Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)
1. szám - VI. Tóth Magdolna: A Balatonvidék fejlődése
128 TÓTH MAGDOLNA a Sió vízmennyiségét másodpercenkint 262 köblábnyinak mondja (8-25 m 3/mp. Szerk.). Ez valószínűnek is látszik, de azt is mutatja, hogy milyen alaptalan volt a tó kiszárításának elképzelése. Beszédesnek egy másik terve 1834-ből való. Eszerint a Mura vizét a Balatonba kell vezetni, a Sión minden malmot el kell távolítani és a folyóra bízni, hogy medrét dolgozza ki. 1847-ben a tó déliparti birtokosaiból megalakult a Balaton-lecsapoló társulat. Célja volt a tó színét négy lábbal és két hüvelykkel alábbszállítani, ezzel 6000 hold új földet nyerni és 40.000 holdat ármentesíteni. Az 1848-i események megakadályozták a munka végrehajtását. Közben Festetics gróf segítségével felépítették a fenéki vár hajdani köveiből a fenéki nagy töltést, amelyhez a homoktúrzások ma már szélesen csatlakoznak. Ezzel a Kis-Balatont halálra ítélték. 1859-ben kezdte építeni a Déli Vaspálya Társaság a budapest — nagykanizsai vonalát. A pályaszintet 0-88 m-re tervezték az akkori .legmagasabb vízállás fölé, de a tó vízállása 1860-ban és 1861-ben olyan magasra emelkedett, hogy a hullámverés sok helyen elmosta a töltést. Ezért a társaság megfelelő hosszban kiásatta a Sió medrét és hogy a csatorna felesleges vizet el ne vezethessen, a siófoki vasúti híd alatt 200 m-re fazsilipet épített, amelyet 1863 őszén helyeztek üzembe. Hogy a csatorna nyílását a tó hullámverése el ne homokolja, kőhányásból két burkolt mólót építettek egészen a kilenc láb mély vízig, mert ilyen mély vízben a hullámok már nem mozgatják a fenék homokját. A keleti mólót mintegy 120 lábbal hosszabbra építették, mert különösen erről az oldalról várták a homokolást. A csatorna kitorkolásánál 580 láb hosszú és 240 láb széles, szádfalakkal bélelt kikötőmedence is épült. A szárazra került partszegélyt az elmosás elleni védelemül fűzfavesszőkkel és nyírfadugványokkal ültették be. A zsilip megnyitása utáni években a vízleeresztés szabályozása meghozta a kívánt eredményt. A vízszint 1866-ban már a ,,0" víz alá 50 cm-re csökkent, tehát látszólag kedvezett a vasúttársaságnak és a balatoni társulatoknak is. Csak a Sióberki Társulat panaszkodott, hogy csatornája a nyári hónapokban nem kap elég vizet és így a siómenti rétek kiszáradnak. Az alacsony vízállás következtében a tó hajóforgalmában is zavarok támadtak. Az 1864—70. évek közötti száraz időjárást 1871-től 1883-ig tartós nedves, esős évek követték, úgyhogy a Balaton vize fokozatosan emelkedett. Zalay Alajos kir. főmérnök rámutatott arra, hogy a zsilip alatti levezető csatorna méretei nem megfelelőek a tó vízállásának szabályozására. Majd Kiszely Károly 1879 augusztusában megjelent tanulmányában 1 megjelölte azokat az okokat, amelyek a Balaton vízszínének változásában az akkori zsilip és főleg a zsilip alatti Sió-meder szűk méretei mellett döntő tényezőként szerepeltek. Többek között kimutatta, hogy a Balaton vízszínének kellő mértékű szabályozása csak úgy volna lehetséges, ha a Sió-zsilipen át legalább 48m 3/sec vizet lehetne a Sióba lebocsátani. Tehát 16 évvel a zsilip megépítése után világossá vált, hogy a kitűzött célt, a Balatonmenti mocsarak ecsapolását és a vasútvonal kellő védelmét az érdekeltek nem érték el. Ezt az állítást a telepek fejlődési térképén (2. ábra) ellenőrizhetjük, ahol az 1885-ből származó második katonai felvétel alapján pontozott jelölés mutatja 1 Műszaki vélemény a Balaton víztükrének szabályozása iránt.
