Vízügyi Közlemények, 1943 (25. évfolyam)

1-2. szám - III. Csukás Károly: Sűrített levegő alkalmazása a vízalatti alagútépítésben

132 csukás károly anyag határolja. A nyomás alatt álló tér állandóan nő és ennek következtében a levegőt áteresztő felület is. Sokan helyesnek tartják a levegőveszteségek csökkentésére, lia a zsilipet bizonyos szakaszonkint előre viszik, mert ezáltal a már elkészült rész teljesen biztosítható, amennyiben esetleges vízbeömlésnél csak a zsilipfal előtti rövid szakasz kerül veszélybe, illetve omlik be. Ennek az eljárásnak fő és jóformán egyetlen előnye vízbeömlés esetén mutatkozik, mert ilyenkor csak rövid szakasz van veszélyeztetve. A levegőveszteségre vonatkozóan megjegyzem, hogy ez csak abban az esetben lesz tényleg kevesebb, ha a falazat és a kivájt föld között legalább is a talaj szilárdságával egyenértékű tömítés van, ellenkező esetben a sűrített levegő a falazat és a föld közötti laza részen követi a már elkészült alagútrészeket — a zsilip előrevitele folytán az alagút elkészült része már szabad levegőn van — s részint a vakolatot esetleg lenyomva, a falazaton keresztül, részint a talajon át elszökik. Előny még az is, hogy kisebb létszámú ember tartózkodik a sűrített levegőben. A kis munkatér hátrányai: a kis légtér miatt a nyomás erősen ingadozó, ezért a levegő állandóan ködös, s mivel az ilyen berendezésnél rugalmasságról alig lehet szó, ha csak nem gondoskodunk külön nagy légtartányokról, a gépházi üzem nagyon kényes és rendkívül nagy figyelmet kíván. A rövid munkatérben kevés csille és kocsi fér el, ezért az anyag ki- és beszállításában könnyen torlódás áll be, ami természetesen meglassítja a munkát. Az alagútszelvényt elzáró falazat gyakori áthelyezése és tömörségének biztosítása, ha betonból készül, költséges és hosszadalmas is, ha csak nem alkalmazunk szétszedhető vas elzárófalat. Sokan helyesebbnek tartják a légnyomás alatt álló hosszú munkateret, mert az ugyan, hogy ez egy esetleges vízbeömlésnél teljes egészében víz alá kerülne, azonban ennek sem szabad bekövetkeznie. A hosszú munkatér előnyei: a nagy légtér nagy rugalmasságot ad, könnyű gépházi üzemet biztosít. Mivel nincsenek zsilipáthelyezések, sok megtakarítás mutatkozik anyagban és munkaidőben s mint a tapasztalat mutatja, a levegőveszteségben sem idéz elő nagyobb emelkedést. Hátránya viszont, hogy könnyen vezethet az alagút falazat és a kivájt földanyag közötti rész laza kitöltésére. Vízbeömlés esetén, különösen, ha nagyobb hosszak vannak már készen, a munkások gyors kimenekülése nehezen biztosítható. Igaz ugyan, hogy a nagy légtér még levegőkiszökés esetén is ad valami biztonságot. Ugyanis az expandáló levegő térfogata megnövekedvén a lehetséges beszakadási nyílásokhoz viszonyítva, elgondolhatóan, marad annyi idő, hogy a munkások a zsilipet elérjék. Ilyen esetben merül fel a kérdés, hogy alkalmazzanak-e közbeeső elzárásokat? Ez az elzáró berendezés rendszerint egy alsó és felső ajtóval ellátott vaslemezből készült falból áll. A beömlés kezdeti pillanatában az alsó ajtót azonnal lezárják, s mivel a víz mindig alul, a levegő mindig felül helyezkedik el, a felső, úgynevezett vészkijáraton lehetséges a kimenekülés. Hogy ezt a szerkezetet nem nagyon alkalmazzák, annak oka, hogy beömléskor rendszerint pánik keletkezik, mivel az alsó ajtó azonnal bezárul, a felső szűk nyíláson az emberek csak lassan tudnak kijutni, ezért vagy agyonnyomják egymást, vagy úgy beszorulnak, hogy az ajtót sem lehet becsukni. A Vízművek Duna-alatti alagútjai egy zsilippel és nagy légtérrel készültek, amely megoldás itt kitűnően be is vált.