Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XV. Szabó János: A székesfőváros csatornázási viszonyai

180 SZABÓ JÁNOS folyó oly kis vízhozamú, hogy nem tűri a szennyvíz beengedését. Delitzschben az 1 ha-ra eső üzem- és tőkeszolgálati költség csupán 48 M, tehát igen kedvező. Az öntözés is gazdaságos, mert olyan kavics-homokos-terület áll rendelkezésre, ahol azelőtt jóformán semmi sem termett. A talajvíz igen alacsony volt, a csapadék e vidéken kivételesen érte csak el az évi 600 mm-t. Öntözés után olyan nedvességet kaptak a földek, ami évi 750 mm-es csapadéknak felelt meg és a talajvíz szintje a régivel szembe 2 m-rel emelkedett. A fővárosnak nem állna érdekében nagyobb arányú áldozatot hozni az öntözés bevezetéséért, a gazdák pedig egymagukban ilyen mértékű beruházásra nem lennének képesek. Ha tehát az analízis azt mutatja, hogy a budapesti szennyvíz minden m

3-ben 12 g nitrogént, 3'4 g foszforsavat és 2'2 g káliumot tartalmaz, nem szabad ezeket az értékeket a szennyvíz évi 60 millió m

3 mennyiségével megszorozni és az így kiadódó számok realizálására komolyan gondolni. Magyarországon is kínálkozhatik majd alkalom, amikor az öntözés gazdaságos megvalósítása komolyan szóba jöhet. Budapest esetében azonban az öntöző gazdálkodás bevezetése az előadottak alapján nem valószínű. Még valószínűtlenebb ez, ha hozzávesszük a szennyvízzel való öntözés kérdéséhez a Seifert-féle „rövidzárlat" elméletet. E szerint ugyanis az öntözött területen nem emberi táplálkozásra szolgáló nővénj-ek, hanem inkább ipari feldolgozásra alkalmas termesztvények jönnének szóba. Budapest közvetlen közelében az öntözés jövedelmezőségét ilyen szempont érvényesítése még jobban lerontaná. Több helyen rámutattak arra, hogy vidéki városainkban a háború utáni időben a csatornázást milyen eszközökkel lehetne hatékonyan előmozdítani. E tekintetben be kell vallanunk, hogy a jelen pillanatban a vidéki városcsatornázás előmozdítására nem sok tényező kínálkozik. Városaink ilyen létesítményeknél főleg két lehetőségre alapoztak a múltban: az egyik az államsegély, a másik a külföldi kölcsön. Nehéz ma jósolni, de úgylátszik, hogy a legközelebbi jövőben városi közmű építését nehéz lesz erre a kettőre alapozni. Az első világháború azt a tanulságot mindenesetre meghozta, hogy egy esetleg bekövetkező munkanélküliség levezetésére a segélyek és ingyen étkeztetések helyett inkább a közmunkák végeztetése alkalmas és termékeny. Szigorúan szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a legokszerűbb a felmerülő költségeket — minden külső segítségvárástól mentesen — a város lakosságára, illetve, ingatlantulajdonosaira hárítani, akiknek egészségügyét és kényelmét a csatornázás elsősorban szolgálja. A csatornázás végül is egy olyan fakultatív községi szolgáltatás, melynek költségeit viseljék azok, akiknek az érdekében áll. Sajnos, tudtommal, Magyarországon egyedül Eger az a város, ahol a csatornázás költségei nem terhelik a város háztartási költségvetését. Illetékeket szabnak ki, amelyekből az üzemi kiadások a Speyer-kölcsön kamataival együtt fedezhetők. A csatornázás pénzügyi megalapozottsága érdekében mindig célszerű a ter vekkel együtt az illetékek, vagy járulékok kérdését is alaposan előkészíteni. Ügyelni kell arra, hogy a sokféle kínálkozó megoldási mód közül a legmegfelelőbbet, legigazságosabbat válasszák ki. Magyarországon e tekintetben igen különbözők a járulékkivetési módozatok az egyes városokban: telek fronthosszúsága, lakások