Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XIII. Szilágyi Gyula: A szennyvíz mezőgazdasági hasznosítása

138 SZILÁGYI GYULA Danzig és Berlin példáját sok német város követte, úgyhogy 40 év alatt, 1910-ig 49 német város összesen 5 millió lakosszámmal rendezkedett be szennyvízöntözésre. Más országokban is találunk — ha kisebb mértékben is — erre példákat, így Franciaországban Párizst, Olaszországban Milánót szokták emlegetni. Nálunk az első világháború előtt, a századunk elején Arad városa rendezkedett be szenny vízöntözésre, itt 60 ezer lakos szennyvizét 21 hektár területre osztották szét, 1 hektárra tehát több mint 2500 lakos jutott. A terület túlterhelése miatt a tisztítás eredménye a háború előtt nem mutatkozott kielégítőnek s a szennyvíz legtöbbször különösebb tisztulás nélkül folyt be az aradi Élővízcsatornába. 1923-ban Debrecenben létesült szenny vízöntöző telep, amely ma is működésben van. Itt mintegy 60.000 lakos szennyvizét 120 hektár területre vezetik, vagyis 1 hektárra 500 lakos esik. A kisebb terhelésnek megfelelően a tisztítás eléggé jól működik, amit elősegít az a körülmény is, hogy a téli és az esővízzel hígított szennyvizek számára hat nagykiterjedésű raktártó áll rendelkezésre. Ezen a telepen találunk bolgár-rendszerű, csörgedeztető és permetező öntözést, s a tisztított csurgalékvíz, valamint a raktártavak vize a Tócó nevű időszakos kis vízfolyásban talál levezetést. Az első világháború előtt létesült szennyvízöntözéseknek számos alapvető hibája volt, amire legtisztábban a német szakirodalom mutatott rá. Ezek között elsősorban kell említenünk a talaj túlterhelését, ugyanis a Németországban létesült öntözéseknél a szennyvíz előzetes tisztítása nélkül 200—1000 lakos szennyvize jutott 1 hektárra, előzetes tisztítással pedig a terhelés 200—2000 lakos/hektár volt, míg ugyanakkor az angolországi gyakorlat 1 hektárra csak 100—200 lakost számított. A túlterhelésnek többféle káros következménye mutatkozott, ezek között a talaj eltömődése, nyálkás eliszapolódása, a túltrágyázás következtében a növények elfajulása, dudvák elszaporodása, a termények minőségének romlása, ami abban is megnyilvánult, hogy a szennyvíztelepek terményeit nem lehetett elraktározni. Legkellemetlenebb következmény volt a telepeken a bűzös szag és a nagyszámú légy, pedig éppen ez az, amit minden szennyvíztisztító telepen elsősorban el akarunk kerülni. Az elkövetett hibák másik csoportja abból származott, hogy főleg árasztásos öntözésre rendezkedtek be, ami kisebb területet igényel, holott csörgedeztetéssel sokkal jobb tisztítást lehet elérni, úgyhogy ma már az árasztás és csörgedeztetés helyes viszonyát 1 : 4-ben jelölik meg. Éppen így túltengett a szántóföldi öntözés is, ugyanis átlagosan a rét-legelő és a szántóföld aránya 2:5 volt, holott ez az arányszám helyesen 4 : 1. Az említettekből következik, hogy a telepek létesítési költsége magas volt, mert az árasztásos berendezés a szükséges alagcsövezéssel együtt kb. kétszer olyan drága, mint a csörgedeztetés. A hibák alapoka az volt, hogy a szenny vízöntözés a városok üzeme volt, a városoknál pedig a szennyvíz tehertételként jelentkezett, ezért igyekeztek minél kisebb területen berendezkedni, ez okozta a túlterhelést és az üzem még sem volt gazdaságos. A fentiekhez hozzájárult, hogy időközben a szennyvíztisztítás módszereiben nagy fejlődés következett be, metesrséges biológiai eljárások alakultak ki, amelyek •a szennyvízöntözés alkalmazását mellőzhetővé tették, másfelől a műtrágyagyártás fejlődésével am gyaanyagát. A városok