Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)

1. szám - II. Trummer Árpád: A kultúrmérnöki szolgálat közgazdasági jelentősége

18 TRÜMMER ÁRPÁD tudják, hanem a gyakorlati gazdák is jól ismerik. A vázolt hátrány még fokozódik a kedvezőtlen vízgazdálkodású talajoknál, így pl. a termő szikeseknél. Ezeknél, ha a csapadék járás kedvező, holdankint 12—14 q búza is megterem. Viszont, ha a csapadék megoszlása kedvezőtlen a talaj víztartalmára, a termés 2—3 métermázsára is alászállhat.. Nyilvánvaló, hogy ilyen szélsőségekkel a mai mezőgazdasági üzem már nem képes megbirkózni. Ez legfeljebb száz év előtt volt elviselhető, amikor a külterjes gazdálkodási mód mellett a termésmennyiség erős ingadozása sem okozott a birtokosnak helyrehozhatatlan veszteséget. A jobbágyságra támaszkodó régi magyar mezőgazdaság az ingadozó terméseket is el tudta viselni, mert a földbirtokos vesztesége aránylag csekély volt és a hátrányok oroszlánrésze a földet művelő parasztra hárult. Ma pedig az a helyzet, hogy a terméshiányból eredő károsodás teljesen a földtulajdonost terheli. Mindezekből megérthető az a törekvés, mely a jobbágyrendszerű gazdálkodás megszűnése után, a mult század közepétől kezdve mindinkább sürgette a már megkezdett magyar vízimunkák gyors befejezését és a talajjavító munkák megindítását. Hazánkban ugyanis ez a két munkacsoport nagymértékben összefügg egymással, mert az ország jelentékeny részén — és éppen a legtermőképesebb síkföldi területeken — a talajjavítást meg kellett előznie a vizek rendezésének. Hála a szabadságharc előtti reformkorszak törekvéseinek és gróf Széchenyi István fáradhatatlan munkásságának, a Tisza és Duna völgyének ármentesítése már előrehaladt annyira, hogy a mult század hetvenes éveiben a talajjavítások megvalósítása már komoly lehetőséggé vált. A talajok javítására irányuló kívánság ezidőben már országszerte megnyilvánult és ezzel a kérdéssel a magyar kormánynak is foglalkoznia kellett. Szerencsés véletlen, hogy az országban éppen ez időben találkozott egy fiatal mérnök : Kvassay Jenő, ki behatóan foglalkozott a talajjavításokkal és felismerte azok rendkívüli horderejét az ország mezőgazdaságának fejlesztése szempontjából. Trefort Ágoston akkori földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter Kvassayt kétéves külföldi tanulmányútjáról történt visszatérése után, 1877-ben megbízta a talajjavításokat végző mérnöki szolgálat előkészítésével. Kétévi munka után 1879-ben megkezdte működését Budapesten a központi kultúrmérnöki szolgálat, melyet Kvassay Jenő négy segédmérnökkel látott el. Ugyanez év decemberében Kassán megnyilt a vízmesteriskola is, melynek első öt növendéke 1882-ben végzett. A kultúrmérnöki működés abban az időben sok tekintetben eltért a mai kultúrmérnöki szolgálattól. Utóbbi már félszázados gyakorlatból kijegecesedett módon és törvényes rendelkezésekkel támogatva végzi feladatát. A kezdeti időszakban a bürokratikus munka háttérbe szorult és a műszaki tevékenység uralkodott. Ez tág teret nyitott az egyén tehetségének és leleményének, a formaságok hiánya pedig a szolgálatot ma már elképzelhetetlenül fürgévé tette, amit legjobban igazolnak a kultúrmérnöki működés első évtizedének hatalmas eredményei. Ha ezeket összemérjük a kultúrmérnökök csekély létszámával, csodálattal kell adóznunk az első mérnöki gárda nagyarányú tevékenységének, amit a mai viszonyok mellett már nem lehetne létrehozni. Józsa László, ki maga is az első kultúrmérnökök sorába tartozott, a kultúrmérnökségnek ezt az időszakát — mely a vízjogi törvény életbeléptéig terjedt —