okozta hosszváltozások miatt néhány napos időközökben komparálni kell. A jelvételi adatokat alumíniumlapokra ragasztott rajzlapon, nagyméretarányú helyszínrajzon rakják fel és megszerkesztik a fenék szintvonalait. A köbtartalomszámítást a szintvonalak által körülhatárolt területek planimetrálásával, vagy pedig a keresztszelvények alapján végzik. A planiméteres eljárásnál a korábbi és későbbi mérés adataiból kiszámítják az azonos vízállásra vonatkozó köbtartalmat. A két térfogat közti különbség egyenlő a lerakódás mennyiségével. A tó vízállását nagy gonddal kell megállapítani, mert erre a számítás nagyon érzékeny. Ez a módszer a hordaléknak a fenéken való eloszlására nem ad felvilágosítást. A szelvényezö módszernél a korábbi és a későbbi mérés adatai alapján rajzolt rétegterven számítási keresztszelvényeket veszünk fel. (A rétegterv a természetben felvett szelvények közelében a legpontosabb, ezért ezek a számítási szelvények, a mérőhuzal elsodrása miatt valójában görbe felvételi szelvényeken keresztül felvett egyenes, „elméleti" szelvények.) Az adatfeldolgozás munkájának ebben a fázisában tűnik ki az állandó nyilvántartási szélvények nagy előnye. A számítás céljára felvett szelvény mentén a fenékpontok mélységét a korábbi és a későbbi tervről ugyanabban a függőlegesben mérjük le. A szelvényeket nem kell felrajzolni, csupán a kiválasztott függőlegesekben a korábban és későbben talált mélységek különbségét kell feljegyezni, s ezek az adatok közvetlenül alkalmasak a számítás elvégzésére. A szelvényező módszert egyaránt használhatjuk mind a párhuzamos, mind a sugárirányú felvételi szelvények alapján végrehajtott felmérések feldolgozására. Sugárirányú felvételek esetén megfontolandó, hogy nem kell-e az említett szelvények helyett a mérési szelvényektől teljesen független számítási szelvényeket felvenni? A planiméteres és a szelvényező módszer eredményei között csupán 2 — 3% az eltérés. A kiadványban ismertetett deltamérések és a velük kapcsolatos tanulmányok közül a Rajnára vonatkozót mutatjuk be. A Rajna és mellékvizeinek a deltáig terjedő vízgyűjtőterületére vonatkozó jellemző hidrológiai adatok táblázatosan vannak összefoglalva. (A vízgyűjtő nagysága és területi megoszlása 300 m-es magassági övezetek, ill. a felszín minősége szerint — erdőség, kopár szikla, jégmező, tó, egyéb —, továbbá az évi és havi átlagos hozamok, ill. szélsőségek.) Ezekhez járul a vízrendszer térképe a mércehálózat feltüntetésével. A vízrajzi jellemzést a célnak megfelelően bő földtani és kőzettani leírás és térkép, továbbá 14 db nemcsak morfológiai szempontból sokatmondó, hanem művészi szempontból is ragyogó táj fényképfelvétel egészíti ki. A delta anyagának kőzettani vizsgálásához és szabatos összehasonlításra alkalmas jellemző méretek megállapítása céljából a görgetett hordalék 24 — 34 mm szemnagyságú elemeit kirostálták és 100 szemet tüzetesen megvizsgáltak. A Hasliaare-folyóból vett próbák feldolgozása során kiderült, hogy a kiválasztott határok közötti hordalékrészekre kapott eredmények a 12 — 93 mm szemnagyságú részekre is jellemzők, következéskép általánosíthatók. A 24— 34 mm-es frakciót kőzettanilag megvizsgálták vegyi és fizikai tulajdonságai (keménység)