Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)

1. szám - VI. Tóth Magdolna: A Balatonvidék fejlődése

130 TÓTH MAGDOLNA volna a tó szabályozására, de a Siócsatorna még nem volt képes ilyen menynyiségű vizet levezetni. 1913-ban megindult a Sió ilyenértelmű szabályozása, de a háború alatt a munka nagyon lassan haladt, úgyhogy az 1915-iki őszi árvíz a déli partokon nagy károkat okozott. A villák és kertek ebben az időben már lehúzódtak egészen a víz széléig; természetesen az árvíz behatolt a villák kertjeibe, a hullámverés ledöntötte a parti kerítéseket, elhordta a kerteket és némely villának a szobáiba is behatolt. A vízzelkörülvett villák pl. Bogláron, Berényben, Világoson szigetszerűen álltak ki fákkal körülvéve. 1927 végén a Sió szabályozása a Kapós beömlése alatt bizonyos távolságig lefelé már készen volt, az alsó szakasz azonban még nem készült el. A Balaton legmagasabb vízállása ebben az évben 112 cm, a legalacsonyabb 39 cm volt, tehát a legnagyobb vízállás ismét csökkent 45 cm-t. A csökkent vízállás eredményét a fejlődési térképen szemlélhetjük (2. ábra), amelyen az 1929-ben felvett katonai térképen látható fejlődést ferde vonalakkal jelöltem. A déli parton közvetlenül a víz mellett új telepeket látunk: Balatonmáriafürdőt, Balatonfenyvest és Balatonújhelyet. A mai Balatonmáriafürdő helyén gróf Széchenyi Imre 1893-ban a tönkrement zalai szőlősgazdák részére 8 kilométer hosszúságban 317 kat. holdnyi területet osztott ki és azt szőlővel betelepítette. A szőlők lassan gazdát cseréltek, szép villák épültek s a fürdővendégek már nem az anyaközségben, Balatonkeresztúron, hanem a Balaton partján kezdtek letelepedni. A kezdetben elszórt villák összetömörültek, korszerű szállodák épültek és a telep 1927-ben önálló községként Balatonmáriafürdő néven elszakadt az anyaközségtől. Balatonfenyvest a Balaton homoktúrzására telepített fenyves és lombos erdőben a dunántúli városok nyaralnivágyó közönsége alapította, mai vendégforgalma is 60 —70%-ban ezekből a városokból kerül ki. Balatonújhely 1912-ig puszta volt, ekkor tulajdonosa, a veszprémi káptalan, parcelláztatta és fenyveserdőt is létesített. 1922-től kezdve erős fejlődésnek indult, úgyhogy 1928-ban már 208 nyaralója volt. Erős fellendülést mutat Zamárdi, Boglár, Tihany, Almádi és Kenese is. Zamárdi fürdőtelepe kb 1900 körül keletkezett, de csak 1911-ben indult fejlődésnek. A zamárdii fürdőegyesület közlései szerint a kispestiek vetették meg a fürdőtelep alapját. Keszthely mint fürdőhely csak négy évtizeddel ezelőtt kezdett kialakulni. A 80-as években a keszthelyi balatonpartnak még elég árva képe volt, mindössze néhány nyárfasor vezetett a széles réten át a parthoz. A fürdőélet élénkebb ütemben akkor indult meg, amikor Hencz Antal a szigetfürdőt megépítette és a gazdasági akadémiai hallgatókból álló csoport megalakította a csónakázó egyletet. Balatonalmádi rohamos fejlődését a térkép szépen mutatja. Tihany fürdőtelepe is feltűnő fejlődést mutat, a későbbi fejlődés azonban megakadt. Külön meg kell itt emlékeznem a székesfővárosi alkalmazottak balatonkenesei üdülőtelepéről, amelynek nagyszabású épületei 47 kat. hold parkban, közvetlen a Balaton partján 1925—1928-ban épültek. Az 1929 —1937. évek közti fejlődés, az Állami Térképészeti Intézetnek az egyes fürdőhelyekről kibocsátott térképlapjai alapján, a fejlődési térképen keresztbe-, menő vonalakkal van jelölve. Feltűnő a déli part amerikai ütemű fejlődése, míg ezzel szemben az északi part, egyes fürdőhelyeket kivéve, elmaradt. Igaz, hogy ez a part felszíni alakulatánál fogva összefüggő partszegély kialakulására nem